Halo 3
Toplista
Még mindig vezet itthon a The Sims 2
Mit sem változott a múlt hét óta a toplista: a dobogós helyezettek még mindig ugyanazok, lejjebb sem történt komolyabb helycsere, új trónkövetelőkből pedig pláne nem érkezett egy sem. Marad hát a Sims- és Blizzard-uralom, ki-ki örömére, ki-ki bánatára.
Toplista
Negyedik helyen nyitott itthon a Mafia II
Jórészt a PC-s eladásoknak köszönhetően lett negyedik a hazai játékeladási toplistán a Mafia második része. A számítógépes élboly erős, nincs mit csodálkozni azon, hogy Vito Scaletta története lecsúszott a dobogóról, amelyet immáron egyébként már nem a Starcraft folytatása ural.
Toplista
Töretlen itthon a Starcraft II sikere
Negyedik hete vezeti a hazai játékeladási toplistákat a Starcraft folytatása, ennek köszönhetően természetesen a World of Warcraft előfizetői kártya is sorozatban negyedszer kényszerül a dobogó második fokára állni, az aranyérmet pedig átadni a Blizzard legutóbbi üdvöskéjének.
Érdekesség
Már az új játékra koncentrál a Bungie
Még hetek vannak hátra a Halo: Reach megjelenéséig, a Bungie azonban nem pihen: máris az új projecten dolgoznak, immár az Activision számára.
Toplista
Hazai eladási toplista - minden a régi
Uborkaszezon van, új megjelenés nincs, így a hazai játékeladási toplistákon is alig találni változást - természetesen a World of Warcraft előfizetői kártya vezet.
Érdekesség
Master Chief még visszatér a jövő Halo játékaiban
Habár Master Chiefet legutoljára a Halo 3 végén láttuk, s valószínűleg egyáltalán nem szerepel majd a Reach sztorijában, a jövőben még visszatér!
Toplista
Itt a legfrissebb hazai játékeladási toplista
Nem történt sok változás a toplistákon, mert bár a blockbusternek vélt Crackdown 2 megjelent, az összesített listán nem sok vizet tudott zavarni.
Pletyka
A Respawn új játéka Halo-gyilkos lehet?
Michael Pachter, a népszerű elemző szerint az ex-Infinity Wardos alapítótagok új stúdiójának készülő játékát a Halo széria ellen küldheti harcba az EA.
Toplista
Kilencedik helyen nyitott itthon az APB
Meglepően jól nyitott itthon az All Points Bulletin: bár az első értékelések alapján a játék nem sikerül túl jól, kíváncsiak vagyunk, meddig tud az új MMO az élbolyban maradni!
Toplista
Itt a legfrissebb hazai játékeladási toplista
Visszacsúszott a negyedik helyre az új Prince of Persia, a dobogóra megint a World of Warcraft, a vébés FIFA és a Battlefield: Bad Company második része állhatott fel.