Chris Stockman kijelentése nyilván lelombozó minden rajongó számára, azonban úgy tűnik, nem csak a levegőbe beszél. Saját bevallása szerint felkérték hogy készítsen egy tervet egy előzményjátékhoz. Akkor még látott esélyt annak megvalósulására, most viszont másképp áll a kérdéshez.
Egy, a Discordon adott válasza alapján nem hiszi, hogy az Embracer, az IP jelenlegi tulajdonosa képes lenne bármit is kezdeni a szériával. Ráadásul azóta nem léptek vele kapcsolatba, mióta megpróbált valami irányt felvázolni a játékok számára: ,,Azt kívánom, bárcsak másképp állnának a dolgok. Megpróbáltam, ami csak tőlem telt, hogy irányt mutassak előre, de ghostoltak."
Viszont a dizájner izgatottan várja a GTA 6-ot. Olyannyira, hogy szerinte ez a cím már megérdemli a 100 dolláros árcédulát, és hogy a Rockstar az egyetlen cég, amelyik megengedheti magának ezt a lépést. Mi mindenesetre reméljük, hogy ez utóbbi gondolata csak rajongás marad, míg előbbi kijelentése nem lesz végleges a Saints Row-játékokra nézve.
