Starcraft

Űrben játszódó etalon.
Típus: Stratégia

GC 2019: A Blizzard biztosan nem lesz ott

A Blizzard évek óta rendszeres vendége a világ legnagyobb játékkiállításának, a kölni Gamescomnak, idén azonban nem tartanak önálló konferenciát, helyette más dolgokra szeretnének koncentrálni.

Idén nem lesz nagyobb Blizzard-megjelenés

Az Activision Blizzard is megtartotta negyedéves pénzügyi beszámolóját, ahol a kiadó CFO-ja, Dennis Durkin megerősítette, hogy idén gyengébb teljesítményre számítanak a Blizzardtól, a stúdiónak ugyanis nem lesz nagyobb megjelenése.

Mike Morhaime végleg otthagyja a Blizzardot

Mike Morhaime, a Blizzard egyik alapítója még októberben jelentette be, hogy lemond a cég vezetéséről, a háttérben maradva viszont stratégiai tanácsaival továbbra is segítieni fogja a csapat munkáját. Azonban most már ennek is vége.

Befutottak az első infók az idei BlizzConról

Idén is lesz egy hétvége, amikor minden a Blizzard játékairól szól majd. A legnagyobb rajongók pedig hamarosan készülhetnek, ugyanis közzétették azokat az időpontokat is, amikor megkezdődik a hajsza a jegyfoglalásért.

20 éves a StarCraft, ingame jutalmakat kapunk

Noha a pontos évforduló csak április 1-jén esedékes, a Blizzard már most megkezdte az ünneplést. A StarCraft huszadik szülinapja keretében számos event és ingame jutalom üti a markunkat a stúdió összes játékában.

2017 legolvasottabb hírei a Gamekapcson

Immár hagyomány, hogy az évzáró cikksorozatunkat a legolvasottabb anyagaink listájával rúgjuk be. Idén sincs ez másképp, először a tíz legolvasottabb hírünket osztjuk meg veletek!

Gépigényt kapott a StarCraft: Remastered

Augusztusban jelenik meg a felújított StarCraft, így a Blizzard nem is várt sokat, hogy lerántsa a leplet a 15 euróba kerülő újrázás pontos rendszerkövetelményéről. Aggódni nem kell, nincs nagy étvágya a remaster-kiadásnak.

Augusztusban érkezik a felújított StarCraft

A Blizzard bejelentette a StarCraft Remastered napra pontos megjelenési dátumát, és egyúttal a csomag áráról is lehullott a lepel. A remaster felújított látványt és hangzást ígér, a játékmenet viszont maradt a régi.

Hivatalosan is elstartolt az ingyenes StarCraft

A leleményes játékosok ugyan pár hete már lecsaphattak az eredeti StarCraftra, ám a Blizzard csak most hirdette ki, hogy a legújabb javítással egy időben ingyenesen elérhetővé tette a klasszikus sci-fi RTS-t és kiegészítőjét.

Mától tölthető ingyen az eredeti StarCraft

A Remastered változat bejelentése mellett a Blizzard azt is megígérte a hétvégén, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az eredeti StarCraftot és kiegészítőjét. A nap eljött, mától mindenki pótolhatja a klasszikus stratégiát!