A kiadó, a Digital Bros legfrissebb pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy a következő Assetto Corsa-játék jövőre érkezik, habár még egyetlen képkockát sem láttunk belőle.
Az Xbox Game Pass első májusi bővítése megtörtént, itt van hát a következő, amely rögtön tizenöt játékkal gazdagítja a szolgáltatást. Slime Ranchert, Snowrunnert, Conan Exilest és Maneatert is találunk az új címek között.
A novemberi bővítés nem volt kispályás, de az Xbox Game Pass decemberben sem aprózza el a dolgokat: tizenkilenc új játékkal bővül a szolgáltatás, köztük a Controllal és a DOOM Eternallal.
Háromszázig húzatni egy Ferrari FXX K-t a Nordschleifén, beülni egy Lamborghini Aventadorba, pályarekordot felállítani Imolában. Minden autórajongó erről álmodik. És arról, hogy legyen végre egy jó konzolos szimulátor.
Ugyan remek rajtot vett a Deus Ex: Mankind Divided, hiszen a szigetországi eladási lista élén kezdett, az öröm mégse lehet teljes. Az első heti adatok alapján a Human Revolution sokkal erősebben nyitott.
Múlt héten végre konzolokra is megjelent a PC-n már egy ideje nyüstölhető Assetto Corsa, így az 505 Games időszerűnek látta bemutatni a játékhoz később érkező tartalmakat összegyűjtő Season Passt is.
Nemcsak az időjárás, a heti megjelenési lista is azt mutatja, hogy közeleg a nyár vége. Lesz miből válogatni a következő napokban, még akkor is, ha a főszerepet egyértelműen az új Deus Ex kapja majd.
Sűrű időszak elébe néznek az Assetto Corsa-rajongók: nyáron érkezik a játék konzolos változata, ősszel pedig kapunk egy új DLC-t, amiben a Porschék kapják a főszerepet.
Az eredetileg áprilisra tervezett, majd júniusra tolt konzolos Assetto Corsa csak nem akar megjelenni. A Kunos Simulazioni ugyanis megerősítette, a játék PS4-es és Xbox One-os változatára további egy hónapot kell még várnunk.
Az Assetto Corsa legújabb konzolos kedvcsinálója arra hívja fel a figyelmet, hogy az 505 Games és a Kunos Simulazioni a minél élethűbb élmény érdekében az összes autó gyártójának telemetriáját és adatait felhasználta.