A Final Fantasy XVI fejlesztői meséltek a hamarosan érkező játékról

  • Írta: Nyuszcica
  • 2023. február 28.
  • Érdekesség
Link másolása
A Square Enix projektje, a Final Fantasy XVI 2023. június 22-én debütál PlayStation 5 konzolokra időzített exkluzívként, de addig is a fejlesztők egy kerekasztal-beszélgetésen meséltek a címről.

A nyáron debütáló Final Fantasy XVI fejlesztői összeültek egy kerekasztal-beszélgetésre, hogy a lehető legtöbb részletet megosszák a nagyközönséggel még a megjelenés előtt. A jó hangulatú sajtótájékoztatón részt vett Naoki Yoshida producer, Hiroshi Taki főrendező, a harcrendszerért felelős Ryota Suzuki és Michael-Christopher Koji Fox igazgató is. 

Beszámoltak arról, hogy nem véletlenül ül itt együtt ez a csapat: ők dolgoztak a Final Fantasy videójáték-sorozat egy korábbi részén is. Akkor annyira jól sikerült a közös munka, hogy ez hozta őket össze újra a Final Fantasy XVI kapcsán. 

Új tag viszont a játék akciójeleneteinek megálmodásáért felelős Ryote Suzuki, aki a Capcom szolgálatából csatlakozott a Square Enix projektjébe. Igazán fontos feladat szakadt a nyakába azzal, hogy elvállalta a pozíciót. Elmondása szerint a fejlesztőtársaival együtt dolgoztak azon, hogy ezt az akció-RPG játékot ne vigyék el teljesen a fejvesztett gyorsaságú harcok irányába. Azt tartották szem előtt, hogy a főhős, Clive története ki tudjon bontakozni és csak díszítő elemek legyenek az összetűzések. Így felelnek meg a széria eredeti célközönségének is: azokat is érdekelheti a játék, akik a történetközpontú alkotásokat preferálják. 

Ezt azért is tartotta fontosnak a csapat, hogy a játékosnak ne kelljen zsonglőrködnie a tennivalókkal, ne kelljen egyszerre túl sok dologra odafigyelnie. Szerintük így könnyedebbé válhat a játékmenet. 

Ezután, témát váltva, a Final Fantasy XVI néhány komorabb tulajdonságai felé vették az irányt a fejlesztők. Már az előzetesben is felfigyelhettünk arra, hogy Clive világának milyen nagy részét képezi a politikai intrika és dráma. A trailereken dúlnak a harcok és szinte fröcsög a vér. Takai szerint azért kapott egy durvább köntöst ez az új történet, mert a sorozat rajongótábora megöregedett és érettebben fogadja be a világ romlottabb felét. 

"Mindannyian tudjuk, hogy a világ néha egy sötét hely is lehet." - fogalmazta meg Takai. - "És az, hogy nem csak a vidám dolgokat mutatjuk meg a játékon belül, hanem a romlott dolgokat is, megint csak egyensúlyt teremt, és azt a tényt erősíti, hogy a dolgok lehetnek jók is."

Az egész beszélgetés alatt nem győzték hangsúlyozni, hogy mekkora teher van a vállukon ezzel a videójátékkal. Hiszen ez az első alkotásuk, ami PlayStation 5 ideiglenes exkluzívként jelenik majd meg. Igyekeznek minden hibájukat kijavítani, amiket a korábbi Final Fantasy-játékokban rossznak gondoltak és egy újabb, újító videójátékot kihozni Clive történetéből. 

Ha szeretnétek jobban elmélyedni a 2023. június 22-én megjelenő Final Fantasy XVI világában, olvassatok bele a PlayStation hivatalos összefoglalójába!

1.
1.
Shao Kahn
Nagyon várom, de remélem a története nem lesz olyan bonyolult és érthetetlen mint a legtöbb Final Fantasy játéké (tisztelet a kivételnek). Valahogy ez a franchize egyetlen gyengéje, csak az FF15 és 7 a kívételek. Kíváncsi leszek mennyire különbözik majd a harcrendszere nagy kedvencemtől, az FF7-től. És hogy vajon egy napon készül-e hozzá animációs film, mint az FF7-hez és 15-höz?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...