Wii Music

Néhány WiiMote és egy Balance Board segítségével komplett hangversenyt zavarhatunk le a nappalinkban.

Hivatalosan is megerősítették a Wii Remote Plust

Japánban javában zajlik a Nintendo házi rendezvénye, s úgy látszik a Wii Remote Plus körül szállingózó pletykák igaznak bizonyultak. A cégóriás hivatalosan is bejelentette a Wiimote továbbfejlesztett változatát, mely minden eddiginél pontosabb mozgásérzékelést tesz lehetővé.

Harmadik a hazai toplistán az új Prince of Persia

Harmadik helyen nyitott itthon a PC-s Prince of Persia: The Forgotten Sands, így aztán a jó PS3-as és X360-as szerepléssel együtt az összesített listán is dobogós lett.

Itt a legfrissebb hazai játékeladási toplista

Bár az Xbox 360-as játékok között még mindig a legjobb, az Alan Wake visszaesett az összesített toplistán, és csak a hetedik legkeresettebb játék volt.

Miyamoto lát esélyt a Wii Music 2-re

Bár a Wii Music borzasztóan leszerepelt, Shigeru Miyamoto szerint mégis készülhet majd második része: a Mario atyja szerint maga az ötlet egyáltalán nem rossz.

Hazai eladási toplista - ötödik helyen a Heavy Rain

Ötödik helyen nyitott az összesített toplistán a Heavy Rain, ami platform-exkluzív címhez képest kiváló eredménynek tekinthető - PS3-on az első lett.

Hazai eladási toplista - negyedik az új Army of Two

Negyedik helyen nyitott a legújabb eladási toplistán a két hete boltokba került Army of Two: The 40th Day. Három ok miatt csúszott le a dobogóról.

Hazai eladási toplista - a tavalyi összesítés

Megérkezett a legfrissebb a hazai játékeladási toplista, ám a mostani rendhagyó módon a tavalyi vásárlásokat összegzi - a győztes a World of Warcraft lett.

Hazai eladási toplista - negyedik helyen a Forza 3

Megjelenése után rögtön a negyedik helyen nyitott a Forza Motorsport harmadik része: a helyezés megérdemelt, a játék remekül sikerült!

Hazai játékeladási toplista

Befutott a legfrissebb, hazai játékeladásokat összegző toplista, melyből kiderül, hogy a G-Force című animációs film alapján készült játék meglepően jól szerepelt.

Hazai játékeladási toplista

Sokak kérésére ezúttal már bontott formában is közöljük a heti toplistákat, hogy átfogóbb képet kaphassatok hazánkban történt játékeladásokról.