Érdekes és ígéretes pletyka kapott szárnyra az HBO által készített The Last of Us-sorozat kapcsán, ugyanis úgy tűnik, hogy újabb szereplővel bővül a szereplőgárda. Ráadásul egy igen jelentős karakterről van szó, ugyanis Jerry Anderson kerül a képbe. Abby apjának megformálója a híresztelések szerint nem más lesz, mint Patrick Wilson, akit az Aquaman-filmekből és a Démonok között franchise-ból ismerhetünk leginkább.
Ha a hír igaz, akkor az ismert színész érkezése egy igazán jó hír lehet a sorozat számára. A második évad fogadtatása közel sem volt olyan fényes, mint az elsőé, ráadásul Neil Druckmann is kiszállt a sorozat munkálataiból. Ha ehhez hozzávesszük a színészek, főleg Ramsey körül kialakult közhangulatot, egyből érthetővé is válik, hogy miért merült fel annak a lehetősége, hogy a 3. évad lehet egyben az utolsó is. Ha valóban itt ér véget a sorozat, akkor Wilson bevonása talán még fontosabb lesz, persze, csak ha valóban az övé lesz a szerep.
