Hideaki Itsuno 30 évnyi munka után hagyta el a Capcom fedélzetét, és olyan játékok kapcsolódnak a nevéhez, mint a Devil May Cry-sorozat harmadik, negyedik és ötödik része, de a két Dragon's Dogma-játékot is ő rendezte. Ilyen portfólióval kifejezetten meglepőnek hatott, amikor a nyáron távozott a stúdiótól, ám hamar kiderült, hogy a Tencent egyik leányvállalatának, a Lightspeed Studios japán szárnyát fogja vezetni.
Itsuno az újévi üdvözlő posztjában már arról számolt be, hogy javában zajlik a munka az új projekten, és szeretnék minél előbb hivatalosan is bejelenteni az új játékukat, ugyanakkor további fejlesztők és szakemberek segítségére is számítanak még, akiknek várják a jelentkezését.
Mivel a Lightspeed Studios a Tencent tervei szerint AAA-játékok készítését tűzte ki célul, nem kizárt, hogy a játék hivatalos bejelentése egyelőre odébb van, de az is lehetséges, hogy az első játékuk kisebb lélegzetvételű projekt lesz. Reméljük, hogy akár egyik, akár másik, hamarosan konkrétumokat is megtudhatunk róla.
