Már elég régóta hallani különféle pletykákat, miszerint az újkori Fallout-játékok első példányát, a Fallout 3-at, valamint az egyre inkább kultstátuszba került spinoffot, a New Vegast is felújítják majd a Bethesdas srácok. Viszont az évek csak teltek, hivatalos megerősítést pedig nem nyertek a pletykák. Még akkor sem, amikor az FTC-vel folytatott pereskedés részeként napvilágot láttak a tervek. Most azonban a Bethesda végre megtörte a csendet.
Immár hivatalos, hogy készülőben van a Fallout 3 és a Fallout: New Vegas remasterje. Viszont lényegében ennyit tudunk, a stúdió ugyanis semmi mást nem közölt erről a két projektről. Jövőre ugyan kap a Fallout 76 egy kiegészítőt, ami a Fallout 3 előzményeként funkcionál majd, de lényegében ennyi. Ezek a felújítások a széria fellendítését célozzák, azonban jobb lenne némi konkrétumot is tudni. Reméljük, hogy nem kell már olyan sokat várni!
