Szörnyű eladási számokat produkál az Xbox Series X/S Európában

  • Írta: osan
  • 2023. november 22.
  • Biznisz
Link másolása
Úgy tűnik, Európában még mindig a japán konzolok uralkodnak a piacon és a zöld konzol minden előnyének ellenére hátul botladozik, sőt évről évre rosszabbul teljesít – ezt igazolja az a friss kimutatás is, amiből kiderül, hogy a PlayStation nem képes otthagyni a trónt.

A Games Industry.biz riportja szerint a tavalyi év októbere óta 143 százalékos emelkedés történt a PlayStation 5 eladásaiban, így övé a trón. Másodikként a majd’ 7 éves kézikonzol, a Nintendo Switch futott be, még úgy is, hogy tavaly óta 20 százalékot estek az eladásai. Utolsóként (a nagyobb platformok színterét tekintve) az Xbox Series X/S 52 százalékos romlást produkált eladások terén.

Szeptemberhez képest a japán konzolok szintén jobban teljesítettek: míg Sony-féle PS5 11, addig a Switch 10 százalékkal növelte eladásait. Az Xbox gépek eladásai 20 százalékkal csökkentek októberben az előző hónaphoz képest, a teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy míg a Microsoft exklúzív játéka (Starfield) szeptemberben érkezett, addig a másik oldalon Marvel’s Spider-Man 2 és a Super Mario Bros. Wonder októberben dobták meg az eladásokat.

Európa sosem volt zöldkonzol párti, még februárban derült ki, hogy az európai konzolpiac ötödét uralják csak, ami lássuk be, nem sok, viszont akkor is meglepő lehet, hogy ilyen rosszul teljesít a konzolpáros. Több oka is lehet a helyzetnek, de a legtöbbször felemlegetett probléma valószínűleg az exkluzívok hiánya - igaz, idén ezen a fronton a Microsoft a Sonynál jobban teljesített. A Game Pass ugyan jelenthetne valamiféle mentőövet a cégnek és ezáltal a konzoloknak is, de az, hogy PC-n is elérhető a szolgáltatás, nagyban visszahúzza a konzoleladásokat.

43.
43.
NathanDrake
#41 Ha már felvásárlok egy kiadót és exclusiveá teszem a játékokat akkor az a legkevesebb, hogy odafigyelek a fejlesztőkre, hogy minőségi játékokat adjanak ki ne pedig félkész termékeket. De ezt nem értheted mert te semmiért nem fizetsz. Facebookon is állandóan sírsz, hogy milyen gyenge a felhozatal mert te semminek nemm tudsz örülni. Amúgy a Starfieldet patika állapotba kellett volna kiadniuk nem pedig bugosan ha már elmondásuk szerint 25 éve fejlesztik. De úgy vannak vele hogy majd a modderek megoldják. Ahogy az összes többit.
42.
42.
Seraph
#40: Kivégezzék? Mi ez, Mortal Kombat?
Az lenne a legjobb ha fej-fej mellett haladnának, a konkurencia motiváció.
40.
40.
NathanDrake
#37 Nézzenek oda, Méhes a fillérb@szó magára vette :) Bethesda 2x is bebizonyította, hogy nem megy nekik. Red Fall bukás lett, Starfieldnek nagyobb volt a füstje mint a lángja. Senki nem játszik vele, senki nem beszél róla. Game Awardsnak se kellett belőle. Nyugodj meg az Indiana Jones játék se lesz jó. Phill Spencer azt igérte a Red Fall hanyatlása után, hogy jobban oda fog figyelni a fejlesztőkre. Hát látom.:) Ez az egész felvásárlás arról szól, hogy a PSt kivégezzék. A micro le sem szarja hogy náluk van két nagyobb kiadó. Lényeg, hogy psre ne jöjjön semmi.
39.
39.
Seraph
Akárhogy temetik itt sokan az xbox-t attól hogy nem abból adnak el a legtöbbet él és virul, sok, sokmillió ember szereti. Nekem nem kell gamer pc, és a PS5 exekért nem adnám a Forzát vagy a Gearst.
37.
37.
NathanDrake
Felvásárolták az a Bethesdat és az Activision Blizzardot de még így sem kell senkinek. Előre tudom, hogy ugyan arra a sorsra fognak jutni mint a Rare és az összes többi studió vagy kiadó amit megvett a Micro. A levegőben fognak lógni.
34.
34.
Trottenbauer
#33: Ha a hardver eladása a Microsoft-nak veszteséges,mint ahogy mondták,exkluzív játékuk alig van,és azoknak legnagyobb része is alig fogy,akkor egyedül az előfizetésekből,azaz a GP-ből jöhet a lóvé nekik,ami szintén sokba kerül,ahogy Phil mondta még az elején.
Szóval a részleteket,mi kivülállók,az életben nem fogjuk megtudni,azt csak a főkönyvelőjük tudja.
33.
33.
delphijos
#32: Na jól van már, ahogy a Sony végigsírta a pert hogy ez mekkora csapás nekik és az exkluzívitás milyen káros, az MS ugyanúgy kétségbeesve bizonygatta hogy milyen rettentő rosszul meg a gaming üzlet….. Aztán meg a Sony kis túlzással az exluzivitásból él , az MS gaming biznisze meg mégse akkora bukás mint a per alatt volt….
31.
31.
delphijos
#30: Minden “beszántott” részleg esetében az utolsó pillanatig az a kommunikáció hogy “elkötelezettek”. A mobil biznisz évekig égette a pénzt. A Mixer-t hamarabb dobták. Ezt csak a cégek tudják mit meddig hagynak futni. És itt nem is azt mondom hogy a gaming üzlet mondjuk durván veszteséges lenne. És nem is feltétlen van itt szó kockázattól. Teszem azt , az Azure bevételekből egy kevés a “Cloud Gaming”-nál landol, és ez papíron simán védhető. Máris szebb a kép, az Azure-nál meg nem hiányzik….
30.
30.
negyven2
#26: Persze, hogy úgy játszhatnak a számokkal ahogy akarnak, a kérdés az, hogy megéri-e nekik kockáztatni egy sz*rul menő részleg miatt. Ne feledjük, hogy az MS azért simán beszántja azokat a részlegeket amik vagy veszteségesek, vagy nem hoznak elég hasznot. Lásd pl. Windows Phone, pedig még a Nokia mobilos részét is megvették hozzá. Na az tényleg veszteséges volt és még a Nokia mobilos része ellenére se volt esélyük a piacon megmaradni.

Az Xbox/MS Gaming esetében viszont 5 év alatt elköltöttek csak stúdiókra, kiadókra vagy $80 milliárdot. Ez a pénz azért MS mércével mérve is hatalmas kiadás (még akkor is ha a készpénz tartalékjukból lett megvéve). Ezt egy olyan részlegért kiadni, aminél elvileg tükrözni kell a számokkal, az több mint érdekes lenne.

Illetve szeretik a One konzolcsaládot bukásnak elkönyvelni, de eladtak belőle 58 milliót, ami igazából rohadtul nem bukás. Főleg úgy, hogy ha abból indulunk ki, hogy azt tartották róla, hogy nem volt rá olyan játék amiért megérte volna venni. De ennek ellenére elment belőle fele annyi mint PS4-ből, amire meg rengeteg játék volt (itt ugye 1st party game-re kell gondolni főleg).

Az MS mondta is amúgy, hogy az Xbox konzol (mint hardver) sosem volt nekik nyereséges, a bevételt a szolgáltatások (játékok) hozta nekik mindig is.

Kb. úgy kell elképzelni mint a Nintendo-t, amikor alig adtak el konzolt. Ugye ott a PS1/N64 esetében elment 102/32 millió, a PS2/GameCube esetében 150/21 millió Wii u-ból meg olyan 13 millió. De ott volt nekik egyrészt az, hogy minden Nintendo hardver már az elejétől kezdve nyereséget termelt, valamint az, hogy a handheld részlegük viszont mindig is nyomtatta a pénzt, már a GameBoy óta.

Vagyis ha az MS el fog adni majd 30-40 millió X|S konzolt a gen végére, még az is megéri nekik, mert a szoftvereladások bőven kárpótoljak őket. És 8 évre levetítve simán megéri nekik hardver szinten is maradni a konzolpiacon. Elég csak pl a SteamDeck-re gondolni, ha a Valve-nek megéri az a piac, akkor a MS-nek is megéri a konzolpiac.
27.
27.
delphijos
#25: “Azért lássuk be, bár bevételt hoznak a Sony-nak ezek a portok, azért messze nem ugyan az a szint amikor a MS kiadja egy időben Xbox-ra és PC-re a játékait.”

Oké, de itt meg az van benne hogy eloszlik a bevétel. És mindig mondom, hogy az MS-nek PC nincs kizárólagos disztribúciós lehetősége. Ha valaki nem GP-s, és nem az MS store-ban vásárol , akkor pl. a Steam leveszi a jussát. Az igazán nagy haszon még mindig ott van ha valaki konzolon vásárol. Ott ráadásul még azokból is jön a jutalék, ami nem is az övék. Mert ott CSAK az ő store-juk van. Persze mivel nem látunk pontos számokat ( és nem is fogunk ) ez csak találgatás.
26.
26.
delphijos
#20: Persze nem akarok én itt semmi konspirációs dolgot feltételezni, de egy ekkora cég ami ennyi lábon áll, tudja úgy kavarni azért a könyvelést hogy úgy tűnjön hogy az egyik részleg jobban teljesít mint valójában. Azt már eleve régen csinálja az MS hogy pl. konkrét eladásokat nem közöl, összevon dolgokat a pénzügyi kimutatásban, stb…. Nem az MS az első és egyetlen cég amelyik csinálta / csinálja. A Disney 2 évig játszott a számokkal , amiből úgy tűnt hogy a D+ hatalmas anyagi siker. Ott náluk kibukott, de simán benne van hogy nem csinálták elég ügyesen. Ott volt a Theranos esete, az egész üzleti világot megvezették, “profikat” is. Persze nem állítok semmit, mert csak azt tudjuk amit akarnak hogy tudjunk, csak azt mondom hogy minden számot azért nem szabad készpénznek venni.

Szerk: Amit azóta írtál, kicsit naiv, mert nem feltétlenül hazudnak, csak a lehetőségeken belül “játszanak” a számokkal. Azért rengeteg lehetőség van. Nem olyan nagyon rég az Intelnél is volt balhé. Nem az van ekkora méretben hogy valami szabálytalanság esetén másnap lehúzzák a rolót ( amúgy már ilyen is történt, nem egyszer, kérdés mekkora a simli ) de itt nem is az a kérdés hogy “komplett” cégként nyereséges vagy sem mondjuk az MS. Hanem hogy mi ténylegesen honnan jön.
24.
24.
memoryman
#20: Nem véletlenül portolják szépen sorban a régebbi játékaikat PC-re. UNCHARTED™: Legacy of Thieves Collection GOG-on kapható. Sony játék hivatalos forrásból DRM nélkül.
20.
20.
negyven2
#13: Ez egy korábbi hozzászólásomból van átemelve:

"A bírósági dokumentumok alapján tudjuk (tehát ha azok nem igazak, akkor nagyon csúnyán megütheti magát mind a Sony és MS), hogy a 2023. március 31-ét megelőző 9 hónapban a Sony-nak $18,743 milliárdos bevétele mellett a profitja 1,419 milliárd volt, míg az Xbox-nak a 12,775 milliárdos bevétele mellett $1,5 milliárdos profitja volt. Vagyis a fele akkora piaci részesedéssel bíró Xbox arányaiban nem csak több bevételt, de a bevételéhez viszonyított nyeresége is sokkal magasabb. PS esetén ez 7%, Xbox esetében ez 12% (Nintendo esetében meg ez 25%, mert ott $11,826, milliárdos bevételből $2,977 milliárdos a profitja)!"

És igen, az MS helyzetét elég erősen befolyásolja az, hogy ők sokkal jelentősebben vannak jelen a PC-s piacon mint a Sony! De igazából ez a befektetők szempontjából lényegtelen.
19.
19.
#17: Mondjuk ezzel egyet értek, Starfield vmi ritka szarul fut a notebook-omon.
De felesleges új géppe százezreket feccölnöm, mikor megnyomom Gamepass-ban a Cloud game gombot és megy röccenés nélkül.
Előző munkahelyen mobilról is elég sűrűn toltam felhőben.


Igazából maga a konzol csak a néhány megvásárolt játék miatt kell, GPU-t simán tudom tolni a Telekomos android boxon is.
18.
18.
delphijos
#13: Ezt úgy szokták, hogy nagy ünneplés, vezetők felnyalják a jutalmat, és 2 hét múlva leépítést jelentenek be, mert “veszteségesek vagyunk” és “költségcsökkentés” kell :)
16.
16.
delphijos
#1: “Aztán egy új Forza Horizonnak és Gears of warnak is ideje lenne”

Pont 2 éve jött ki a FH5, és semmi gond nincs vele a mai napig, nem hiszem hogy ilyen játékokat kéne sűríteni….. Nem ettől fognak kilőni az eladások.
12.
12.
Bundle-ben kellene árulniuk 1$-ért.
10.
10.
Seraph
#9: A Series dpadja köröket ver a PS5re ahol megint nem tudtak egy normálisat összehozni, aki sokat játszik platformjátékokat az tudja. Szarfield meg már jóval a felvásárlás előtt fejlesztés alatt állt régen, és Fallout 4 meg 76 után nagyon naív volt aki azt várta hogy nem hulladék lesz.
9.
9.
Krumplistarkedli
Mar csak a pazar kontroller miatt is erdemes ps5-t venni xbox helyett.

Nagyon felhaborito hogy ott 900p-ben jatszunk, hat hol vagyunk 2003-ban?? Hallo? Hiaba a felskalazas akkor is mint halottnak a csok.

Azt a Sz*rfield-et is ugy bereklamoztak, hogy nyitott vilag, minden zsir, kajakra kafa lesz, satobbi, oszt aztan egy toltokepernyo szimulatort dobtak nekunk, hogy 'nesze', elegedj meg ezzel es add a zset!
7.
7.
negyven2
#6: Volt egy külsős elemző cég elemzése, ami a 2023-as üzleti év első két negyedéve alapján azt számolta ki, hogy az MS és az ABK összesített bevétele meghaladta a Sony 2023-as üzleti évének az Q1 és Q2-es összbevételét. De igazából majd valamikor január február tájában megtudjuk, hogy ebben a negyedévben (Oct. 1-Dec. 31) valójában mennyi lett a bevétel (és ebből a nyereség). De ott van az, hogy közvetlenül a felvásárlás az nem ártott a Sony-nak, mert neki nem lesz kevesebb ettől a bevétele, hanem az MS-nek lesz több, hogy most már az ABK is odatartozik).
6.
6.
memoryman
Nekem valami rémlik mintha az utóbi felvásárlásokkal már nagyobb lenne az MS gaming nyeresége mint a SONY-nak. Amíg dől a lé, addig nincs probléma. Csak a game pass maradjon meg!
4.
4.
Őrnagy
Phil Spencer szerint a jó exkluzív játékok nem növelik a konzoleladást. Mondott sok más bölcsességet is, csak azok most nem jutnak eszembe :)
Amúgy az, hogy a Samsung tévéken és mobiltelefonokon elég egy app, hogy játszhass az Microsoft játékaival, elég sokat elmond arról, mi a véleménye a Microsoftnak a konzolgyártásról.
3.
3.
Ca$Hman
Na, megérte nekik amiatt a 3000 legálisan vásárló pc-s játékos miatt dobni az exkluzivitást. :) Nem baj, a kalózok köszönik szépen, hogy nem kellett konzolt venniük, illetve azok is akik a pc mellé 1 konzolra tartanak igényt, már nem is kellett tanakodniuk ps legyen e vagy box. Ismerőseim többsége pcre lopja a gameket, ps5re mégis meg tudja venni érdekes módon, meg series x -re akinek pc helyett az van. :)
1.
1.
Seraph
Remélem rendbeszedik azt a jelenleg szemétdomb Bethesdát és az Activisiont is, hardver nagyon príma és pár jó húzócím elférne. Aztán egy új Forza Horizonnak és Gears of warnak is ideje lenne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...