Felcsillant a remény a Mindhunter folytatására

Link másolása
A két évadot megélt izgalmas, sorozatgyilkosokkal foglalkozó szériát a magas gyártási költségekre hivatkozva kaszálták el annak idején, most azonban a rajongók legnagyobb örömére 3 egész estés filmként folytatódhat.

A Mindhunter 2017-ben varázsolta el először a Netflix nézőket, David Fincher remekül megírt sorozatában az FBI sorozatgyilkosokkal foglalkozó új részlegének megalakulásába nyerhettünk bepillantást, ami 2019-ben megkapta a második évadát is, azonban 2023-ra világossá vált, nem érkezik több szezon a pszichológiai thrillerből — a magas költségek mellett nem látták elég jó befektetésnek a nézettségi számok fényében.

A sorozat egyik sztárja, a Bill Tench-et alakító Holt McCallany a CBR-nek beszélt a most debütált új sorozatszerepéről (The Waterfront), ahol szóba került a Mindhunter is. A színész elmondása szerint pár hónapja David Fincher irodájában volt egy találkozón, és beszéltek az esetleges folytatásról, ami ha minden jól megy, három 2 órás mozi formájában valósulhatna meg.

McCallanynek tudomása van róla, hogy az írók jelenleg is serénykednek az ügyön, de szerinte David maximalizmusa miatt ezeknek meg kell ütniük az ő igencsak magas mércéjét, hogy valami legyen is belőlük. Azt is elmondta, hogy ő maga is írt egy forgatókönyvet, amit Fincher készségesen átnézett és elmondta a véleményét róla — kitért arra is, hogy David sok ember mércéjével mérve a legjobb rendezők között van számontartva.

Holt nagyon örülne, ha a sorozat végre visszatérhetne a rajongók által várt folytatással, megtiszteltetésnek érzi az első két évadban kapott szerepet is, és az FBI-os kollégáját játszó Jonathan Groffról is csak szuperlatívuszokban beszélt Broadway szerepei kapcsán. A remény tehát megvan, de McCallany szerint a csillagok együttállására is szükség lesz a sorozat visszatéréséhez. A projekt ezúttal is a Netflixen kapna helyet, így a logisztikai rész simán menne, de a legfőbb kérdés, hogy David Fincher tud-e elég időt szakítani rá, és az alapanyagnak is elég jónak kell lennie.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...