A fizikai kiadások költségei miatt jön el a digitális jövő

  • Írta: pandaril
  • 2026. augusztus 10.
  • Biznisz
Link másolása
Egy 70 dolláros játéknál csak a lemez 10 dollárba kerül minden példány esetében, és akkor még a szállítási költségekről, a marketingről és a viszonteladói haszonról még nem is esett szó.

A generáció egyik nagy vitája a fizikai VS digitális játékok témája, és bár úgy tűnik, hogy eldőlni látszik a helyzet, azért a képlet közel sem ilyen egyszerű. Előbbi mellett szólt sokáig a játékmegőrzés és az adott játék tényleges birtoklása, míg utóbbi mellett a kényelem és az a tény, hogy egyre több esetben a fizikai adathordozó önmagában már nem elegendő ahhoz, hogy egy játékot telepítsünk és használhassunk. Most egy új riport a két kiadási mód közti költségeket részletezi.

A Game File elemzése a PlayStation és az XBOX játékait vette alapul, egészen pontosan azok lemezes kiadásainak költségeit. Egy 70 dolláros játék esetében csak az adathordozó az ár 15%-át, azaz kicsivel több mint 10 dollárt tesz ki. Ezen felül természetesen szállítási költségekről, raktározásról, marketingről és viszonteladói haszonról sem szabad megfeledkezni a riport szerint, hogy a szállítás során megsérült példányokból fakadó veszteségről ne is beszéljünk. Ezzel szemben egy digitális verziónál a marketing mellett az adott áruház részesedése az, ami fix költségként merülhet fel, és kvázi nincs veszteség.

Bár ezek a számok nem tűnnek olyan erősnek, azért egy milliós eladást produkáló játék esetében már jelentősek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a piaci gyakorlatnak megfelelően a PlayStation és az XBOX is a profitmaximalizálásra törekszik, amit a digitális játékeladások biztosítanak konzisztensebben. Arról nem is beszélve, hogy a mostani trendek alapján már jelenleg is főleg digitálisan vásárolunk.

8.
8.
bikkfatty
A "zöldítés" és a "költség takonyság" szöveg helyett inkább elismernék hogy a cél, vagy fő cél, a használt piac kiiktatása volt, de mindegy.
Abban viszont én is egyetértek dr genyával, hogy ha már kukázzák a lemezes eladást akkor legyen opció digitál vásárlás előtt/után, mert nem mindegy hogy mit vesz az ember, főleg ennyi pénzért!
7.
7.
JinjeR
#5: "Egy fenét fizetné ki." - De igen kifetné, én zokszó nélkül.
Nekem olyan a digitális mintha nem is vettem volna semmit, mintha kidobtam voln a pént az ablakon, nem látom mit vettem belőle!
6.
6.
Heldengeist
#5: https://www.msn.com/en-us/entertainment/gaming/sony-s-85-digital-sales-figure-misleading-gamers-still-buy-physical-discs/ar-AA27kVQm

"Thanks to the 2023 Insomniac Games data leak, we have Sony’s internal physical-vs-digital splits for its first-party games. And they show that most PlayStation tentpole titles sold majority physical:

God of War Ragnarök: ~76% physical

Marvel’s Spider-Man 2: ~54% physical

Ghost of Tsushima: ~51% physical

Uncharted 4: an estimated ~83% physical"
5.
5.
delphijos
#4: "Az a durva, hogy ha ráraknának +20%-ot a lemezes kiadás árára (és semmivel nem lenne nekik veszteségesebb mint a digitális eladás), az a tábor kifizetné azzal együtt is."

Egy fenét fizetné ki. Mondom, itthon lehet hogy ez az arány más, de összességében HÚSZ százalék vesz lemezen játékot. Annyiszor, de annyiszor hallottam már ezt. Az ember egyik vagy másik oldal pártolója, és azt képzeli "mindenki" ilyen. Miért szűnt meg egy sorozat, pedig tök jó volt, "mindenki" ezt nézte. NEM. Nem nézte mindenki. Még akkor se ha neked tetszett. Eddig senki se akadályozta meg az embereket hogy lemezen vegynek mindent ami megjelenik úgy. NEM TETTÉK. A többség MAGÁTÓL váltott digitálisra. Azzal persze egyetértek hogy a cégeknél a haszon számít, de lehet ezt csűrni-csavarni, a vásásrlók TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE már döntött. Továbbra is tartom, hogy nem a fizikai lemez hiánya a fő gond, hanem hogy a digitális mellé nem járnak megfelelő biztosítékok.

Amikor a Steam indult, ugyanez ment. Emberek fogadkoztak hogy ők aztán sose vesznek ott játékot, inkább nem játszanak, stb... Azán mi lett ? Szépen beállt mindenki a Steam ( vagy más ) mögé, és ma már ez a természetes.
4.
4.
Robilluma
Az a durva, hogy ha ráraknának +20%-ot a lemezes kiadás árára (és semmivel nem lenne nekik veszteségesebb mint a digitális eladás), az a tábor kifizetné azzal együtt is. De ezeket a xarháziakat annyira nem érdekli a saját fogyasztói bázisuk, fel se merült bennük a gondolat, hogy akár áremeléssel is de megtartsák ezt a formátumot. És inkább elveszítenek egy pármilliós közösséget, mintsem elültessenek akár csak egy gondolatcsírát is értük.
3.
3.
Heldengeist
A marketing költségek a digitális kiadásnál is fennállnak. Pontosan ugyanúgy és pontosan ugyanannyit kell reklámozni. Az pedig mindig is nyilvánvaló volt, hogy a fizikai kiadás drágább a kiadónak, mint a digitális, mert fennállnak olyan költésgek, amik digitális esetében nem. Eddig is tudtuk, hogy azért akarják megszüntetni, hogy a saját profitjukat növeljék. Mert ugye nem 15%-kal olcsóbbak a digitális játékok. Sőt, sokszor egyenesen drágábbak. Miért? Mert ott nincs verseny, mint például a bolthálózatok között. A piactér a Sony/MS kezében van, csak tőlük lehet ott vásárolni.
2.
2.
XuChi
Ahha, mert az elmúlt 30 évben ez nem volt gond, csak most, amikor a kabzsiság az eget súrolja már.

Egyszerűbb lenne ha azt mondanák, bocsi srácok még több pénzt akarunk keresni, ezért most még azt a minimális költséget is kispóroljuk ami a fizikai adathordozókkal jár.

Lassan ott tartunk majd, hogy 100€ lesz egy demo, és ha a játék is kell akkor pályánként lehet majd perkálni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...