Már PlayStation kontrollerek szerint is kereshetünk a Steamen

  • Írta: pandaril
  • 2023. november 24.
  • Hír
Link másolása
A Valve boltjában külön szűrhetünk a DualShock 4 és a DualSense kontrollerek támogatottságára, a cég egy érdekes statisztikát is megosztott a játékvezérlők arányáról.

Egy fű alatt érkező frissítés immár egy új keresési opcióval gazdagította a legnagyobb PC-s videójáték áruházat, ugyanis lehetővé vált a játékok szűrése nemcsak a kontroller támogatás mértéke alapján, hanem a játékvezérlő fajtája szerint is. A két új fül a DualShock 4 és a DualSense kontrollerek alapján szűkíti a találati listát, így ha ilyen kontrollerünk van, már előre tudhatjuk, hogy melyik cím támogatja azt. Ezen felül az egyéb játékvezérlők támogatottságának mutatása is javult.

A Valve szerint a frissítésre egyrészt azért volt szükség, mert az elmúlt négy évben drasztikusan  megugrott a kontrollerek használata a PC-s játékoknál is, 2019-ben még kb. 990 millió alkalommal használtak játékvezérlőt a játékosok, most már túl vagyunk a három milliárdon. A kontrollerek fajtájának arányai is változott. Szintén 2019-es adat, hogy az Xbox-vezérlők az eszközök háromnegyedét tették ki, a PlayStation kontrollerek pedig csak ötödét.

Ez mára megváltozott, bár továbbra is a Microsoft konzolja vezet 60%-kal, a Sony vezérlői pedig több mint egy negyedét teszik ki az "állománynak". Az "egyéb vezérlők" töltik ki a fennmaradó részt, ide számítja a Valve nemcsak a saját eszközeit (Steam Deck, és a ritkaság számba menő Steam kontroller), de a Nintendo Switch Pro kontrollerét is, illetve bármilyen másik, harmadik féltől származó eszközt is. Az arányok eltolódása mögött ott állhat, hogy a Sony egyre több húzócímet portol PC-re, amelyeknél alapértelmezetten a saját kontrollereik támogatottak, illetve az sem elhanyagolható tény, hogy mennyivel több PlayStation 5-öt adnak el, mint Xbox Series-konzolt, hisz minden eladott konzol legalább egy kontrollert is jelent. A frissítés ezen felül a Nagy Kép mód kontrolleres optimalizációját is fejleszti, így nemcsak játékra használhatjuk majd a nekünk tetsző vezérlőt, hanem az alkalmazásban való navigálásra is, függetlenül attól, milyen gyártmányú.

18.
18.
crytek
#17: Majd ha te is 9 számjegyűt gyűjtesz össze 40 éves korodig ez szinte biztos..
Szerencsére a szüleim is ilyenek haszontalannak tarják eleve a gépezést de legalább tudják ésszel csinálom és nem verem el feleslegesen az életem keresetét rá + más dolgokra amire nincs feltétlen szűkségem
17.
17.
Kratoska
#15: Rendesen megnyerte az életet a gyerek, biztos nagyon büszkék lehetnek rá a szülei.
16.
16.
crytek
#15: Na ezt amit tőled most tanultam szerintem ki is írom a facebookra hogy mindenki lássa.

Nos a mai követendő tézis: Aki olyan dolgokon spórol amit 100% hogy utána dobnak és tudatosan gondol a jövőjére és azt építi = nárcisztikus személyiségzavar + feltűnési viszketegség + még lelki gödör is..

Eskü neked a comedy centralon lenne a helyed ott nevetnék
15.
15.
Seraph
#7: Crytek nem troll az alapján amit én látok, egyszerűen szegény ember mentálisan beteg és professzionális segítségre lenne szüksége. Ez a "hoarder" felfogás digitális megfelelője egy adag nárcisztikus személyiségzavarral és feltűnési viszketegséggel kombinálva.

"Ez az életem erre vagyok a legbüszkébb"

És ez, na ez az ami még súlyos és sajnálom szerencsétlent. Remélem egyszer sikerül neki kimászni ebből a lelki gödörből, legjobbakat neki de ahhoz először realizálnia kell hogy baj van.
14.
14.
crytek
#13: Ilyet soha nem írtam. Ha nem veszek játékotmírt sporolnék rájuk? Annyi hazugságot hordasz össze már fogalmad sincs semmiről. Mire jó ez? Mit kompenzálsz ezzel?
Nevetségesebb vagy mint én annyi biztos
13.
13.
zoli12i
#11: Ettől durvábbat is írt anno.
Pl. hogy sokszor inkább hideg vízzel zuhanyzik, ezzel is spórolva a játékokra…
12.
12.
crytek
#10: Mély levegő ,nyugodj meg félrebeszélsz megint.

Nincs kamu. Jegyzetelj diktálom. Ps5, Series X és pc is van. 6700XT van a gépben ami valóban számomra hulladék mert már csak fhdre jó oda is épphogy.
Előfizetés nem drága ezt nem tudom hol álmodtad. Boxra 3 évig (2024 februárban jár le) havi 556ft psre meg havi 3K. Ezek filléres tételek.
Az hogy a sony címeket várom pcre ne nagyon agyald túl. Az egyik helyen x ideig tolhatja az ember majd eltűnik a másik helyen pcn meg ha beszerzem meglesz örökre a fiókon (pcn ugye cd kulcsos helyek bundle stb)
Ezek lefutott körök ezerszer leirt dolgok. Ha valami nem tiszta itt vagyok kérdezz.
Ez az életem erre vagyok a legbüszkébb amiatt nem is hazudok ezekről a dolgokról

#11: Covid oltás kötelezőségét eltörölték az megvan? Bár látom nincs, de kötekedéshez nem is kell az érdemi info valóban
11.
11.
Ooorky
#10: Kifelejtetted, hogy 2 éve nyugdíjas a cryptomilliárdokból és részvényekből.
10.
10.
zoli12i
#8: Akkora kamu gép, hogy én már nem is tudom követni.
Eleve azt állítja, hogy 2 konzolja van és egy hulladék PC-je. És ezekre mindre van előfizetése,ami tudjuk nem olcsó. Nekem már ez furcsa.
Meg eleve minden Sony játéknál játssza a picsáját, hogy miért nem jön PC-re, holott ha van konzolja, akkor rég kijátszhatta volna az adott címeket a szolgáltatás keretein belül. Meg minden Sony hírnél sugárban hány, de neki azért van olyan konzolja is...

9.
9.
crytek
#7: Redfall az nem MMO valamit benéztél. 50 órám van benne és a3. végigjátszás van szüneteltetve. Az hogy te ezt nem hiszed el elég sajnálatos dolog.

#8:4K-ról letettem végérvényesen. Erre a hobbira nincs 1 millióm váltani ennyit nem ér meg a dolog pláne hogy 3 év után szart se ér az 1 millás gép
6700XT-m van ez FHD-re elég
8.
8.
delphijos
#7: A PC gaming-nél az uccsó info az volt hogy eladta a VGA-t, és majd csak akkor vesz ha lesz olyan kártya amin MINDEN megy 4K ULTRA-n brutál fps-el. Persze az is olcsón.
7.
7.
zoli12i
#6: Valamikor még próbált is itt győzködni, hogy ő igenis játszik azzal a szarral. Holott az a játék teljesen halott.
Ügyes troll a gyerek csak néha bele zavarodik a saját hazugságaiba xd
6.
6.
silkgoat
#5: Kenyerpiritora is megvette bundle-ben/leertekelesen a RedFallt mert azon is kurvajo a nemletezo haverjaival nyomni, csak a ps5 kontroller keves ideig birja a kenyerpiritoval. :D
5.
5.
zoli12i
#4: Már Pc-n is játszol ?
Beszarás ez a gyerek xd
4.
4.
crytek
PChez isten ments. Elég a psen az a nyomorult kevés üzemidő nem akarok még pcn is zsinoron logni
3.
3.
markoci555
örülök ennek az újításnak, én is ps5 kontrollert használok, eddig soha nem volt vele bajom, bt és vezetékesen is jó, egészen mostanáig, de ez sem a kontroller hibája, hanem az ubisoft kiváló embereié, akik ilyen jól portolták pc-re az immortals fenyx rising-ot... elő kellett vennem hozzá az xbox kontrollert
2.
2.
silkgoat
#1: Na most pont az elder ringet nem jatszottam, de en szinte mindent a ps5 kontrolleremmel jatszom, akar steam-es akar geforec nows es akar a PC-n akar a TV-men (mindhol BT, igaz nekem Linuxom van a PC-men).
Eddig sehol sem volt baj, bar geforce now-ban mindenhol ABXY van kiirva, de nem zavar, mert ugyis vakon nyomkodom a gomokat, nem kell neznem hogy melyik az haromszogkocka vagy akarmi. :D
1.
1.
Grabowsky30+
Használ valaki ps5 kontrollert pc-n? Gondolom Bt-n csatlakozik, nem volt vele semmi probléma? Olyanra vagyok kíváncsi, mint az elder ringben ha bt-n csatlakoztatom az xbox kontrollert akkor nem működnek az analóg karok, ha zsinorral vagy a saját usb-s cuccal akkor semmi probléma. Az erre dedikált címeknél működnek a kontroller extrái?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...