Zavar az Erőben, esett az Ubisoft részvények értéke
- Írta: Luchiano
- 2024. szeptember 5.
Internetes források alapján nem segített az Ubisofton a legújabb játékmegjelenés, a cég részvénye 12.6%-ot esett augusztus 30-a óta, ezáltal 2015-ös mélypontra zuhant. Pedig az első nyílt világú Star Wars-játék erős ütőkártyának tűnhetett, de úgy tűnik mégse fogja hozni az elvárt eladási számokat. A JP Morgan elemzője, Daniel Kerven várakozása szerint jövő márciusig 5.5 milliós eladás lehet reális, az eredetileg jósolt 7.5 millió helyett.
A játék kreatív vezetője, Julian Gerighty is csalódását fejezte ki, látva a kritikákat, alacsony pontozásokat, de véleménye szerint azért a játékosok értékelik az élményeket, amit szerettek volna átadni az Outlaws-zal. Úgy véli, a sok megosztott remek kép és videó arra utal, hogy egyedi, élvezhető módon tudták átadni a Star Wars világát, ami büszkeséggel tölti el az egész csapatot. Ha tehetné, örökké fejlesztené, bővítené a játékot, mi pedig majd jól szaván foghatjuk.
A Star Wars: Outlaws augusztus 30-a óta játszható PC, Playstation és Xbox konzolokon, a tesztünket itt olvashatjátok. Az Ubisoft még idén tud javítani, a másik nagy játéksorozatuk, az Assassin's Creed idei része novemberben korrigálhatja a számokat.
Kérem javítani.
Amúgy meg nézegesse a halál, csak eszembe jutott, hogy egyszer már majdnem felvásárolták őket, végül állami pénzekkel mentették meg a céget ettől, mert hát francia nemzethy büszkeség vagy mi (asszem előtte nem sokkal ment csődbe a Cryo Interactive mint a másik nagy francia fejlesztő).
A 100 masikat ugy ertettem, hogy egy mufajon belul is tucatnyi cim jon ki ugyanabban az evben akar. Mondjuk ha konkretan Star Wars cimeket nezunk csak az iden, akkor ugye ertheto hogy miert veszik ezt meg sokan megis, a kozepszerusege ellenere is. Azt alairom en is. Mindig lesznek elvakult rajongoi pl. a Marvelnek, DC-nek, AMD-nek, Intel-nek is mint tudjuk! :D Pl. en magam is a MARVEL kepregenyek kozul is kedveltem parat anno, de sok mai tortenetuk mar tul modern/+ agyonkuszalt/faraszto/kevesbe eredtinek hato az 1000000 alternativ vilaggal nekem, a filmek kozott is van amit en sem nezek meg masodjara/soha tobbe, pedig azok kozott is talaltam magamnak szorakoztatot, mint eredetileg MARVEL-rajongo. DE pl. jatekokhoz visszaterve anno Dragon Age-rajongonak is szamitottam (+az is maradok a legelso reszenek) de a most kovetkezo uj resze a modern design-al engem mar teljesen hidegen hagy, csak megmosolyogtatni tud olykor 1-2 mp-re, finoman szolva. :)))
Erre a Star Wars jatekra is csak legyinteni tudok, hogy jol van, legyen ilyen is, biztosan kell ilyen is valakiknek, meg ugye azok a vkik hajlandoak erte fizetni is. :)
Jo szorakozast neked vele!
Jo, de ugyanezt el lehet kb. mondani 100 masik jatekrol is ami csak iden jelent meg.
En is eltudom ezt mondani pl. a Black Myth: Wukong-rol, csak en ugy hogy mar kozel 50 orat tettem bele es meg csak most kezdem igazan elvezni. Plusz mellette meg szamomra igen frankon nez is ki az egesz jatek, pl. az osszes karakter/NPC/demon is benne.
Viszont minden hibája, hiányossága ellenére én tudom élvezni a játékot. Múlt péntek óta 15 órát toltam és egyre jobban tetszik. Felfedezek, sok mellékes dolgot is csinálok a story mellett. Elvagyok vele és még csak az első nagy bolygón vagyok.
Azt azonban nem gondolnám hogy ebből akkor is bármilyen UBI bukás lesz a mi életünkben. Érthetetlen módon a modern emberi történelem legnagyobb franchiseai náluk landolnak mégis. Máshogy játszák ezeket a játékokat a nagyok asztalánál.
A Ubi éves szinten eddig 35, 5 éves viszonylatban 75 százalékpontos esésben van, sorra értékelik át az éves célárakat.
A májusi beszámolójukban az Outlaws és a Shadows-tól várták a nagy kaszát és azzal is csak minimális növekedést várnak.
Emellett az Xdifiant-re teszik a terhet, hogy mennyire sikeresnek kell lennie mellette a Rainbow Six-ez emlegetik mint stabil jövedelemforrás. Nem a legjobb kilátások.
Ha az Assassins Creed is megboltlik, akkor hatalmas bajban lesznek mert amellett, hogy nagy címek nincsenek fejlesztés alatt amit be tudnának tűzoltásként jelenteni, 980 millás adósságon ülnek és az előző ületi évben racinalizálás címszóval 8%os leépítést eszközöltek.
De amikor ilyen történik, akkor mindig feljebb megy, mint ahonnan zuhant.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.