Két év után lemondott az elődje, újra Bob Iger a Disney vezérigazgatója

  • Írta: fojesz
  • 2022. november 21.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Bob Iger tizenöt éven át irányította a vállalatot, 2020-ban azonban átadta a stafétát Bob Chapeknek. Most újra ő a vezérigazgató.

A Disney bejelentette, hogy Bob Chapek vezérigazgató lemondott a posztjáról, a helyét pedig Bob Iger veszi át, aki első körben két évre írt alá a vállalatnak. Hogy pontosan mi az oka a váltásnak, az nem derült ki, mindenesetre furcsa, hogy Chapek szerződését épp a nyáron hosszabbították meg három évvel.

Igert valószínűleg nem kell bemutatnunk a Disney-t jól ismerő olvasóinknak, az úriember ugyanis 2005 és 2020 között már irányította a céget CEO-ként, az igazgatótanács elnökeként pedig további egy évig segítette a menedzsmentet. Rendkívül sikeres korszak volt ez a Disney történetében, ami alatt a vállalat értéke az ötszörösére nőtt, bekebelezte a Pixart, a Marvelt, a Lucasfilmet és a 21th Century Foxot, valamint elindította a Disney+ streamingszolgáltatást.

Chapek ezzel szemben nem sok látványos eredményt tudott felmutatni, igaz, nem is volt egyszerű helyzetben, hiszen a koronavírus-járvány hatásainak orvoslása jobbára az ő feladata volt, amit újabb válságos időszak követett. Mindez a számokon is éreztette a hatását (a legutóbbi negyedév árbevétele egymilliárd dollárral múlta alul a befektetők várakozásait), emellett a vezérigazgató más kényes ügyekből is neccesen jött ki: sok kritika érte, amiért nem foglalt állást a floridai melegellenes törvény ügyében, és az Indian Premier League krikettbajnokság streaming jogait sem tudta megszerezni a cégnek.

A Disney közleményéből annyi derült még ki, hogy az igazgatótanács szerint az iparág átalakulás előtt áll, Iger pedig a megfelelő ember arra, hogy ezt a komplex időszakot levezényelje a cégnél.

2.
2.
Ooorky
Lemondott költői túlzás
Lemondatták miután bejelentette a terveit a következő 3 évre, ami rengeteg aktatologató munka megszűnésével és teljesítményalapú bérezéssel járt volna (ha bukik a film nincsenek több milliós kifizetések a készítőinek).
1.
1.
KratoS
Remek, akkor ismét jöhetnek a retek star-wars filmek újra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...