A nyári Nintendo Direct során leplezték le, hogy a Switch 2-re is befut a koreai ShiftUp játéka, a Stellar Blade, és természetesen a legnagyobb kérdés, hogy hogyan fog futni a hibrid masinán a látványos és dinamikus harcokkal operáló játék? A stúdió egyik vezetője, Dong Ki Lee egy interjúban ismertette a portolás kihívásait és technikai részleteit.
A Stellar Blade eddig az AMD megoldását, az FSR-t használta, viszont a Switch 2 DLSS támogatását sem hagyhatták parlagon heverni. Viszont a konzolon a képkocka generálás nem támogatott, így azt találták ki, hogy a DLSS-sel skálázzák fel a képet, amire aztán ráeresztik az FSR interpolációs megoldását. A végeredmény pedig 60 fps lett úgy kézi, mint dokkolt állapotban. Előbbinél natív 720p-s, utóbbinál pedig felskálázott 1080p-s felbontással. A friss trailer alapján a fő cél a fluid játékmenet volt, bár az elhangzottak alapján a 60 fps inkább egy célérték, nem pedig az állandóan garantált szint. A port extra funkciókat is kap, például a Joy-Con vezérlők mozgásértékelő funkcióját használhatjuk a különféle aktivitások során. A Stellar Blade valamikor az idén érkezik Nintendo Switch 2-re.