A Sony kiáll az exkluzív játékok első napos PS Plusba kerülése ellen

A PlayStation-veterán vezető, Shuhei Yoshida egy interjúban mondta el, hogy nem tervezik, hogy az exkluzív játékaik már a megjelenésük napján bekerüljenek az előfizetéses szolgáltatásukba.

Shuhei Yoshida igazi PlayStation-veterán, 2019-ig volt a SIE Worldwide Studios elnöke, jelenleg pedig a PlayStation Indies részlegének vezetője. Nemrég A GamesIndustry.biz készített a szakemberrel egy interjút, melyben többek között arról kérdezték, hogy várható-e, hogy az Xbox Game Passhoz hasonlóan a PlayStation-exkluzív játékok is bekerülnek majd a PS Plus szolgáltatásba a megjelenésük napján. Emellett főként a PlayStation indie címek iránti elköteleződéséről volt szó.

Fentebb megtekinthető a félórás interjú, a hírhez vonatkozó rész pedig itt olvasható: "Szeretnénk segíteni a kiadókat egy játék életciklusának kezelésében. Hasonló helyzet áll fenn akkor is, amikor egy filmet először moziban mutatnak be, majd később egy streamingszolgáltatásba is bekerül. Minden ilyen alkalommal új bevételt és szélesebb közönséget generál. Hasonló a helyzet a játékokkal is. Továbbra is hiszünk egy cím "prémium" megjelenésében, viszont hat, vagy 12 hónap után a PS Plusba kerülés segítheti ezeket a játékokat abban, hogy újra felszínre kerüljenek."

27.
27.
crytek
#26: Aki türelmetlen tegyen így.
26.
26.
Ca$Hman
25: Szerintem meg rendeljen mindenki elő mindent, aztán problem solved, nem kell szarakodni semmivel...
25.
25.
crytek
#24: Halom másik adat nincs mivel itt a sony 0 day vs ms 0 dayről van szó.
Egyik oldalon tények vannak a másikon semmi csak a "megmondás" a "talány" a "mi lenne ha" feltételezések. Szóval ja világosíts már fel egy valós tényen alapuló dolog és egy szimpla feltételezésről.. Akkor már inkább te is kamuzz valamit rólam ennél még az is jobb
24.
24.
mephi
#23: Ember?! Milyen számok? A mérleg egyik serpenyőjééből kivettél egy számot/számokat és közben egy halom másik adattal nem számolsz? Ez egy megdönthetetlen elmélet?
Menj, ülj le egy Azure elé kattingass benne egy kicsit és ott számolj, hamar tisztább képet fogsz kapni.
Ne Phil és Shuhei Yoshida urak maszlagait szívd magadba, használd egy kicsit az agyadat, és ne egy istenverte ködös szemüvegen keresztül bámuld ezt a jelenlegi gaming piacot. Vagy ha úgy tetszik azon keresztül is bámulhatod, csak ne csodálkozz ha nem fog mindenki egyet érteni a fals számaiddal/elméleteiddel... Befejeztem, nekem erre nincs időm, se kedvem, hogy valakit felvilágosítsak.
23.
23.
crytek
#21: Én is mondtam tegnap is és ma is nem bukott meg semmi mivel a számok engem igazolnak. Te mit hoztál? "Nem térülne meg" szlogeneket.
22.
22.
Aanash
A microsoft exkluzívok terén megbukott. Tehát kellett valami, amivel mégiscsak megmaradnak.
A sony meg erősödik az exkluzívok terén és újítani is mer, Kena, Horizon stb.
Nekik ez az eszközük.
Szerintem ez egyszerű, csak azt nem értem mit kell azon veszekedni, hogy ki, mennyiért játszik.
Én amennyi játékkal játszom simán megveszem cd-s verzióban.
De aki nagyba tolja, annak nem rossz döntés a gamepass.
21.
21.
mephi
#20: Mondtam tegnap, mondom ma is, több helyen vérzik a logikád. Ez a mostani példádnál tökéletesen látszik.
20.
20.
crytek
#19: Ezekhez a tényszerű kijelentésekhez csupán 2 dolog kéne amit sose fog adni senki:

1. Tényleges eladási adatok
2. Az adott game fejlesztési költsége

Megint csak a Forzát tudom felhozni. 60-80-100 euro/$ verziótól függően. CSAK PC-n és csak steamen már bőven 2 millió felett jár és akkor ugye ott van még a pc-s ms store ahol szintén vehették (ezt se tudjuk meg soha mennyien) + az xbox konzolok eladásai.Mindezt a game passal párhuzamosan. Szóval ha egy korábban csak only xboxon elérhető cím pc-n is bőven 2 milla felett fogy akkor az boxon bőven a duplájában ment el.. A ms már 20 milla feletti játékost nyomott be. Alsó hangon 6-8 millió eladott DB 100% ismétlem mindezt a game pass mellett , és ráadásul úgy hogy ez egy copy paste game kb nulla előrelépés a 4hez képest mivel kb csak a helyszín lett más. 100% hogy már csak az eladásokból bőven megtérül minden már az első pár hétben mert nem hiszem hogy egy copy paste game 150 misinél többe kerülne mindennel együtt. És ez csak egy csoffadék forza... Nos ezt egy God of War-al amitől a ps userek bokájukat törlik mert összefossák magukat...ugyanúgy működne a dolog.

+ tény még az is hogy az előfizetést sokan csak fizetik havonta mert olcsó még akkor is ha mondjuk 2-3 hónapig esetleg egy db játékot se tol.. Nos vajon mi a jobb? Nem veszed meg a játékot = 0 $-ot hozol a konyhára vagy 3 hónapig fizetsz a "semmiért" = 45$ (csak írtam valamit,mert fingom sincs hol mennyi az eredeti havidíj)
19.
19.
momant
#15: Amiről te beszélsz azok főként már futó, régóta meglévő játékok amik a game passtól kapnak újabb hírverést,így azok is megveszik akik régebben nem tették. Mellesleg erről beszélt a sony arc is, h ennek látja értelmét. Új aaa s játéknál viszont én is nehezen tudom elképzelni miért lenne jó. kb 20-30 k egy ilyen játék durván mondjuk , h annyi mint az éves pass. Az emberek hülyék lennének külön megvenni ha passban megkapnák további mondjuk 5 nagyobb exluzívval egy évben és kb 20-30 kisebb régebbi játékkal. Sztem lehetetlen h ez a modell megtérüljön így a jelenlegihez képest. durva becslés de ehhez ennek a modellnek kb tízszer több játékost kellene becsábítania a game pass rendszerbe a mostanihoz képest, ami sztem irreális elvárás.
18.
18.
crytek
#17: Nem mivel egy olyan dologról próbálsz győzködni ami sony oldalon sose volt a ms oldalon meg nagyon is működik. Hoztam is példákat és majd ha jön a többi cím láthatod majd azoknál is működik a koncepció.
17.
17.
mephi
#15: "Nem kell vergődni." Kemény szavak ez pont tőled, aki évek óta itt bizonygatja, hogy minként kellene fillért baxni, szóval ki szokott vergődni itt?
Az elméleted több sebtől is vérzik, de mindegy is... csak a szokásos. Nem is értem, hogy miért fáradok azzal, hogy veled próbálok kommunikálni, totál felesleges, hiszen az sem ment át amit írtam.
16.
16.
Ca$Hman
crytek: Én megveszem majd mindet teljes áron szal mindegy. :D Konzolból is megveszem az összes színűt, aztán hol egyiken hol másikon játszok, hiába ugyanaz a konzol, egyszerűen csak hóbort. Gyakori az is, hogy egy f2p játékban még ki se próbálom, de már mikrotranzakcióra ráköltök pár százezret. Csak pénz, mocskosul nem érdekel :D Ettől még marad egy rakás minden másra is. Marhaság spórolni, most ha van pénz, abból csinál az ember még többet, nem vagyunk hülyék, be tudunk fektetni. Sírba nem viszem magammal.
15.
15.
crytek
#14: Jaj hagyjuk már ezt. Nem egy cég jelezte hogy miután az ezer éves szarjukat betolták game passba több fogyott belőle.. Nem kell vergődni. tudom fáj hogy te megveszed más meg szinte ingyen letolja ,de akkor is megveszik. Majd meglátod a plague is ott lesz az eladások élbolyában a game passal egy időben. Scorn meg eleve egy kis réteg cucc lesz ami totál nem tetszik mindenkinek eleve kevés fogyna belőle, de mivel kis cég nekik már kb most megérte hogy egy db-ot nem adtak el belőle.. Ott a Forza hiába volt 70 euro steamen megvették a népek nem is kevés mennyiségben pedig ott van pc-n is a game passban.

De mondhatnám a HALO MCC kollekció ami kb 5 millába fogyott csak steamen.pc-n pedig embertől nem halottam még hogy tetszene neki a halo és az is game passos.
14.
14.
mephi
#9: Ha multis a cím, akkor talán, de egy Last of Us-t vagy egy Horizont senki sem venné meg, a benne lenne a PS Plusban. Egyszer végig játszod, max. 2-3 alkalommal, de többet nem veszed elő. Ez tuti bukó lenne a Sonynak. Ékes példája lesz ennek az érkező A Plag Tale: Requiem. Azt is mindenki GP-ban fogja végigjátszani, aki tudja, eszembe nem jutna megvenni azt a játékot, de ez vár a Scornra is.
Persze más egy olyan játék, ahol az alapjátékot beleteszik a PS Plusba vagy Game Passba, majd a kiegészítőket már nem, vagy egy halom mikrotranzakció van benne, ami igazából a bevételt hozza.
13.
13.
Őrnagy
Mondjuk a Microsoft exkluzív játékok nem nagyon fogynának, ha pénzt kérnének érte, kivéve talán a Forza. A Sony teljesen jól csinálja ezt a dolgot.
12.
12.
atroll1
#8: Ja, meg a sony-nál arra is kell félretenni pénzt, hogy más stúdiók játékai NE kerüljenek be a gamepass-be. A plus fejlesztésére meg nem marad
11.
11.
crytek
#10: Több emberhez eljut több a vásárlási lehetőség.
Forzából is elment sok millió úgy hogy game passos cím. Ami jó azt megveszik
10.
10.
csoki0619
#9: Szted mi a biztosabb? H berakják Ps Plus-ba és hátha lesz aki megveszi a játék végigjátszása után, vagy ha kezdésből teljes áron lehet csak hozzájutni egy-két évig, tehát 70-80 dolcsi példányonként? Aki játszani akar vele az megfogja venni, aki meg szabadidejébe fillérekkel szexel, az kivárja azt a pár évet.
9.
9.
crytek
#8: Ezzel nem értek egyet. A király játékokat a game pass/ps plus letolás után is sokan megveszik. De ez így sose derül ki a sonynál hogy csak feltételeznek hogy nem érné meg nekik.
8.
8.
mephi
A képlet egyszerű, az MS anyagilag sokkal erősebb, meg tudja engedni magának, hogy első nap beteszi a Game Pass-ba a játékait, vagy belevásárol egy címet a csomagba. Jó példa erre az érkező A Plague Tale: Requiem. Erős kétségeim vannak, hogy anyagilag ez az MS-nek megéri.
Ugyanezt a Sonytól felesleges várni. Nem azért mert irigyek, hanem mert nem tudnak ilyen dolgokat hosszú távon megfinanszírozni.
7.
7.
markoci555
alap hozzáállás kéne legyen minden játéknál, bár annyira nem érdekel, mert én csak rezsit fizetek havonta
nem tudom mit kapnak egyes kisebb csapatok amikor első naposan bekerül a játékuk pass-ba... letöltés/játékidő alapján kapnak valami kis alamizsnát vagy mi?
6.
6.
atroll1
#4: Az anyjának egy százast nem adna gyógyszerre, akkor majd pont játékra fog 3000-et kiadni?
5.
5.
crytek
#4: Még a két hetesért is nem hogy egy lassan 8 éves játékért.
Játék meg mindig lesz bőven hála a game passnak és a bundleknak és nem kell 3k-t kiadni egy db-ért
4.
4.
NathanDrake
#3 Ha neked 3000ft is sok egy játékért, akkor meg is érdemled hogy ne játsz semmivel.
3.
3.
crytek
#2: Ingyen semmi se lehet leszedni ,mivel ezek a szolgáltatások előfizetések :)
Ezer éves game még használtan is 3k kenjék a hajukra annyiért
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...