A nagyobb fejlesztők és kiadók mindig szeretnek saját ökoszisztémát építeni a megjelenő játékaik köré, gondoljunk csak a Rockstar Games Launcherre, az Activision Blizzard Battle.netjére, az EA appra, vagy a most születésnapját ünneplő Ubisoft Connectre. 2020-ban a Uplay és a Ubisoft Club összevonásával egy egységesebb platformot hozott létre a francia székhelyű stúdió, az évek pedig szépen elrepültek és máris 5 éves lett a Ubisoft Connect.
Ennek örömére a rajongók is jól járnak egy rögtönzött osztogatás folytán, november 13-tól az Immortals: Fenyx Risingot lehet behúzni teljesen ingyen PC-re. A remek kis akció-kalandot érdemes pótolni ha kimaradt, ugyanis a sajtó és a felhasználók értékelése szerint az egybehangzóan jól sikerült alkotás tartalmas szórakozást ígér – annak idején mi is teszteltük, ezt itt olvashatjátok.
A használt játékokat "megadóztató" Uplay Passport szerencsére már sok éve a múlt homályába veszett, azóta a Ubisoft Connect 2020-ban az Assassin's Creed Valhallával egyidőben behozta a platformokon átívelő mentések szinkronizációját, ugyanebben az évben a Cross-play is megérkezett több multis címhez, idén pedig a Cross-platform achievement rendszert is implementálta – Ubisoft Connect, Steam, The Epic Games Store.
A játékot november 13-tól lehet megszerezni PC-re közvetlenül a Ubisoft Store-ból vagy a Ubisoft Connect PC kliensén keresztül. Azt nem tudni mennyi ideig lehet ingyenesen lecsapni a portékára, így nem árt majd sietni.





Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.