Dishonored 2 PC, PS4, XBOXONE

Visszatért az elmúlt évek egyik legjobb lopakodós játéka.
Típus:

Íme, a PlayStation Now júniusi kínálata

A júniusi PlayStation Plus-játékok után a PlayStation Now-előfizetésbe bekerülő újdonságokról is lerántotta a Sony a leplet, és akárcsak a Plus esetében, a japánok streamingszolgáltatásába is erős címek érkeznek a nyár elején.

Húszéves az Arkane Studios

A Dishonoredöt és a Preyt készítő Arkane Studios húszéves. Ünneplésképp megkapjuk tőlük az első játékukat, és ezzel egy időben egy dokumentumfilm is megjelent róluk, amiben egy el nem készült Half-Life-játékot is láthatunk.

A Bethesda is kivette a játékait a GeForce Now-ból

Alig néhány hete indult el az NVIDIA saját felhőalapú szolgáltatása, a GeForce Now, de az itt elérhető játékok listája mégis napról napra egyre szűkösebbnek tűnik. Az Activision Blizzard után most a Bethesda is kivonta a címeit.

Új stúdiót alapított az Arkane korábbi elnöke

Húsz évvel az Arkane Studios alapítása után döntött úgy a korábbi elnök és kreatív igazgató, Raphael Colantonio, hogy a csapat egykori producerével, Julien Robyval új, független stúdiót alapítanak.

Xbox Game Pass - így alakul a konzolosok októbere

A Microsoft bejelentette, hogy milyen újdonságokra számíthatnak az Xbox Game Pass konzolos előfizetői októberben. Többek között a Dishonored 2 és a Fallout: New Vegas is csatlakozik a kínálathoz.

Fekete-fehér móddal bővült a Dishonored 2

Visszatérnél a Dishonored 2 vagy a Death of the Outsider világához az ünnepek alatt? A Bethesda jóvoltából ingyenes tartalmakkal bővült a lopakodós cím és annak standalone kiegészítője, ráadásul az előrendelői bónuszok sem exkluzívak már.

Egyelőre pihen a Dishonored-sorozat

Az Arkane Studios szerint jelenleg nincsenek terveik a Dishonoreddel kapcsolatban, így egyhamar ne számítsunk a harmadik részre. A széria a jól megérdemelt pihenését tölti, igaz, a csapatnál lázas munka folyik.

Kihirdették a Steam Awards 2017 jelöltjeit

A Valve idén is megtartja a Steam Awardsot, aminek nyerteseit maguk a játékosok szavazhatják meg, méghozzá egészen elborult kategóriákban. A mostani jelöltek listáját odabent találjátok meg.

Íme, a PS és az Xbox Black Friday-beharangozói

Egyre vészesebben közeledünk az év egyik legnagyobb kereskedelmi durranásához, a Fekete Péntekhez. Természetesen a két nagy konzolgyártó is hangolódik az eseményre.

A Dishonored 2 is szebbé vált Xbox One X-en

Sorban érkeznek a játékok Xbox One X-frissítései, amelyek révén még szebbé válnak a legújabb címek. A napokban a Dishonored 2 és a Dishonored: Death of the Outsider is megkapta a maga javítócsomagját.