The Witcher 2 bétateszt

Egyenesen a CD Projekt RED fellegvárából kaptuk meg a lengyel szerepjátékok alfáját és ómegáját, egy megjelenéshez közeli állapotot tükröző tesztverzió keretében. Öröm megtapasztalni, hogy a nyugati-stílusú RPG-k milyen irányokba mennek el az évek során. Az európai felhozatal egyöntetűen szintén markáns mezőnyt képvisel, élen a Gothic és a Two Worlds-sorozattal. S bár megkövetelik a játékosok türelmét, hiszen nem tökéletesek, ám hangulatukat és ötletességüket tekintve sok esetben még a nagy költségvetésű, Bioware produktumainak bajszát is képesek megcibálni. A Dragon Age 2 egy csiszolt gyémánt volt, bár nem olyan karátos, mint azt a hardcore rajongók megkövetelték volna. Pár hónapig kellett várni csupán a trónfosztásra, a The Witcher 2 fejlődése határozott, témája felnőttebb, dramaturgiája lenyűgöző – Geralt a csúcsra jutott. És nem csak bájos társalkodónőinek lepedőakrobatikája közben.


Rivia Geraltjának hízelgő renoméja a porba hullott. Lánca verve, megkínozva senyved egy patkányoktól nyüzsgő várbörtönben, egy olyan királyságban, amit egyszer maga is védett hosszú éveken át. Minden gyanú rá terelődik, igazát látszólag nem képes megerősíteni. A fehér farkas azonban megtöri a csendet és régi ismerőssel való kihallgatás során visszaemlékszik a közelmúlt zűrzavaros eseményeire, időrendben, vagy csak a fontosabb eseményekre összpontosítva. Minden az ellenség városának ostromával kezdődött, egy gömbölyű menyecske, Triss Merigold ágyában. A női test megvalósítása eddig a legjobb a videojátékok történetében, bőre illatát szinte mi is érezzük, mellei feszesek, feneke formás, csupasz szeméremajkai hívogatóak. Nem sok időnk van lazítani, a hadsereg már felkészült a támadásra, sátrak ezrei sorakoznak a vár lábánál a völgyben.


A lázas készülődés során először szembesülünk a The Witcher 2 látványvilágával, amitől könnyedén padlót fog az állunk. A látótávolság óriási, az ébredező nap fényei pajkos árnyékokat vetnek a tréningező katonákon, mindenhol parancsszavak hangzanak el, valamint a sikeres akció utáni nemi erőszakokat helyeznek kilátásba. Személyünk is tiszteletet vált ki sokakból. Maga az élő világ is ott van a szeren, még ha tudatos programozói algoritmusok statikus szüleménye, az élmény kétségtelenül elsöprő. S bár hősünk nem emlékszik tisztán múltjának néhány darabjára, az előző rész mentései révén a történet sarokkövei sokkal jobban illeszkednek majd a második részhez. A téma érettebb és sokkal jobban visszaadja a középkor sötét árnyoldalait: itt még egy 12 éves kislány, egy megszállt birodalomban is a férfi harcosok ágyékának kielégítésére szolgál. Farkas-medálunk ellenben a mágikus védelmünket is szolgálja, ezzel a csatában némileg védve vagyunk – az ékszert aktiválva pedig a környezet fontos elemeit emeli ki a játék, melyekkel így vagy úgy interakcióba léphetünk.


Foltest király is kiveszi a részét a csatából, habár tanácsadói nemigen állnak a helyzet magaslatán, a witcherével dicsekedve például nekünk kell az egyik ostromgéppel céloznunk a távoli vár egyik ellenségtől hemzsegő bástyájára. Majd a közelharc is kezdetét veszi, mi a királyunk oldalán vesszük ki a részünket a csatából, némi magánakció után a vár a miénk, a védők pökhendi vezérét mi magunk rendezzük le. Később a katonák neki is állnak fosztogatni, de ha akarjuk, megakadályozhatjuk a nép ilyesfajta sanyargatását („az igazi férfiak harcolnak húgyban és szarban, míg az arisztokrácia kényelmes tornyokban unatkozik”) minden sínen halad, legalábbis látszólag, mígnem egy váratlan esemény drasztikusan felborítja a szabályokat, s akkor már az életünkért és a királyunk életérért kell küzdenünk. A jelentek nagy ívűek és drámaiak, ami viszont a legjobb, hogy érdekfeszítőek, nem tündék lágy hangján szólal meg, hanem tömény, naturális valójában, tele fordulópontokkal. A szerencsétlen események miatt Geralt a börtönben találja magát, innen már rajta múlik, hogy merre tovább.


A szökés kisvártatva elérhető közelségbe kerül, az őrök gyarlóságát kihasználva a játékmenet egy csavarral új arcát mutatja elénk: először egyfajta ökölharcos minijáték keretében, reflexeinket próbára tevő QTE-szegmensben terítjük le az ellenfelet, majd a fény-árnyékhatásokat kihasználva egyfajta lopakodó-üzemmódban szabadulunk ki a tömlöcből. Kiterjedt a The Witcher 2 rendszere, képes folyton megújulni a különböző mechanikákat keverve. A történetmesélés kézenfekvő: a játék markáns sztorivezéreltségét kihasználva mindig csak a jelenlegi eseményekkel kell foglalkoznunk, a történet láncolata egyáltalán nem válik fárasztóvá. A legfontosabb az, hogy mindig odafigyeljünk a karakterekkel való párbeszédre, mert sok okosságot osztanak meg velünk, s mindig lényeges tudnivalókra világítanak rá. Újabb és újabb helyszíneket fedezünk fel, legyen az kísértetek-járta erdők, nagy létszámú városok és falvak, a kiterjedt területeken a szabadság illúzióját is megteremtik, korántsem olyan behatárolt és ismétlődő helyszíneken, mint a Dragon Age 2-ben. Úton-útfélen botlunk segítőkbe is, s rendszerint egy-egy apró mellékküldetés teljesítése után az ő közbenjárásunkkal máris közelebb kerülünk végső célunkhoz: felderítjük, ki áll az összeesküvés mögött, miközben a mi nevünket is tisztára mossuk.


A The Witcher-univerzum motívumai erőteljesek: torz, groteszk, mégis meseszép közeg ez. Az alapok is szintén hívogatóak, a lengyel fantasy örege, Andrzej Sapkowski által megálmodott világ az alapja, ahol a nők csupán használati tárgyak, bizarr rémek rejtőzködnek a vadonban, ahol még az elfek és a törpék is megcsömörlöttek a számos háborútól és a belső politikai megosztottságtól, a férfiak pedig különösen is a természet koronái. Érdemes lenne ebből példát vennie pár langyos női magazinnak. Mindenesetre a belerázkódás könnyű, hiába övezik zavaros politikai és társadalmi témák az emberek és nem emberek közti kapcsolatot, ahol mindennaposak a nyilvános akasztások és trágár szavak, melyek elhagyják a gennyes fekélyekkel teli szájakat. A történet nem egy párhónapos elfoglaltság, volt olyan küldetés is, amely két, játékbeli év után zárult le, de emellett a mellékküldetések is szerteágazóak és fantáziadúsak, számuk pedig tekintélyes, hosszú hetekre elegendő elfoglaltságot nyújtanak.


Úgy tűnik, hogy a The Witcher 2 történeti szempontból is megpróbál non-lineáris talajon mozogni, s olykor választási lehetőségekbe kényszeríti a játékost. A következmények sokszor egyértelműek, máskor tippünk sem lehet arra, hogy mi történik, ha mást válaszolunk, mint amit. Ez csupán többszöri végigjátszás során derül ki, hiszen semmi sem annyira nyilvánvaló, mint az elsőre látszik. Annyi minden finomhangolt pillérekből épül fel a The Witcher 2, ami szinte egyedülálló a műfajon belül, a belerázkódás könnyű, s folyton pórázon tartja a közönséget. Nagy szó ez egy alapból hátrányból induló frencsájz esetében. A 16 eltérő befejezés meg szinte magáért beszél.


Fehér farkasunk fizimiskájába, tulajdonságaiba nincs sok beleszólásunk, megszokott karaktergenerálás nélkül indul a történet, ami elfogadott tény egy én-központú, fix dramaturgiával megáldott játék esetében. A leggyőzött ellenfelek és a teljesített missziók után tapasztalati pont üti a markunkat, szintlépéskor pedig egy-egy talentet oszthatunk el az új képzettségek között a kiterjedt skill-fán, ezzel formálva saját ízlésünk szerint Geralt bátyót. Négy fő irányba indulhat a fejlődés, számos elágazással fűszerezve, kitérve a támadó és védekező mágiára, regenerálódási képességeinkre és újabb harci tudományok elsajátítására. A fejlődés érthető és használható, nem úgy, mint a konkurencia esetében, ahol számtalan felesleges kunszt csorbította a potenciált. Elsőre kicsit kusza az átláthatóság, igyekeztek viszont az újdonság erejével hatni, s ez sikerült is: egyetlen gombnyomással előhívhatjuk a megfelelő menüt.


A játék során rengeteg lehetőségünk lesz ilyen-olyan növényeket, összetevőket, érceket zsákmányolni, melyet megfelelő szakképzettség esetén hasznosíthatunk felturbózott fegyver, vagy páncélzat formájában, avagy megfelelő szakembert keresve. A bájitalfőzés szintén jól jön, mert a kihívás – jó európai mentalitás szerint – bőven az átlag felett van. A tárgylistánk használata átlátható, baloldalt található fajtákba szedve felszerelésünk tartalma, míg a jobboldalon az éppen viselt és használatban lévő eszközöket vehetjük szemügyre. Egyszerű, „fogd és vidd” módszerrel öltöztethetjük Geraltot, s bár a kezdeti kétkezes pallosunk és witcher-kardunk elég sokáig jó szolgálatot teszt majd, de a történetben előrehaladva bőven kielégítő repertoárral gazdagodhatunk, s csupán aktuális teherbírásunkat illendő figyelemmel kísérni. Varázstárgyakat is zsákmányolhatunk, melyek kellően ritkák és megszerzésünk igazán embert próbáló feladatnak ígérkezik, míg a vásárlások során tapasztalható drágaság miatt alaposan meggondoljuk majd, hogy mire is költünk. Harácsolni lehet és szükséges is.


A WASD-billentyűkkel történő irányítás kézre áll, s ezen felül mindössze az egér gombjait kell használni, illetve a varázslatok előhívására hivatott gombot. A Ctrl segítségével egy ideig lelassíthatjuk az időt, ami arra bőven elegendő, hogy a kurzorral kiválasszuk az éppen bevetni kívánt mágiát. A harc nem olyan körülményes, mint az előző rész esetében: a bal egérgombbal lehet a gyors, ámde gyengébb suhintásokat kivitelezni, a jobbal pedig a durvább, de kicsivel lassabb támadásokat. Egyedül az E-gombon kell még tartanunk az ujjainkat, mivel ez az ellenfél csapásait blokkolja. Ezek együttes variációja, valamint a folytonos oldalra vetődéssel harci taktikák tárháza pont elegendő, pedig még a mágiához hozzá sem nyúltunk. Az ellenfelek közepes nehézségen is kemények, már a játék elején is, később pedig még ádázabbá válik a dolog, sok esetben reménytelennek tűnő csetepatékba kényszerítve minket, olykor a felpaprikázott tesztelő eljátszott a gondolattal, hogy könnyűre állítja a kihívást, de végül is némi gondolkodással nincsenek elérhetetlen határok, s legalább az ellenfelek intelligenciája is megfelelő. Geralt jó vívó módjára változatos mutatványokat vonultat fel, kombózni kell, ahol lehet, az animációja folyamatos, a varázslatok effektjei pedig a 2011-es normáknak tökéletesen megfelelnek. Mindig van alternatíva némi védelmi buff és robbanószer bevetésével, valamint csapdák felállításával.


Szörnyvadászunk társas lény, mely nem csupán heves szexuális jelenetekben csúcsosodik ki, hanem abban, hogy szűkszavúsága ellenére gyakran él a beszéd jellemreformáló eszközével is. A dialógusrendszer a megszokott kerékvágásban zajlik: válaszaink tárháza viszont első ránézésre egyértelműnek látszik, felesleges dumák nincsenek, szinte mindig a tárgyra térünk. lehetünk kedvesek, mogorvák, illetve semlegesek is. Ez nem olyan világ, ahol felesleges tiszteletköröknek és körmondatoknak helye lenne. Az NPC-k minden esetben kidolgozottak, az utolsó kovácstól elkezdve, fekete, szarkasztikus humorral és önös érdekek szem előtt tartásával. A párbeszédek közben látható kamerák hűen követik az eseményeket, nem élettelen személyekkel van dolgunk, használják a testbeszédet, testtartással, tétovázásokkal, néhányszor grimaszolnak, de összességében kissé faarccal dumálnak. Bár sok esetben a puszta gesztusok többet elmondanak a kimondott szónál.


A The Witcher 2 grafikus motorja, a RED Engine már nyomában sem emlékeztet a Bioware 10 éves Aurorájára. A színvilág elképesztő teltséggel ruházza fel, a magas felbontású textúráknak hála szinte el leszünk kényeztetve, a látótávolság hatalmas, karaktermodellek az utolsó anyajegyig részletesek. Ez főleg a markáns átvezető jelenetekben csúcsosodik ki. A fák lengedeznek, a nap fénye elvakít, az árnyékok mámorító táncot járnak, a szél porfelhőket kelt a csaták hevében. A vegetáció – hála a SpeedTree beépülő modellnek – kellően dús és változatos. A gépigény nem olyan vészes, amint az gondolnánk: egy két éves vason is szépen elfut közepes beállítások mellett, viszont töménytelen memóriát meghálálja, főleg a töltési idők esetében. Egy gyors kétmagos CPU és a közepes videokártya már elég az üdvösséghez, persze maximális beállításoknak a mai csúcsgépek éppen, hogy megfelelnek. A zenék szintén kimagaslóak, főleg a főmenőben hallható darab, de játék közben is varázslatos és dinamikus dallamok szólnak. A szinkron szintén minőségi, enyhe angol-akcentussal szólalnak meg a szereplők, még a környezet egyéb zörejei megfelelő hangrendszer birtokában szintén magas nívót képviselnek. A hazánkban bolti forgalomba kerülő változat magyar feliratot kap, de ha valaki angolul, netalántán lengyelül szeretné a feliratokat/hangokat is élvezni, akkor lehetősége lesz rá.


Ritkán akad a kezünkbe egy igazán komor, mégis elbűvölő szerepjáték, melyből a patinás nyugati fejlesztők is tanulhatnának. Egy igazán hímsoviniszta, nőgyűlölő világ ez, mely komoly társadalmi problémákkal küzd, ahol nincs helye a tündérmeséknek, Geralt pedig igazán eltalált karakter, a Dragon Age 2 Hawke-ja langyos „légpisztoly” hozzá képest. A játék igazi élményt nyújt, a szabadság teljes illúzióját megtartva, ötletes és változatos szegmensekkel, töménytelen csúcsponttal. A riválisok tényleg elbújhatnak mellette, bár még számos hibával küzd, de tekintve, hogy csak május 17-én jelenik meg, bízzunk benne, hogy a lengyel srácok nem félnek a gyomlálástól. A The Witcher 2: Assassins of Kings a többi szerepjáték mellett furcsán másmilyen, s egészen különleges élményt nyújt, rajongóknak pedig szinte kihagyhatatlan gyöngyszem.

Kapcsolódó cikkek

• The Witcher 2 - Enhanced Edition teszt
• The Witcher 2: Assassins of Kings teszt
• The Witcher 2 Launch Party