A Monopoly-filmet is Margot Robbie producercége jegyzi majd

  • Írta: aronsz
  • 2024. április 11.
  • Cooltúra
Link másolása
A filmet már 2015-ben is el akarta készíteni a Lionsgate, most viszont úgy tűnik végre találtak producert: Margot Robbie – akit nemrég a The Sims-filmmel is összefüggésbe hoztak hasonló kontextusban – és társai vállalják.

A Lionsgate a CinemaConon jelentette be, hogy Margot Robbie cége a LuckyChap lesz az élőszereplős Monopoly-film producere – számolt be róla a Variety. A filmipari cég már 2015-ben is belengette a filmet, és egy ponton úgy tűnt, hogy Kevin Hart lesz a főszereplő, végül ebből nem lett semmi. 2023-ban a Hasbro – a Monopoly forgalmazója– biztosított a rajongókat, hogy a projekt még él, most pedig úgy tűnik hogy valóban el is kezdődhet a gyártás.

A Monopoly elődje, Elizabeth Magie játéka The Landlord’s Game néven látott napvilágot 1903-ban, majd 1935-ben a Parker-testvérek adták ki először az ismert néven. A Monopoly talán a világ legismertebb társasjátéka, több száz millió példányban értékesítették és lényegében minden brandnek létezik saját kiadása.

Igaz, a sztori nem kifejezetten a játék erőssége – bár tény, hogy a bajszos Mr. Monopoly elég ismertté vált – a Lionsgate elmondta, hogy már van tervük arra, hogy miképpen lehet vászonra vinni. Margot Robbie producercége már márciusban is szerepelt a hírekben, akkor éppen a The Sims-játék mögé álltak be.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...