Már a kétmilliós eladáshoz közelít a Kingdom Come: Deliverance II
- Írta: zoenn
- 2025. február 14.
Nagy volt az érdeklődés a Kingdom Come: Deliverance II iránt, hiszen már a megjelenés napján egymillió példányt értékesítettek belőle, és az Embracer Group legutóbbi negyedév pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy már a kétmillió eladott kópiához közelít a nyitott világú RPG-.
"Örülünk, hogy megoszthatjuk, hogy a Kingdom Come: Deliverance II - a valamivel több, mint egy hete megjelent középkori szerepjáték -, sikeresen nyitott, nemcsak a játékosok és kritikusok körében, hanem a teljesítmény tekintetében is." - mondta Lars Wingefors, az Embracer Group vezérigazgatója. "Ez a fejlesztőstúdiónk, a Warhorse Studios, és a kiadónk, a Deep Silver elkötelezettségét és kemény munkáját tükrözi. A játék több mint 1 millió példányban kelt el az első 24 órában, és már megközelítette a 2 milliót, a Steamen pedig különösen erős teljesítményt nyújtott, több mint 250 ezres játékoscsúccsal. Szilárd meggyőződésünk, hogy a következő években is jelentős bevételt fog termelni."
"A Warhorse Studios robusztus ütemtervvel rendelkezik, amely magában foglalja a frissítéseket és az új tartalmakat a következő 12 hónapban, vonzó és folyamatosan fejlődő élményt biztosítva a közösség számára." - tette hozzá.
Wingefors kiemelte, hogy a Kingdom Come: Deliverance II sikere emlékezteti őket arra, hogy nagyszerű termékeket dobjanak piacra. "A jó minőségű csapatoknak erőforrásokkal és idővel kell rendelkezniük az elképzelések megvalósításához. Ha megfelelő csapatokkal rendezünk, ez a bizalom mindenki hasznára válik, beleértve a játékosokat, az alkalmazottakat és a részvényeseket is. Meggyőződésem, hogy a jövőben is az iparág vezetői között maradunk."
Ez némileg visszás kijelentés a CEO-tól, hiszen ismerjük a szomorú tényeket, egy évvel korábban még hatalmas szerkezetátalakításokat hajtott végre az Embracer, több ezer munkavállaló veszítette el az állását, és számos nagy nevű stúdiót zártak be.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.