Amikor a Dontnod Entertainment eredeti Life is Strange játéka kijött, már láttunk epizodikus, filmsorozat stílusú címeket (például a Telltale Games-től), de a francia csapat alkotása mégis sok újat tudott mutatni. Ahogy a művészeti akadémiára járó főszereplő, Maxine (Max) Caulfield ráébredt az új képességeire, és ennek hála újra kapcsolódni tudott régi barátnőjével, Chloe Price-szal, az rengeteg játékos szívét elrabolta. Közben játékosként nyomozgattunk is egy csomót, megmentettünk karaktereket (ha úgy döntöttünk), alakítottuk a kisváros sorsát, és választhattunk, mennyire (és kivel) akarunk románcba bocsátkozni.

Ha csak visszagondolok rá, többnyire az jut eszembe a szériáról, hogy itt tényleg volt súlya a döntéseinknek, és bár az idővisszatekerés úgyis opció volt, hogy újra lehetett kezdeni egy-egy fejezetet, sokszor az derült ki, hogy a legtöbb döntés nem JÓ vagy ROSSZ, nem fekete vagy fehér. A Life is Strange egy olyan franchise lett, amiből akár hosszas szociológiai, pszichológiai és filozófiai fejtegetéseket is lehetne szőni. (Valaki már biztos meg is tette.) De persze nekünk most nem ez a feladatunk.

A festett hajú, vagány punk Chloe rögtön az eredeti játék után kapott egy teljesen saját kis előzményt Before the Storm címen, amit már a coloradói Deck Nine csapata készített, akik innentől fogva a Life is Strange 2-n kívül minden más részt átvállaltak a Dontnodtól. Az első játék védjegye, az idő visszatekerése viszont egészen mostanáig nem tért vissza. Láttunk persze többféle képességet azóta (telekinézis, “auralátó empátia”, idősíkváltás), és két játék (Life is Strange 2, Life is Strange: True Colors) erejéig a szereplők is megváltoztak. Aztán sokak örömére megérkezett tavalyelőtt a Double Exposure, ismét Max-szel az élen. A fotóművész lány itt már fiatal felnőtt nő volt, aki beugrott órákat tartani a fiktív Caledon Egyetemre a fiktív Lakeport városában. 

Igen ám, de mennyire szerették a rajongók a Double Exposure-t? Nos, közel sem annyira, mint a legelső játékot. Egyrészt itt Max csak két idősík között tudott váltogatni, ami ugyan jól nézett ki, de mégsem a klasszikus “csigavonalas” visszatekerés volt. Másrészt a történet befejezését sokan érezték gyengécskének (akármelyik opciót is választották). Szóval akár itt bukhatott is volna akkorát a franchise, hogy soha többé ne láthassuk Maxet, de szerencsére nem így történt. Ráadásul azért a szemfülesek észlelhették már a játék végén, hogy itt óriási lehetőség lesz visszahozni Chloét. Mivel a cikkben igyekszem kerülni a big spoilereket, ennél jobban ebbe most nem mennék bele.

Tehát a Reunion egyből azzal a felütéssel kezd, hogy megváltozott a világ, és Maxnek (bárhogy is döntött a legelső játék végén) lehetősége nyílik találkozni Chloéval. Viszont minden játékosnak újra meg kell adnia öt korábbi döntését, hogy a játék története a megfelelő szálakon folytatódjon számára. Ezt egyébként ennyi szerteágazó lehetőséggel nem lehetett könnyű összehozni, de a Deck Nine ügyes volt, mert meglepően logikusnak éreztem az események folyását.

Egészen érdekes élmény volt az is, hogy bár irtó régen láttuk együtt utoljára Maxet és Chloét, a helyszín és számos mellékszereplő is tökéletesen egyezik a Double Exposure-ben látottakkal. Ergo a Reunion egyszerre a Double Exposure azonnali folytatása (mintha csak epizódok lennének egy nagyobb játékban), és az eredeti Life is Strange valódi második része. Nem csodálkozom, ha ez titeket is megkavar. A lényeg az, hogy történetileg gyönyörűen belesimul a kánonba, és úgy találkozunk az immár zöldhajú Chloéval, hogy egyszerre érezzük, hogy ezer éve nem láttuk, és azt, hogy régi jó barátunk.

Chloéhoz hasonlóan persze régi jó barátunk az idővisszatekerés is. Tudós haverja, Moses segítségével Max visszanyeri valamelyest az önbizalmát, hogy használni tudja az időmanipulációs képességét, és nagyon hamar kiderül, hogy erre életbevágóan nagy szüksége is lesz. Ugyanis látja leégni az egyetem épületeit, és azt, hogy milyen sokan fognak meghalni, ha nem változtatja meg a történéseket. Szóval bizony visszateker, és még ezután is számos olyan helyzettel fogunk szembesülni, amikor mi is mindenáron bele akarunk majd nyúlni az időbe. Ez pedig már rettenetesen hiányzott! Egyszerre nosztalgikus, és menő érzés a visszatekerés. Ráadásul sikerült ismét több ponton is olyan kreatív megoldásokat találni vele, hogy emelem kalapom. A játék legcukibb jelenetéről nem is beszélve… nyilván nem mondom el!

Viszont nem csak ez a játékmechanikai elem lesz ismerős a régi fanoknak. Chloe már a Before the Storm-ban is egy teljesen hétköznapi (vagyis nem természetfeletti) képességet használt a mellékszereplőkkel való kommunikációban. Ez volt a "backtalk", vagy "feleselés", ami a Reunionban is hasznunkra fog válni, amikor ki akarunk csikarni bizonyos információkat emberekből, vagy épp meg akarunk úszni egy kellemetlen szituációt. Itt mindig az a lényeg, hogy okosan válasszunk szöveget magunknak (előzetes információk alapján), és akkor simán ledumáljuk a lábukról az "ellenfeleinket".

Látvány és hangzás szempontjából a Reunion lényegében ugyanazt nyújtja, mint a Double Exposure. Az Unreal Engine 5 gyönyörű grafikát eredményezett itt is, az arcok, a mimikák nagyon jól átadják az érzelmek széles skáláját, amin a karakterek átmennek. Viszont a grafikus motor jól ismert hibái is fájdalmas gyakorisággal előjönnek. A textúrák folyton késve töltenek be új jeleneteknél, és egyéb glitchekbe is könnyű belefutni. Quality módban játszottam PS5-ön, így a felbontás nagy, és a framerate-tel sem voltak problémák. Viszont azt nem értettem, hogy miért olyan rosszak az árnyékok. 

A zenék most is fülbemászóak, legyenek azok sima ambient muzsikák a háttérben, vagy linencelt dalok csodálatos előadóktól. Ráadásul vannak itt olyan nagy visszatérők is, mint a Daughter, akik a teljes Before the Storm soundtracket csinálták anno. Persze nem mehetek el szó nélkül a szinkronhangok mellett sem, mert a színészek most is fantasztikus munkát végeztek. Nyilván sokan csalódtak abban, hogy Chloét nem a legelső játékból megismert Ashly Burch alakítja, hanem Rhianna DeVries, de őt sem érheti nagy negatív kritika, mert ugyanolyan itt is, mint a Before the Stormban.

Ahogy közeledtem a játék befejezéséhez, rögtön az volt az első gondolatom, hogy “ez túl könnyű és túl rövid lesz így”. Igen, a stáblista után is megmaradt ez a véleményem, de nagyon hamar lesöpörte az, hogy egyébként meg baromira élveztem és szerettem. Több mint tíz éve követem a sorozatot, a legelső játékot és az előzményét többször is kijátszottam, és a Reunion tökéletesen odaillik hozzájuk. Szerintem nagyon sokan pontosan azt várták, hogy legyen valamilyen közvetlen folytatás, és/vagy legyen valami új lezárása a kedvenc duójuk történetének. Ha engem kérdeztek, ez kifejezetten jól, méltó módon sikerült.

A Life is Strange: Reunion 2026. március 26-án jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. Mi PlayStation 5-ön teszteltük, a lehetőségért köszönet a Cenega csapatának!