A Game Freak csapatának új játéka, ami kivételesen nem egy újabb Pokémon, az eddig látottak alapján igen komoly műfajváltás lesz stúdió részéről. A 2046-ban játszódó sci-fi soulslike már önmagában erős, azonban a Beast of Reincarnation nem szokványos soulslike játék lesz. A Game Informernek adott friss interjúból újabb részletek derültek úgy a játéktérről, mint magáról a játékmenetről.

A Beast of Reincarnation szakít a hagyományokkal, ugyanis a mentési pontoknál való pihenéskor nem respawnolnak az ellenfelek, halálunk esetén sem vész el semmi, és az elért levágások és alternatív útvonalak is megmaradnak. Ezzel együtt a játék nem lesz egyszerű, bár tény, hogy a nehézségi szintet személyre szabhatjuk. Emma és Koo párosa harc közben is együtt kell, hogy működjön: Koo azokból a pontokból tud képességeket használni, amelyeket Emma hárítással tud újratölteni. Koo képességei közt böngészve lelassul az idő, hogy aztán az aktiválást követően egy QTE-t teljesítve tudjuk maximalizálni a hatást.

Ellenfeleink erdei állatok és a helyi flóra fúziójából született szörnyszülöttek lesznek, így a Beast of Reincarnation vizuális téren érdekes és izgalmas játéknak ígérkezik. Ráadásul nem is lesz rövid, a játék rendezője, Kota Furushima szerint nagyjából 30 órányi tartalom vár ránk 10 pályán keresztül. Ugyanis a Beast of Reincarnation nem egy hagyományos értelemben vett nyílt világú játék lesz, hanem nagyobb, nyitott pályákat kapunk, várhatóan a fő történetszál mellett mellékküldetésekkel. Ugyanakkor az, hogy Furushima csak a főküldetésre gondolt-e, vagy a játék 100%-os teljesítésére, egyelőre nem tudni. A Beast of Reincarnation 2026. augusztus 3-án érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.