A FromSoftware nyílt világú soulslike játéka több "év játéka" címet is elhozott tavaly, ráadásul kis túlzással azt is elmondhatjuk róla, hogy csak az nem játszott még vele, aki aktívan elkerülte a játékot. Ezek tudatában is döbbenetesek azok a számok, amiket a fejlesztők a játékról közöltek:
Ez alapján elmondható, hogy a legelső és a legutolsó boss a legnehezebb. Persze, nem kizárt, hogy az első főellenség jelentette akadály sokaknak nehezebb volt, mint azt elsőre gondolták, innen a magas szám, míg az utolsó főellenség értelemszerűen, viszont természetes módon volt nehéz.
Emellett érdekes még megnézni a varázslatok listáját is, ami alapján megállapítható, hogy a játékosok nagy része fix kombinációkkal esnek neki a játéknak, a bevált recepteken nem változtatnak.






Közel 50 éves formámmal elsőre 625 órát csapattam vele(PS4Pro-n).
Amúgy akik ilyeneket tesznek, azok rossz hobby-t választottak csak nem szólt nékik senki sem.:)
Arról milyen stat lehet hogy trainer-t használva hányan röhögték végig az egészet ?
Az egyik ilyen oldalan "csak" 510.155 letöltést regisztráltak.
LOL
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.