Még az idén bejelenthetik a God of War Ragnarök DLC-jét

  • Írta: pandaril
  • 2023. november 1.
  • Pletyka
Link másolása
A tavalyi év egyik sikerjátéka kapcsán több ellentmondásos hír is felmerült már, most a legutolsó ilyen pletyka szerint még az idén leleplezik a folytatást, ami lehet, hogy nem is igazi DLC lesz.

Kratos és Atreus kalandjaiból nem kaphattunk eleget, a legutóbbi rész pedig számos új lehetőségek villantott fel mindkét karakter számára. Nem is csoda, hogy a találgatások meg is indultak arról, hogy lesz-e folytatás. Persze, első körben érdemes meghatározni, hogy folytatás alatt számozott részre gondolunk-e, esetleg történeti DLC-re, vagy talán a kettő közötti megoldásra?

Az első felvetések szerint nem kap a játék DLC-t, viszont egy tavasszal felröppent hír szerint készülőben van a folytatás. Most pedig ismét felmerült, hogy kiegészítést kap a Ragnarök, amit még az idén hivatalosan be is jelentenek. A leleplezésre várhatóan a The Game Awardson kerül majd sor.

A név nélküli forrás szerint a folytatás leginkább a Marvel's Spider-Man: Miles Morales-re fog hasonlítani: az alapjátéknál szerényebb tartalommal, minimális változtatásokkal, azonban önállóan játszható, kvázi mellékágra számíthatunk majd. Biztosat természetesen csak az esetleges bejelentés alkalmával fogunk tudni, azonban ez egy újabb ok, hogy figyelemmel kísérjük majd a díjátadót.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...