Kirbys Epic Yarn

Új játékot kap a Nintendo egy másik klasszikus játékhőse, Kirby is. Az Epic Yarn egészen más stílust képvisel, mint a korábbi játékok.
Típus: Akció, Platform

Dátumot kapott Yoshi és Kirby új kalandja

A Nintendo elárulta, hogy pontosan mikor érkezik a következő két exkluzív címe, a Yoshi's Crafted World és a Kirby's Extra Epic Yarn. Mindkét platformer márciusban várható - előbbi Switchre, utóbbi 3DS-re.

A Nintendo Kirby huszonötödik szülinapját ünnepli

Repül az idő, hiszen a Nintendo labdaszerű rózsaszín karaktere nemrégiben ünnepelte a huszonötödik születésnapját. A japánok egy videóban tekintenek vissza az 1992-ben debütált hős eddigi pályafutására.

Frissítve: Így megy mobilokra a Nintendo?

A japán Nikkei hírlap értesülései szerint a Nintendo még idén bepróbálkozik a mobilos játékok készítésével, persze a maga módján. Csupán kipróbálható változatokkal nyomulhatunk az okostelefonokon és tableteken.

Hazai toplisták: élen a FIFA 11

Nem igazán volt olyan komoly megjelenés az elmúlt időszakban, ami megütötte volna szintet: legalábbis a hazai játékeladási toplistákét, a rangsor ugyanis gyakorlatilag alig frissült, és inkább régi címek törtek előre. Az élen a FIFA 11 végzett, amely így még a World of Warcraftot is lenyomta.

GDC 2011: Tarolt a Red Dead Redemption

San Franciscoban nemcsak a tömény szakmai megbeszéléseké a terep, hanem átadták a Game Developers Choice Awards díjait is, melyek ismét az iparág krémjének véleményét tükrözik. A buli házigazdája a Double Fine színeiben tündöklő Tim Schafer volt, a nagy nyertes a Rockstar tavalyi gyöngyszeme lett.

4,2 milliónál tart az új Donkey Kong

Ugyan a Nintendo múltheti pénzügyi jelentésében is szerepeltek a játékeladások, pontosan, címenként lebontva nem közölt számokat a konzolgyártó-kiadó. A kiotóiak tavaly is több nagy Wii- és DS-exkluzív címet dobtak piacra, amelyek annak rendje és módja szerint többmilliós eladásokkal büszkélkedhetnek.

GDC 2011: Hét GDCA-jelölést kapott a Limbo

Kihirdették az idei Game Developers Choice Awards díjátadó jelöltjeit. A Game Developers Conference részeként megrendezendő eseményen a fejlesztők nevezhetik, majd választhatják ki az elmúlt időszak legjobb játékait, így nem véletlen, hogy a Limbo is magához méltó figyelmet kaphat végre.

A Call of Duty: Black Ops volt a kalózok kedvence

Nem csak a vásárlók, hanem a kalózok körében is hatalmas népszerűségnek örvend a Call of Duty: Black Ops: PC-n ezt a játékot töltötték le a legtöbbször, és az Xbox 360-as címek között is a top 5-ben szerepel. Érdekesség, hogy már a Modern Warfare 2 is kedvenc volt a torrentoldalakon.

VGA 2010 - kik lesznek a győztesek?

Eseménydús éven vagyunk túl, s bár jó dolognak tartjuk azt, mikor az év legjobb játékait kell kiválasztani, az biztos, hogy ez a nemes feladat a legtöbbször nem túl egyszerű. A Video Game Awardson holnap hajnalban számos kategóriában fogják díjazni a legjobbakat: most négy kategória nevezettjeiről érkeztek kisfilmek.

Video Game Awards 2010 - a jelöltek listája

Mint a téli E3-at, úgy várjuk a Video Game Awardsot, annyi érdekes bejelentésre számítunk. Persze a Spike által megrendezett díjátadó lényege ettől függetlenül még mindig az év legjobb játékainak megválasztása, úgyhogy vegyük is elő a jelöltek listáját gyorsan, nézzük meg, kik a legesélyesebbek idén!