Life is Strange: Before the Storm teszt

  • Írta: Shifty
  • 2018. január 12.
Az Oregon állambeli Arcadia Bay már Max Caulfield visszatérése előtt sem volt egy teljesen átlagos kisváros. A Before the Storm most megmutatja, hogyan is fordultunk rá az eredeti Life is Strange krimibe illő cselekményére.

Disclaimer: a cikk eredetileg a sorozat indulása után jelent meg, most pedig kiegészítve, pontszámmal együtt olvashatjátok. A befejezés után született gondolatainkat "A folytatásban pedig..." alcím után találjátok.

Az öt részre szabdalt Life is Strange kétségtelenül az elmúlt esztendők egyik legjobban megírt interaktív története volt, szuper karakterekkel és egy kis misztikummal. A futószalagon szállított Telltale-sztorik ellenére is képes volt frissességet és újdonságot csempészni a zsánerbe, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy az időmanipulálás bevezetésével komoly játékmenetbeli eszközt adtak a játékos kezébe, hanem annak is, hogy a készítők a young adult-vonalon mozogva rengeteget merítettek a popkultúrából, miközben a történet középpontjába egy teljesen átlagos tinédzsert helyeztek. Max Caulfield azonban csak első látásra tűnt egy törékeny kislánynak. Valójában egyszerre küzdött belső démonaival, és a hirtelen felfedezett képesség ránehezedő súlyával is szembe kellett néznie.

A Dontnod viszont a Twin Peaks hangulatát megidéző kaland minden egyes szálát elvarrta, így az előzménynek tekinthető Before the Storm több szempontból is hátrányos helyzetből indul. Egyrészt az eredeti történet nyomozásai során felgöngyölített szálakkal, rejtélyeivel már nemigen lehet mit kezdeni, másrészt az időmanipulálás hiányával az egyik legfontosabb narratív eszköz is elveszett.

Ezt szerencsére a Deck Nine is felismerte, így az már az első epizód után látszik, hogy a háromrészesre tervezett Before the Storm tényleg csak egyfajta felvezetése az eredeti öt epizódnak - se több, se kevesebb. Új karaktereket mutat be, miközben a már ismert Arcadia-lakók személyiségét és jellemét még jobban elmélyíti, legyen szó Nathan Prescottról, az iskolaigazgató Ray Wellsről vagy éppen Victoria Chase-ről. Közben pedig még részletesebb képet fest Max legjobb barátnője, Chloe Price családi tragédiájáról és az abból fakadó lázadásából, valamint Rachel Amberhez fűződő kapcsolatáról.

Ebben viszont óriási szerepe van Chloe karakterének, aki egyszerre vagány és lázadó, közben viszont néha leveti az élet csapásai ellen felhúzott páncélját, és előbukkan érzelmes, sértett, gyászoló énje is. Már az eredeti Life is Strange-ben is látszott, mennyire összetett személyiség, remek ellenpólusa volt a visszahúzódó Maxnek, miközben már akkor is tisztában voltunk családi tragédiájával. Most viszont jobban beleláthatunk Chloe lelkébe, aki az idő manipulálása helyett rámenős, nagydumás stílusával vágja ki magát a zűrös helyzetekből. Az új mechanika ugyan közel sem olyan érdekfeszítő, mint a pillangóhatás, mindenesetre a cselekmény szerteágazását így is hűen szolgálja. Ezúttal ugyanis az általános válaszadások mellett lehetőségünk lesz egy mélyebb rendszeren keresztül is reagálni, aminek a lényege, hogy a beszélgetés során kiemelt szavakra kell a megfelelő választ adnunk, így Chloe határozott temperamentumából eredő visszadumálások vagy letámadások sokszor sikeresnek bizonyulhatnak.

De annak ellenére, hogy számos szórakoztató beszélgetésben lesz részünk, a rendszer még így sem kínál eléggé összetett opciókat, ráadásul sokszor nem is egyértelmű, hogy melyik az a megfelelő válasz, amivel célt tudunk érni. A másik probléma maga Rachel. Személye az eredeti Life is Strange-ben a cselekmény egyik fő mozgatórugója volt, Chloe összetettsége mellett azonban közel sem olyan kiforrott egyéniség, mint barátnője. A készítők mintha csakis Price-ra koncentráltak volna, így az első epizód hiába helyezi a hangsúlyt kettejük kapcsolatának kibontakozására, elmélyítésére. A fejlesztők mintha nem is nagyon tudtak volna mit kezdeni Rachellel, aki nem igazán tudott társa lenni Chloe-nak. Pedig az epizód végére azért ez is sokat változik, de nagyjából csak az utolsó pár percben kap némi mélységet a karaktere, addig csak annyit tudunk meg róla, hogy közvetlen, barátságos, jómódú családból származik és mindenki kedveli.

Hiányoltam az igazi feladványokat is, amelyeket az idő manipulálásának a hiányában mintha kihagytak volna a játékból a készítők, ahogy az első epizód első egy órájában azzal sem igazán tudtam kibékülni, hogy Chloe "kapja be mindenki" stílusa gyakorlatilag teljesen rátelepszik az élményre. Az Awake második felére viszont teljesen háttérbe szorul a siránkozás, a forgatókönyvírók is magukra találtak (az asztali szerepjátékos jelenet egyszerűen zseniális), egyre több karakter jön be a képbe, köztük Rachel is. Közben pedig nemcsak olyan jelenetekkel gazdagodunk, ami mélyebbre ás az eredeti cselekményében, de az új történet kibontásának is remekül ágyaz meg.

A Before the Storm azonban még így is csak annak javasolt, aki már játszott az eredetivel. Annak ellenére, hogy előzményről van szó, rengeteg olyan utalás hangzik el benne, ami annak ismeretében válik csak igazán érthetővé. Ez egyfelől probléma a játékot nemismerők számára, másfelől pedig bizonyítja, hogy jó döntés volt a Square Enix részéről, hogy a Deck Nine-ra bízta a Before the Stormot. Hiába voltak korlátozottak a csapat lehetőségei, remekül terelték el más irányba a sorozatot, és bár még kicsit csikorognak a fogaskerekek, az első részben lefektetett alapok bizakodásra adnak okot. Az előzmény így hiába ejti az eredeti misztikumát, a kamaszok drámája is van olyan izgalmas és érdekfeszítő, mint az eredeti sztorija.

A folytatásban pedig...

Decemberben lezárult a Life is Strange előzményeit részletező Before the Storm. Az első epizóddal a Deck Nine határozott ecsetvonásokkal skiccelte fel a további két rész alapjait. Megismerhettük az alapjátékban is fontos szerepet betöltő Chloe-t, illetve Rachelt, továbbá a játékmenetbeli módosításokat is lehetőségünk volt élesben kipróbálni. Az első felvonás után azonban hiába látszott, hogy a Square Enix által bizalmat kapott új fejlesztőcsapat konkrét ötletei mennyire izgalmas kalanddal színezik ki a virtuális festővásznat, sem Rachel személyisége, sem az idő manipulálása helyett bevezetett új társalgási módszer nem tűnt jó iránynak. Utóbbi végül a harmadik epizódra szinte teljesen háttérbe is szorult, és bár voltak pillanatok, amikor Chloe rámenőssége jóvoltából sikeresen vágtuk ki magunkat szorult helyzetekből, a Deck Nine is érezte, hogy erre a mechanikára hosszabb távon nem érdemes építkezni.

Így maradt a történet, Chloe karakterábrázolásának elmélyítése, illetve Rachel, valamint kettejük kapcsolatának még részletesebb bemutatása. Az első részben még úgy tűnt, hogy az Arcadia Bayben mindenki által mindig tökéletesnek hitt Rachel nem több egy egyszerű, lázadó, egysíkú karakternél, aki Chloe összetettsége mellett nemigen tudott kitűnni a többiek közül. Ehhez képest a folytatásokban szépen kiforrt és felnőtt társa mellé, kapcsolatuk pedig egy olyan érzelmi hullámvasúttá evolválódott, amiből a teljesen feleslegesen behozott leszbikus szál sem tudja kizökkenteni a játékost.

Hihetetlenül erős kötelék alakul ki közöttük a második epizód végére, ami nyilván annak is köszönhető, hogy rengeteg olyan nem várt fordulatban lesz majd részük, ami teljesen összekovácsolja őket. A kapcsolatuk a legnehezebb pillanatokban sem inog meg, igaz, Chloe-nak rengeteg nehéz döntést kell meghoznia, még annak árán is, hogy tudja, nem biztos, hogy mindig a legjobban választott. A Before the Storm pedig egyértelműen ezekben a pillanatokban a legerősebb, ugyanis olyan morális és a barátság alapjait kimosni készülő helyzetek elé állít minket, amelyeket a mindennapi hétköznapokon biztosan megtapasztaltunk már mi magunk is. Nem is könnyű minden egyes momentumát megemészteni a játéknak, a készítők pedig gondoskodnak róla, hogy a látszólag negédes befejezés se legyen örömteli, a Before the Storm utolsó pillanata ugyanis teljesen hidegrázós, az egyik legjobb lezárás, amivel mostanában szerencsém volt találkozni.

Az összképen az inger- és pixelszegény körítés, az újrahasznált elemek és az előző generációt idéző látványvilág, valamint az egyes karaktereknél tapasztalt, visszafogott szinkron tud csak némileg rontani. Rachel szüleit például kész fájdalom volt hallgatni, annyira egyhangú, monoton, felolvasó stílusban keltette életre őket a két szinkronszínész. A Unityhez pedig mintha semmilyen fronton nem nyúlt volna a Deck Nine, és meg merem kockáztatni, hogy még az alapjáték is jobban nézett ki, mint sokszor a Before the Storm.

A Life is Strange: Before the Storm egy nagyon erős és nagyon jól felépített történetet mesél el, miközben remekül kirajzolódik a két főhősnő karakterívének görbéje. Tökéletes felvezetése az alapjátéknak, így ha teheted, miután ezt végigtoltad, azonnal kezdj neki Max kalandjának is!

A Life is Strange: Before the Storm PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg - mi Xboxon játszottunk vele.

Junior projektvezetőt keres a HWSW
Építsük együtt a Birodalmat! Egyetemistákat várunk részmunkaidőre, rugalmas munkabeosztással.
18.
medson
#15: Ha neked ennyi jött le a karakteréből akkor te nagyon felületesen játszottad ezt a játékot.
17.
shooter1234
Az is plusz pont a számomra, hogy 2 fajta befejezése van, szóval a döntések itt már számítanak.
16.
fearer
Az első epizód jó volt, a második még jobb, de a harmadik valamiért nagyon összecsapott lett. Sokszor csak fogtam a fejemet, hogy mik történnek, tele volt karakteridegen döntésekkel, meg olyan történeti logikátlanságokkal, hogy néha nem értettem, ez hogy sikerülhetett az előző 2 jól sikerült epizód után. Mintha nem is ugyanazok írták volna. A játék file-jaiban kutatva felfedezték, hogy a dolgok kb. 40%-át kivágták a 3. epizódból, és ez sajnos nagyon meg is látszik rajta.
Az egészet egy egységként, összességében nézve még mindig azért jó játék, nem bántam meg a vételt, de a vége lehetett volna sokkal jobb is.

A Farewell-t azért nagyon várom, főleg így, hogy visszahozták az eredeti szinkronszínészeket.
15.
simi
#13: Chloe: az anyján élősködő középiskolából kibukott munkanélküli nagyszájú drogos emós
13.
north
Egész jó lett ez az epizód/rész attól függetlenül, hogy minden döntésnek a következményével kénytelenek vagyunk együtt élni. Nincs idő manipulálás, így kénytelen voltam/vagyok másodszorra kijátszani amit egyáltalán nem bánok :D Egyébként én jobban szeretem Chloe mint Max karakterét könnyebben is azonosultam a karakterrel mint Max esetében.
12.
fearer
#10: Igen, ez meg a másik, hogy nem is játszott vele, és úgy szidja, mikor fogalma sincs, miről beszél.
Bár ez nem újdonság, ugyanezt csinálja a Nintendo-játékoknál is, csak ott fordítva, mindegy, mennyire gagyi, akkor is az a legjobb, csak mert Nintendo. Egy álszent troll csak ő, semmi több.
5.
fearer
#3: Hát azt egy epizód után nem tudhatod, hogy az egész játékban mit módosít majd egy választás. Az első LiS-ben is volt olyan döntés, aminek csak a negyedik, vagy az ötödik epizódban látszott a hatása.
4.
Yanez
#3: Ez elég siralmasan hangzik, mert ha ez igaz, akkor gyakorlatilag mindegy lenne, ha hátradőlve néznénk meg film formájában, ergo így teljesen kihal belőle a játék fogalma/része.
3.
s_light
Gyakorlatilag interaktív film.
A játék állításával szemben semmilyen hatással sincs a válasz a játékra, legtöbbször csak a párbeszédet változtatták meg, de van, ahol A, nem, B, nem, akkor C, jellegű "választási" lehetőség van.
Tehát, aki végig akarja játszani, de aggódik, hogy jó irányba halad e, ne aggódjon, teljesen mindegy mit csinál, csak 1 irány van.
2.
GAMEROD
Nem lenne rossz, de engem nyomaszt ez a sárgás-barnás gyenge alap amire a játék építkezik. Kicsivel lehetett volna korszerűbb enginet is használni.
1.
fearer
Nekem bejött, ha a többi epizód is hozza ezt a színvonalat, teljesen elégedett leszek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...