Nem volt túl jó a nyár utolsó hónapja a hardvereladások terén a tengerentúlon, a Circana elemzőcég legfrissebb adatai szerint augusztusban 3 százalékkal, 302 millió dollárra csökkentek az eladások az előző év hasonló időszakához képest. A teljes évre tekintve még durvább a helyzet: az Egyesült Államokban idén 2,5 milliárd dollárt költöttek konzolokra és hardverekre, ami 11 százalékos csökkenés 2025-höz viszonyítva.
Ami a PlayStationt illeti, 11 százalékkal estek be az eladások tavalyhoz képest, míg az Xbox óriási, 31 százalékos mínuszban volt. Mindkét vállalat esetében ezek a legalacsonyabb értékek 2013 és 2020 augusztusa óta. A Nintendo sem teheti ki a vitrinbe a teljesítményét, a Switch 2 eladásai 15 százalékkal zuhantak be, de még így is 559 ezer egységet értékesítettek a boltok.
Mégis mi történik most? A konzolgenerációk végén a szokásos keresletcsökkenés mellett az áremelkedések is beleszóltak a képletbe, ami szokatlan trend Matt Piscatella, a Circana vezetője szerint. Mivel az új hardverek átlagára elérte az 541 dollárt, ami jóval több az eddigi 476 dolláros dolláros rekordnál.
Ennek ellenére a Switch 2 továbbra is uralta a hónapot, a második lett a PS5. A Grand Theft Auto VI novemberi megjelenése talán ellensúlyozni tudja valamelyest a most tapasztalható visszaesést, de ez még a jövő zenéje.
A szoftveres oldal
A videójátékokra fordított költések sem voltak a legjobbak augusztusban az USA-ban: 10 százalékkal, 3,8 milliárd dollárra csökkentek éves szinten, mégis a top 10-es lista tele van meglepetésekkel. A hat új játék közül magasan az NBA 2K27 győzött, ami dobozos és digitális formában sem talált legyőzőre. Feltűnhet, hogy kosárlabdás cím idei része hivatalosan csak szeptember 4-én jelent meg, ám a Deluxe és Ultra Edition tulajdonosai már augusztus 26-án lecsaphattak rá. Ez a pár nap is elég volt az első helyhez, sőt éves szinten a harmadik legkelendőbb játék címét is elorozta a Resident Evil: Requiem és a 007 First Light mögött.
August 2026 U.S. Projected Top 10 Best-Selling Games Ranked on Physical & Full Game Digital Dollar Sales (Excludes Mobile and Digital Add-On Content)
— Mat Piscatella (@matpiscatella.bsky.social) 2026. október 8. 15:00
[image or embed]
Augusztusban a sportjátékok domináltak, így a Madden NFL 27 második helye nem újdonság, míg a Marvel Tokon: Fighting Souls lett a harmadik, míg a Star Wars: Zero Company az ötödik helyen debütált. A Halo: Campaign Evolved megtartotta a júliusban felállított hatodik helyét, de az igazi meglepetés az Elden Ring lett, ami a 41. helyről a hetedikre ugrott fel, köszönhetően a Switch 2-es Tarnished Editionnek.
Nagyon örülünk az év talán legjobb friendslop játékának előkelő helyezésének: a Big Walk a 8. helyen nyitott, ami elég jó teljesítmény egy kooperatív lazulásra épülő indie játékhoz képest.
YTD 2026 U.S. Projected Top 10 Best-Selling Games Ranked on Physical & Full Game Digital Dollar Sales (Excludes Mobile and Digital Add-On Content)
— Mat Piscatella (@matpiscatella.bsky.social) 2026. október 8. 15:00
[image or embed]