Ki gondolta volna, hogy miután a fél internet szétsavazta Sonic béna korai dizájnját, egy annyira roppant sikeres filmszériát indít majd el az adaptáció, hogy az még trilódiánál sem áll meg? Alig pár hete, karácsonykor jelent meg a Sonic, a sündisznó 3, de a Paramount kapásból berendelte a következő felvonást is, melynek a hírek szerint már decemberben megkezdődtek az előmunkálatai. Ezzel együtt pedig a filmstúdió nem habozott a várható premierdátum kitűzésével sem: ha nem jön közbe semmi, akkor 2027. március 19-én kerülhet mozivászonra a negyedik epizód.
Nem csoda, hogy a Paramount teljes mellbedobással támogatja a Sega-kabala filmes kalandjait. A harmadik rész premierhetét követően, január első felében már a franchise jócskán túlszárnyalta az egymilliárd dolláros bevételt a kasszáknál. A széria 2020-ban bemutatott első része közel 320 millió dolláros globális bevétellel büszkélkedhetett, melyet azután bőven túlszárnyalt a második epizód a maga 405 millió dolláros összegével. A felfelé ívelő tendenciát ráadásul a harmadik rész sem szakította meg: jelenleg már 422 millió dolláros bevételnél jár a legújabb epizód.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.