A középkori káosz pestisként fertőzi a modern Európát, emberek ontják egymás vérét néhány petákért, sötét sikátorok szedik áldozatukat, mint a nyáj beteg, lemaradt példányait a ragadozók, a Keleti pályaudvar farkasai úgy kebelezik be a 20-as E busz utoljára leszálló utasait. Temeria kegyetlen világa a szemünk előtt kel életre, a koszos taxidroszt, a kétes eredetű húst kedezményes áron kínáló gyrosos, és a füstös, kommersz piától bűzlő, filléres kocsma alkotta atmoszféra félelmet kelt még a legbátrabb szívekben is, de ki kész megharcolni démonaival, azt büszke tekintetek, és jéghideg söröskorsók várják.
A Baross Étterem csendes sziget a zűrzavar közepén, jöjj, kalandor, foglalj helyet közöttünk, barátok, játékostársak, csinos fogadólányok várnak rád, itt kényelmesen töltheted óráid, míg felkészülsz a hazaútra. A The Witcher 2 premierjére a lehető legizgalmasabb helyszínt sikerült megtalálnia a PlayOnnak, a cégnek, mely azért felel, hogy a játék felkerüljön a hazai boltok polcaira, díszcsomagolásban, lokalizált leírással, magyar felirattal.
A küldetés tökéletesen sikerült, a játék olcsóbbik, hagyományos kiadása finom, csillogó borítót kapott, az egyik DVD rejti Geralt kalandjait, a másik pedig a videókat és zenéket is tartalmazó extrákat, hogy a Gyűjtői Csomag gazdag kínálatáról ne is beszéljünk, szívmelengető kincsesbánya ez egy szerepjátékosnak. A The Witcher 2 ma este mozdult meg először, a játékból korábban már kaptunk egy béta változatot, Zoenn azóta mély sebhelyre emlékeztető gyerektetoválásokat hord teste különböző, hanyagul mindig fedetlenül hagyott testfelületein, a The Witcher 2 végleges változata azonban csak most lepleződött le.
A játék első óráját élőben követhettük figyelemmel, a kivetítőn mintha egy mozifilmet nézne az összesereglett vendégkör, a harci jeleneteket komoly érzelmek, mély gondolatok, és izgalmas párbeszédek váltják. A magyar nyelv rettentően jó lett, irodalmi, akár a Vaják könyv, melyet tetovált kollégánk szintén végigolvasott a játék megjelenésének alkalmából, itt még angolosan, witchernek szólítják a főszereplőt, de minden más hibátlan magyarsággal és nyelvtannal tárul elénk, az olcsó tükörfordítások kora lejárt.
Hősünk kalandos múltjáról mesél börtöne nagyhatalmú vallatójának, a király mellett harcolt, mondja, s a háború valósággá válik, nem sokkal később a csatamezőn találjuk magunkat, sátrunkban, egy gyönyörű, pucér hölgy társaságában. A fiatal tanácsadó napjaink nőideálját testesíti meg, hamvas, formás, napbarnított testének kevesen tudnának ellenállni, mellei tökéletesen állnak, pöckösek, kerekdedek. Némi búcsú után viszont nem vár ránk gyengédség, bele kell vetnünk magunkat a csatákba, az ostrom ellen csak karddal lehet védekezni, a diplomácia immáron tehetetlen.
Az eseményre a hazai játéksajtó mellett meghívást kaptak a Szörnyvadász játék hűséges résztvevői is. Szeged, Debrecen, Székesfehérvár, Pécs és Budapest kalandorai, kik korábban megfejtették a titkos kódokat, s felkeresték az üzenetek által körülírt rejtekhelyeket, immáron megpihenhetnek, a játék utolsó állomására érkeztek, egy szerencsés nyertes közülük pedig hazavitte a Witcher 2-es motívumokkal díszített gamer PC-t, nem lesz immáron gondja a program futtatásával, ha olvasol minket, jelentkezz a kommentekben, gratulálnánk neked itt is. S hogy mi lesz azokkal, akik nem nyertek vasat, de nem is tudják min futtatni a játékot? Nem tudjuk biztosan. A pletykák szerint már készül az Xbox 360-as változat, ez persze nincs megerősítve, de felcsillan a szeme mindenkinek, aki hall róla, ritkán kapnak a konzolosok egy igazán mély, és komoly RPG-t, éhesen várjuk hát a koncot.
The Witcher 2 Launch Party
Vér, megvetés, szerelem, félelem, remény. Tagba szakadt öregember szedi lépteit sietősen, ezernyi bűnös arc veszi körbe, csillogó órája rablók, kurvák, nincstelenek tekintetét vonzza magához, még nem szállt le az éj, talán sértetlenül hazaér. Ez nem Temeria. Ez a Keleti pályaudvar. És a The Witcher 2 magyarországi premierje.