Everspace
- PC
- Xbox
Érdekesség
Ezek a címek hagyják el a PlayStation Plus játékkatalógusát áprilisban
Ahogy azt megszokhattuk cserélődnek a játékok az előfizetéses modellre épülő katalógusokban, most áprilisban pedig 11 címnek mondhatunk búcsút a PlayStation Plus kollekciójában, köztük egy magyar alkotásnak is.
Hír
Hét játékkal lesz kevesebb az Xbox Game Pass
Nagy örömünkre általában az Xbox Game Pass akkor kerül szóba, amikor bővül a listába bekerülő játékok sora, azonban néha az ellenkezője is megtörténik ennek: mint például most, hogy hét játékkal kevesebb lesz a szolgáltatás.
Hír
A Bethesda is kivette a játékait a GeForce Now-ból
Alig néhány hete indult el az NVIDIA saját felhőalapú szolgáltatása, a GeForce Now, de az itt elérhető játékok listája mégis napról napra egyre szűkösebbnek tűnik. Az Activision Blizzard után most a Bethesda is kivonta a címeit.
Megjelenés
A heti játékmegjelenések és filmpremierek
Megkezdődött július, vagyis a Stranger Things hónapja; csütörtökön rajtol el a sorozat harmadik évadja, melyhez ezúttal egy játékot is kapunk. De a héten érkezik még a Sea of Solitude, és sok-sok kaland vár a Switch-tulajdonosokra is.
Megjelenés
A heti játékmegjelenések és filmpremierek
Újabb hét, újabb játékmegjelenések - és még mindig találni finomságokat a heti újdonságokat összegző listánkon. A héten végre boltokba kerül a Below, némi késés után érkezik az Insurgency: Sandstorm, és VR-osodik a Borderlands 2.
Bejelentés
GC 2018: Indie játékok árasztják el a Switchet
Igaznak bizonyultak a pletykák, amelyek azt terjesztették, hogy meglepetésbejelentésekkel készül a Nintendo a Gamescom előtt. Több mint egy tucatnyi független fejlesztést mutattak be a kiotóiak hibridkonzoljára.
Bejelentés
PlayStation 4-re is jön az Everspace
Tavaly májusban jelent meg a rougelike-elemekkel megspékelt árkád űrshooter, de a Rockfish megerősítette, hogy május végén a Sony konzolján is tiszteletét teszi az Everspace. Jobb későn, mint soha!
Videó
Megjelent az Everspace végleges változata
A Rockfish Games roguelike-elemekkel megspékelt űrhajós lövöldéje már kilépett az Early Access-státuszból. Egy látványos előzetessel ünnepeljük az Unreal Engine 4-es cím premierjét.
Videó
Nyakunkon az Everspace premierje
A jövő héten kilép a korai hozzáférésű státuszból a Rockfish űrharcokra kihegyezett alkotása. Az Everspace határozottan jobban néz ki, mint pár hónappal ezelőtt: ráncba szedték a kezelőfelületet és a sztorit is.
Megjelenés
Everspace - jövő hónapban jön a végleges változat
Hamarosan vége az Early Access-fázisnak, így jövő hónap végén megjelenik a Rockfish Games árkád űrshootere. A digitális változat mellett dobozos kiadásra is számíthathatunk.