Új játékon dolgozik a Team Ninja

  • Írta: pandaril
  • 2023. április 10.
  • Hír
Link másolása
Egy interjú alapján a Rise of the Ronin mellett fejlesztett játék még az idén megjelenhet, azonban nem tudni még, mi lesz ez. Várhatóan nem egy régebbi franchise feltámasztásáról van szó.

A stúdió feje, Fumihiko Yasuda a Famitsunak adott interjújában beszélt a csapat terveiről és a készülő játékokról. Elmondása szerint évente szeretnének kiadni egy új játékot, a szeptemberben leleplezett Rise of the Ronint 2024-ben akarják kiadni, és már megvan a tervük 2025-re is. És természetesen az idei évben is ki akarnak adni még egy játékot.

Adja magát, hogy a Wo Long: Fallen Dynasty az idei játékuk, azonban az interjú több mint egy héttel a játék megjelenése után készült, és maga Yasuda is megerősítette, hogy nem erről a címről van szó, azonban nem árulhatott el több részletet a még be sem jelentett játékról.

A Team Ninja kapcsán joggal merülhet fel, hogy a Ninja Gaident támasztják majd fel újra, vagy esetleg a Dead or Alive sorozatot, azonban Yasuda cáfolta, hogy erről lenne szó, így várható, hogy egy új címet kapunk, nem pedig egy rebootot vagy folytatást.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...