Octopath Traveler II PC, PS4, PS5, SW

A JRPG legújabb részében nyolc teljesen új kalandor vár ránk, hogy felfedezzük velük Solistia világát.

Japán játékokkal erősít a Game Pass

A Like a Dragon-sorozat friss részei még az idén bekerülnek a Microsoft előfizetésébe, de más címek is érkeznek Game Passbe a szigetországból, sőt van olyan is, ami még ebben a hónapban!

Az Octopath Traveler élő közvetítéssel ünnepli az ötödik évfordulóját

Már ilyen sok idő telt el azóta, hogy a tragikus sorsú hőseink elindultak a közös útra egy szebb jövő reményében.

Egymilliós mérföldkövet ért el az Octopath Traveler II

A 2018-as JRPG folytatását ünnepli a Square Enix, ugyanis az Octopath Traveler II elérte az egymilliós eladási számot

Octopath Traveler 2 teszt

A 2018-ban megjelent Octopath Traveler igazi szerelmeslevél volt a JRPG műfaj rajongóinak, rögtön szívükbe zárták a nyolc szomorú sorsú főszereplőt, akik egy jobb élet reményében vágtak bele a közös kalandba.

Brit toplista: négy új cím sem tudta lelökni a Hogwarts Legacy-t trónjáról

A Harry Potter-könyvek világára épülő videójáték igencsak hamar a toplisták élére tört, de most úgy tűnik nem is hajlandó elhagyni az első helyet.

Megjelent az Octopath Traveler 2

A Square Enix legújabb klasszikus JRPG-je, az Octopath Traveler 2 már elérhető PC-re és konzolokra. Launch trailerrel ünnepeljük a játék megjelenését.

Megjelent az Octopath Traveler 2 demója

A demó mellé trailert is kaptunk. A próbaüzem alatti előrehaladásunkat tovább vihetjük majd a teljes játékba is, így a demó három órája nem vész el.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Ez a hét is sűrű megjelenések szempontjából, a legjelentősebb megjelenés minden bizonnyal a PlayStation 5-höz megjelenő PS VR2 és annak nyitókínálata.

Ezek voltak a Nintendo Direct bejelentései

A 2023. február 8-án tartott bemutatón pár nagyobb címet, számos kisebb játékos, és új online szolgáltatásokat is bemutatott a Nintendo.

Traileren az Octopath Traveler II

Jövő hónapban végre megjelenik a klasszikus JRPG-ket idéző Octopath Traveler folytatása, a legújabb előzetese a karakterekre fókuszál.