AOC Agon Pro AG276QZD teszt

  • Írta: Baloo
  • 2023. november 19.
Link másolása
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb érdeklődés és kereslet mutatkozik az OLED-panelekre a videojáték-iparban, amit most az AOC egy pénztárcabarát(abb) opcióval kíván kiszolgálni.

Az OLED-kijelzők egyik legnagyobb előnye, hogy a fekete színt kisebb fényerővel, tehát nagyobb kontraszttal tudják megjeleníteni, már évek óta nem titok senki előtt. Elterjedésüket azonban még a mai napig nagyban hátráltatja a tény, hogy akár monitorról, akár tévéről legyen szó, megfizetésükért meglehetősen mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Mindezek ellenére azért a technológia - ha babaléptekkel is, de teret nyer magának - hiszen a Nintendo után a Valve is nemrég belepréselte a handheld masinájába, most pedig az AOC AGON monitor családja szeretné az OLED-élményt minél több emberrel megismertetni.

Robosztus lila dobozából kikukucskálva gyorsan feltűnik, hogy az AOC ezúttal egy aszimmetrikus dizájnt implementált a monitor állványán, illetve a 27 inches képernyő hátsó paneldobozán is. Ízlésen vitatkozni felesleges dolog, de nekem személy szerint nem nyerte el a tetszésemet ez a kialakítás, de az nem vitatható el tőle, hogy egy kifejezetten egyedi megjelenést biztosít így a készüléknek. A hátsó ívek egyébként szokás szerint RGB-LED színekbe öltözve pompáznak, és alattuk találjuk majd a két 1.4-es DPI-t, a két darab 2.0-ás HDMI portot és a két darab USB-bemenetet, de itt kapott helyet a fülhallgató-csatlakozó is.

Szintén hátul férhetünk hozzá az analógkar-kapcsolóhoz, ami egyben a menüben való navigáláshoz is társunk lesz majd. Itt a megszokott beállításokon kívül sok izgalmas dologgal nem igazán fogunk találkozni - nekünk játékosoknak talán a legérdekesebb a HDR-profilok közti váltogatás, a képernyő közepére fixált célkereszt és az aktuális fps-szám folyamatos megjelenítése lehet. És ha már szóba került a HDR, akkor érdemes megemlíteni, hogy 260 nites fényerejével az AG276QZ túlszárnyalja az OLED-kategórián belüli legtöbb kihívóját, ezzel egy rendkívül sima és élénk színvilágot biztosít a szemünknek a játékok alatt.

A különleges külső alatt megbújó erő egyébként is megsüvegelendő, ugyanis jelenlegi tesztalanyunk 2560x1440 felbontást kínál akár 240 Hz-es képfrissítéssel és 0.03ms-os válaszidővel, amik elképesztő számok, és jelentősen hozzájárulnak a folyamatos, valamint reszponzív játékélményhez mind a kompetitív multiplayer címeknél, mind az egyjátékos kalandoknál. Szerencsére akárcsak az AGON AG275QZ-nél, jelen esetben sem kell választanunk a G-Sync és a FreeSync duója között, hiszen a monitor mind a két megoldást támogatja.

A tükörsima megjelenítés mellett nem lehet kellőképpen elégszer piedesztálra emelni az OLED-panel által biztosított fekete és sötét jeleneteket a képernyőn, amire a szakavatott szemek is elégedetten fognak pislogni, de az átlag felhasználót pedig egyenesen meg fogják babonázni. Egyszerűen egy teljesen új dimenzióba helyezi ez a fajta kontraszt a játékokat; velem legalábbis ez történt, ami hatványozottan előjött Halloween környékén a horror játékok alatt. Ezalól egyébként nem kivételek a retro címek sem, így az AG276QZ-nek köszönhetően ismét belecsúsztam egy újabb Dead Space 2 végigjátszásba, ami ilyen megnyerően sötét és ijesztő talán még soha nem volt.

Rendkívül fontos beszélni az AGON PRO AG276QZD egyik legnagyobb hátrányáról, mégpedig a kép beégésének lehetőségéről. Hiába van beépített pixel-frissítő funkció az eszközben, amennyiben játék mellett esetleg olyan munkára is használnák a monitort, ahol huzamosabb ideig van fix helyen például egy eszközbár, akkor az nagy valószínűséggel előbb-utóbb bele fog égni a képernyőbe. Nyilván kifejezetten munkára célzott monitorokból találunk sokkal impozánsabb darabokat is, de gondolom jó pár felhasználó szeretné megosztani egy képernyőn a szórakozást és munkát, ezért fontos ezzel a negatívummal tisztában lenni.

A bevezetőben többször is említettem, hogy az AOC megfizethető áron kínálja az AG276QZ-t, aminek jelenleg olyan 315 000 és 395 000 forint között ingázik az árcédulája az egyes boltoknál. Nyilván valóan ez nem egy átlag játékos büdzséjéhez van igazítva, ugyanakkor kategóriáján belül így is az egyik legolcsóbb lehetőségről beszélünk, és ennek ellenére egyáltalán nem érvényesül az olcsó húsnak híg a leve közmondás az AG276QZ-nál. Amennyiben javarészt csak gamingre használjuk a monitorunkat – vagy legalább számolunk a fentebb említett beégési rizikóval -, akkor kifejezetten az “erősen ajánlott” plecsnit lehet jelenlegi alanyunkra aggatni, azok számára, akik OLED-képernyőn szeretnének hódolni kedvenc hobbijuknak.

Kapcsolódó cikkek

1.
1.
Seraph
Legyenek 200k alatt is és veszek, hatalmas előrelépés lesz az lcd után. Annyi hogy a led lehetne a hátulján szimmetrikus is, a mostani philips ambiglow monitoromon jobban van megoldva. Az nagyon jó, kellemes a szemnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...