Imperium Galactica

Fantasztikus űrstratégia a magyar Digital Reality-től. A játéknak azóta készült második és harmadik része is, utóbbi Nexus: The Jupiter Incident néven kapható.
1454422305

A Nordic Gameshez került az Imperium Galactica

Ugyan két és fél évvel ezelőtt még hivatalos közleményben cáfolta a Digital Reality, hogy bezárnának, azóta viszont szépen csendben lehúzta a rolót a stúdió. Örökségüket a Nordic Games viszi majd tovább.
1375190700

Mégsem szűnik meg a Digital Reality

A korábbi hírekkel ellentétben nem zárt be a Digital Reality, és a cég mögött álló Docler is kitart, a csapat közleménye szerint "csak" az új Imperium Galactica fejlesztését állították le.
1374916073

Bezárt a Digital Reality

Vigasztalhatatlanok vagyunk: egy újabb nagy múltra visszatekintő magyar játékfejlesztő cég szűnt meg a napokban, amely olyan klasszikusokkal kedveskedett nekünk, mint az Imperium Galactica és a Sine Mora.