Úgy tűnik, korábban az Uncharted újjáélesztésén dolgozott a Days Gone fejlesztője
- Írta: zoenn
- 4 órája
Szegény Bend Studiosnak nem nagyon jöttek össze a saját projektjeik az elmúlt években. A Days Gone megjelenése óta három be nem jelentett játékot töröltek, az egyik ilyen a Naughty Doggal való együttműködéssel jött volna létre, és az utóbbi stúdió saját fejlesztésű motorját használta. Miután ez ment a levesbe, a csapat az élő szolgáltatású modellel kísérletezett, de az Unreal Engine 5-öt használó nagy projektjükről is lemondtak végül.
Ami minket most érdekel, a Naughty Dog és a Bend Studios közös erőfeszítése, ez alapján joggal feltételezhetjük, hogy mindkét csapa az Uncharted újjáélesztését próbálta megvalósítani. Legalábbis erről tanúskodik Jeremy Koepke szoftvermérnők LinkedIn profilja, amiből tudni lehet, hogy a csapat az első játék megjelenése után rögtön belevágott a Days Gone 2-be. Ezt ugye később törölték, majd jött a Naughty Doggal közös projekt.
A Bend Studios számára nem ismeretlen az Uncharted-széria, hiszen ők készítették el PS Vitára az Uncharted: Golden Abyss-t, és olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy a stúdió 2020-ban folyamatosan érdeklődött a frencsájz iránt. Ezekből nem nehéz összerakni, hogy ebben az időben az Uncharted Revival-on dolgoztak az eredeti fejlesztővel közösen, és azok technológiáját felhasználva.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.