A Valheim egy erősebbet fog drágulni az 1.0-ás megjelenésre

Link másolása
2021 legnagyobb durranásának teljes megjelenése közeleg, és immár új platformokra is el fog látogatni. Viszont ez a mérföldkő áremeléssel is fog járni, így érdemes lehet elgondolkodni a vásárláson addig.

Öt évvel ezelőtt, a koronavírus ideje alatt hatalmasat ment a Valheim nyílt próbaverziója. Másfél hónap alatt elfogyott belőle hatmillió, majd alig valamivel több, mint egy év alatt már tízmillióan szavaztak neki bizalmat. Hihetetlen belegondolni, hogy ezidáig, a sok bővülés ellenére, bizony ,,csak" early accessben volt elérhető a játék. Ez persze idén szeptember 9-én megváltozik.

 

Igaz, ez a lépés egy áremeléssel fog együtt járni. Egy FAQ-ban osztotta meg ezt a hírt az Iron Gate, a Valheim hivatalos weboldalán. A teljes verzióért 30 eurót fognak majd elkérni. Itt érdemes megjegyezni, hogy a jelenleg is futó Steam Summer Sale alatt a program mindössze 10 euróba kerül. Így azok, akik már erősen gondolkodtak a megvételén, de még nem döntöttek, most egy újabb indokkal gyarapodtak.

A játék eredetileg csak PC-n indult el, majd 2023-ban az Xbox-konzolokon is elérhetővé vált az early access. A teljes megjelenésre a Valheim elérhető lesz PlayStation 5-ön és Switch 2-n is, ám így sajnos az ottani játékosok kimaradnak az alacsonyabb árakból - hacsak nem lesz egy leárazás megjelenéskor. Azért jó hír, hogy a játék támogatni fogja a crossplayt, így barátainkkal együtt fedezhetjük fel annak veszélyekkel teli világát.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...