A Nordic Gameshez került az Imperium Galactica

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 2.
  • Biznisz
Link másolása
Ugyan két és fél évvel ezelőtt még hivatalos közleményben cáfolta a Digital Reality, hogy bezárnának, azóta viszont szépen csendben lehúzta a rolót a stúdió. Örökségüket a Nordic Games viszi majd tovább.

Két és fél évvel ezelőtt röppentek fel a pletykák, miszerint a Digital Reality bezárta kapuit. Akkor a magyar csapat egy sajtóközleményen keresztül igyekezett cáfolni a híreket, ugyanis a hivatalos álláspont szerint az új Imperium Galactica munkálatai álltak csak le. Azóta viszont a stúdió szépen csendben, de tényleg lehúzta a rolót, az ottani fejlesztők egy kisebb csapata a nemrég szintén elcsendesedett Prior Gameshez került, míg mások máshol folytatták pályájukat.

A játékok jogai azóta lógtak a levegőben, de most úgy tűnik, a Nordic Games bejelentkezett értük, és sikerrel meg is szerezte azokat. A svéd kiadóhoz így olyan sikercímek kerültek, mint az Imperium Galactica vagy a Sine Mora, miközben olyan kisebb játékokra is lecsaptak, mint a Black Knight Sword vagy a Skydrift.

Íme, a teljes lista:

  • Bang Bang Racing (PC, XBL, PSN, Android)
  • Black Knight Sword (XBL, PSN)
  • Skydrift (PC, XBL, PSN)
  • Sine Mora (PC, XBL, PSN, PSVita, iOS, Android)
  • Imperium Galactica (PC)
  • Imperium Galactica II (PC, iOS, Android)
  • Liberty Wings (iOS)
  • Ubrain (iOS)
  • Scarabeus: Pearls of Nile iOS
3.
3.
Angelwing
Imperium Galactica jöhetne új formában
2.
2.
Raam989
Hat ez szomoru... De igy legalabb van esely a black kinght es ig folytatasra...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...