Phantom Blade 0
- PC
Érdekesség
Most már biztos, hogy nem soulslike lesz a Phantom Blade Zero
Az S-Game első játéka ettől még nem lesz sétagalopp, sőt egyes elemeket át is vettek az említett műfajtól, azonban az ellenfelek nem respawnolnak, a nagyjából 50 boss esetében pedig a többfázisú harcoknál sem kell mindig az elejéről kezdenünk a küzdelmet.
Pletyka
Lehet, hogy teljesen elmarad a Phantom Blade Zero lemezes kiadása
Úgy tűnik, a Phantom Blade Zero megjelenésekor csak digitális formában lesz elérhető, ugyanis eltávolították egy lemezes PS5-ös változatra utaló terméklistázását. Erről a Tech4Gamers számolt be, de hivatalos infó még nincs.
Hír
Már 3 millióan tették kívánságlistára a Phantom Blade Zerót
Az október végén érkező akció-RPG iránti érdeklődés kimagasló. Ugyan hivatalos előrendelői számokat nem közöltek a készítők, de rengetegen kíváncsiak a játékra. Kérdés, hogy ebből mennyi lesz a tényleges vásárló?
Videó
Ezt láttuk a Phantom Blade Zero State of Play műsorán
Húsz percen át csodálhattuk a wuxia harcművészet, a sötét fantasy és a steampunk elemek keverékéből összeálló játékot, amelynek egyedi stílusát a készítők kungfupunkként jellemzik.
Gépigény
Megérkezett a Phantom Blade Zero hivatalos PC-s gépigénye
Az S-GAME közzétette a Phantom Blade Zero rendszerkövetelményeit, amik alapján az alapvető 1080p-s és 1440p-s megjelenítéshez egyáltalán nem lesz szükség csúcskategóriás hardverre.
Pletyka
Lehet, hogy demót fog kapni a Phantom Blade 0
Az előrendelés már él, a State of Play-bemutató pedig egyre csak közeleg. Az látványos trailer után pedig csak még nehezebb a várakozás az S-GAME Studio akció-RPG-jére.
Videó
Augusztus 17-én jön az új State of Play a Phantom Blade Zeróval, de most itt egy 11 perces trailer
Az S-Game a jövő héten megrendezésre kerülő State of Play során részletesen is bemutatja a Phantom Blade Zero játékmenetét, de addig se fogunk unatkozni, hiszen az előrendelés apropóján egy masszív, 11 perces trailer érkezett a játékról.
Hír
Augusztus 11-én indul a Phantom Blade Zero előrendelése
Egyelőre csak egy teasert kaptunk, ám a készítők ígérete szerint az előrendeléssel együtt egy 11 perces új trailert is kapunk az október végén érkező játékhoz.
Hír
Nem tart a GTA VI-tól a Phantom Blade Zero fejlesztője
Az S-GAME a játékuk tökéletesítésére fókuszál, nem pedig a novemberi gigász megjelenésére. A játék rendezője szerint a csapat egyáltalán nem foglalkozik a lehetséges vetélytársakkal.
Hír
SGF 2026: A nyáron indul a Phantom Blade Zero előrendelése
Egyelőre csak egy újabb rövid trailert kaptunk, ami csak a kedvünket csigázza fel, de az ígéretek szerint a nyáron egy tartalmasabb gameplay és történeti bemutató is kapunk.