Valahogy, amikor egy világsztárról kiderül, hogy szokott videójátékokkal játszani, hirtelen emberibbé válik. Ben Géza Affleck legújabb filmje, az Állatok kapcsán adott egy interjút, ami ugyan nagy részt filmes munkásságáról, karrierjéről szólt, azonban szóba került egyik hobbija, a videójáték is. Azt is megtudhattuk, mivel játszott a legtöbbet az Oscar-díjas színész-rendező.
Bár az abszolút kedvence a StarCraft maradt, Affleck bizony fiatal korában rengeteget nyúzta a barátaival az 1993-as DOOM-t. Szavaiból az is kiderült, hogy a Quake is előkelő helyet foglal el a szívében, ami egyáltalán nem meglepő, hisz az id Software másik franchise-a sok szempontból a DOOM továbbgondolásaként debütált. Érdekesség, hogy Affleck jelenkori kedvencei között a Valorant is szerepel, ám a kor őt is utolérte. Hiába szereti a játékot, amikor 11 éves gyerekek verik el a száját, azt nehezen viseli el. Hogy Affleck örülne-e egy találkozásnak John Romeroval, azt nem tudjuk, de számotokra adott lesz a lehetőség az idei PlayIT-en. Az eseményre a jegyek még kaphatók a PlayIT oldalán.
A teljes interjú Affleck gamer oldalán és az új filmjén túl az opusz olyan alkotásaival is foglalkozik, mint a Good Will Hunting, de a színész arról is beszél, hogy miért tartja karrierje mélypontjában az Igazság Ligáját. A teljes interjút itt találjátok: