Xbox Series X
- Xbox
Homo Nobilis
Az Xbox társalapítója szerint Asha Sharma színre lépése a vég kezdete
Seamus Blackley az új vezérigazgatót palliatív orvosként jellemezte, meglátása szerint a Microsoft ezzel a lépéssel készíti elő az Xbox brand nyugdíjazását.
Pletyka
Cégen belül sem volt nyerő a "Minden Xbox" marketing
Egyes források szerint még az Xbox háza táján is sok dolgozót sértett az új irány. A stratégia kudarcáért sokan Sarah Bondot hibáztatják, ami egybe cseng azzal, hogy a vezetőség többi tagja sem igazán számolt vele a jövőre nézve.
Hardver
2027 a legoptimistább becslés az új Xbox konzol megjelenésére
Az AMD már készül rá, de a Microsoft egyelőre még nem kötelezte el magát a dátum mellett. Az új konzol SoC-jának a kódneve is ismert. Közben pedig úgy fest, hogy az Xbox mégsem tett le teljesen a saját fejlesztésű kézi konzolról.
Hardver
Az AMD szerint 2027-ben jön a következő Xbox
A hardvergyártó szoros együttműködésben van a Microsofttal, és a legutóbbi pénzügyi beszámolójuk során közölték távlati terveiket, többek között az új Xbox-generáció 2027-es indulását.
Biznisz
Szárnyal a Microsoft, de az Xbox koránt sem
Nemcsak a játékdivízió hardveres része küszködik, de a legújabb negyedéves jelentés alapján a játékeladások, sőt még a Game Pass bevételek is csökkentek az előző évihez képest.
Hír
Lássuk a januári Game Pass-játékok második hullámát!
Erősen folytatja az év első hónapját a Microsoft, elvégre olyan címek érkeznek az előfizetéses szolgáltatásba, mint a Death Stranding Director's Cut és a Warhammer 40.000: Space Marine II, nem beszélve az oldalnézetes Ninja Gaidenről sem.
Pletyka
Egyre közelebb az ingyenes, hirdetésekkel kitömött Xbox Cloud Gaming
Egy új jelentés szerint már a célegyenesben van az Xbox játékstreaming szolgáltatásának ingyenes változata, amely alkalmanként egy órás játékidőt támogat, miközben hirdetéseket is végig kell néznünk.
Hír
"Inkább vegyetek PS5 Pro-t"
Lényegében ez Mike Ybarra véleménye a kézi PC-k térnyerése kapcsán. A Blizzard volt vezetője szerint az emelkedő árak mellett a legdrágább otthoni konzol is jobb vétel a kézi konzoloknál.
Hír
Az emelkedő memóriaárak a nextgen Xbox, a PS6 és a Steam Machine késéséhez vezethetnek
Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy nemcsak a jelenlegi generációs konzolok további drágulását vonhatja maga után a világméretű memóriahiány, hanem a következő generációs gépek és a Steam Machine premierjének csúszását is.
Biznisz
A Microsoft cáfolja a 30 százalékos haszonkulcsról szóló pletykákat Xboxon
Egy korábbi jelentés szerint a redmondi vállalat olyan célt tűzött ki maga elé, amely szerint a jövőben 30 százalékos nyereséghányaddal dolgoznának. A Microsoft szerint ez így ebben a formában nem igaz. Főleg, hogy a konzolok alig fogynak.