Ezen káros tevékenységükben ugyanakkor nem maradtak teljesen magukra, hiszen az elmúlt időszakban a Sony is mindent megtett azért, hogy földbe állítsa a saját renoméját. Nagy különbség azonban, hogy míg a japánok az első pár pofon után rájöttek a hibájukra és megkésve bár, de törve nem nekiláttak visszaállítani a lifeservice szitokszóval megtépázott hírnevüket, addig a Microsoft mind a mai napig fullba nyomja a kretént. Gigantikus felvásárlások, érthetetlen bezárások, ígéretes projektek elkaszálása, a saját konzoljuk és first party címeik semmibevétele, a GamePass átstrukturálása, a sort pedig még lehetne tovább folytatni. Az Xbox megítélése olyannyira visszaesett, hogy végül a mindenhatónak beállított Phil Spencernek is távoznia kellett a Microsoft Gaming vezetői székéből, a helyére becsüccsenő Asha Sharma viszont képtelen volt lenyugtatni a feldühödött tömeget. Mondjuk ebben hatalmas szerepe lehetett az AI felé való elköteleződésének is, aminek ráadásul lépten-nyomon hangot is adott, emiatt aztán sokan még azzal együtt is temetni kezdték a céget, hogy mindeközben folyamatosan próbáltak nyitni a csalódott konzoltulajdonosok felé.
Ígéretekkel persze tele a padlás, szóval üres szavakkal már nem igazán lehet megvezetni a játékosokat, akik nem évek múlva, hanem most azonnal szeretnék kiélvezni az Xbox nyújtotta örömöket. A zöldek következő first party címén tehát rengeteg minden múlott, hiszen egy ilyen felfokozott, puskaporos hangulatba nem elég pusztán „csak” egy jó játékot beledobni, ide valami maradandó kellett. Egy olyan aduász, ami nemcsak lecsillapítja a kedélyeket és megugorja a felé támasztott elvárásokat, hanem valósággal letarolja azokat. Nem egyszerű feladat az biztos, de a Microsoft hatalmas szerencséjére ezúttal nem egy Redfallhoz hasonlatos szörnyszülött volt a soron, hanem az a Forza Horizon, aminek eleddig egyetlen epizódja sem okozott csalódást. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a bevált formulán részről-részre eszközölt minimális változtatások elégségesek voltak-e egy-egy új etap esetében, az viszont kérdés nélkül kijelenthető, hogy akármerre is sodort minket a Playground Games csapata, azt egész egyszerűen nem lehetett nem imádni.
Amerika, Európa, Ausztrália, Anglia és végül Mexikó. Igencsak impozáns lista, ami hatodjára egy olyan helyszínnel bővült, amit már régóta kértek a rajongók, igaz, manapság meglehetősen túlhasználtnak érződik, hiszen több nagyobb franchise is mostanában látogatott el oda. A fejlesztőket azonban ez egyáltalán nem érdekelte és úgy döntöttek, vagy ha rosszmájú szeretnék lenni, akkor a körülöttük kialakult helyzet úgy hozta, hogy végre valahára elköltöztetik a Horizon fesztivált Japánba, méghozzá a gigantikus Tokió és a hófödte Fuji közvetlen szomszédságába. „Mi a fenére vártak eddig, hiszen ez a tökéletes égben köttetett frigy?” – gondolhatták sokan a hivatalos bejelentést követően, de ahogy fentebb már említettem, a szigetország mostanság eléggé népszerű lett a fejlesztőcsapatok körében, ami miatt egyesekben felmerülhetett, hozzáteszem, teljesen jogosan, hogy mégis mi újat lehet még mutatni ezen a téren. Jelentem, rengeteg mindent, mert a pályadizájnért felelős részleg ezúttal sem végzett félmunkát, aminek eredményeképpen egy olyan hatalmas, elképesztően gyönyörű és aprólékosan kidolgozott Japánba füstölhetjük a guminkat, amilyet korábban még sohasem láthattunk.
Ráadásul ez már akkor nyilvánulóvá válik számunkra, amikor belépünk a játék főmenüjébe, mert a felcsendülő Lane 8 & Kasablanca – You című számból és a háttérben váltakozó, csodaszép snittekből áradó, semmihez sem fogható atmoszféra rögtön arcon csapja az embert. Cseresznyevirág borította szerpentinek, fényárban úszó rizsföldek, szűk utcákkal, valamint kígyózó autópályákkal teletűzdelt városi látképek és a mindezek fölé őrként magasodó Fuji valósággal rabul ejti a retinánkat, mindez pedig csak tovább fokozódik akkor, amikor rátenyerelünk a Játék kezdése gombra. Ezt követően veszi kezdetét ugyanis a sorozat mára védjegyévé vált, tűpontosan kimért introszekvenciája, ami röpke tíz perc alatt akkora dopaminfröccsel kínálja meg az agyunkat, amire nem igazán lehet előre felkészülni. Ilyen egy tökéletes prezentáció, gyönyörű, stílusos, elkapja a figyelmünket, mindent bemutat, de mégsincs túlhúzva, pont addig tart, ameddig kell, ráadásul amint véget ér, rögtön akarunk még belőle. De vajon lehet ezt az élményt még tovább fokozni?
Egészen biztosan, csak nem úgy, ahogyan azt a Playground Games elképzelte, mert amint behajtottunk a fesztivál helyi főhadiszállására és felszállt a vadászgépek húzta lila köd, rögtön szembejönnek velünk a korábbi részekben is erősen kritizált narratív toposzok. Kezdésnek ott van rögtön a karakter kreáló, aminek láttán azon nyomban apadni fog a lelkesedésünk, de nem kell megijedni, hamar túl leszünk rajta, ráadásul egy bukósisak felvétele után fel sem tűnik majd, hogy milyen szörnyszülöttet teremtettünk. Mert bizony itt jóformán csak azt lehet, a menüben felkínált opciók ugyanis egytől-egyig borzalmasak, akárcsak az eseményeknek hátteret biztosító történet, ami valójában nem más, mint egy soha véget nem érős cringefest. Egyetlen valamirevaló pozitívuma, hogy mivel egy zöldfülű csicskaként érkezünk meg a szigetországba, ezért senki sem akarja majd alapból fényesre nyalni a szebbik felünket, ez azonban sovány vigasz mindazért a szenvedésért, amit ez a menőnek szánt szövegkönyv okozni fog bennünk. Na jó, a magyar lokalizáció kellemes meglepetés volt, akárcsak a híresebb autók, valamint a helyi látványosságok bemutatása, amiket még a fentebb említett kellemetlenségek ellenére is szívesen hallgattam a kocsikázásaim alatt.
Ezzel pedig rá is kanyarodnék a Forza Horizon játékok lényegére, hiszen senki sem azért ül be egy általa választott autó volánja mögé, hogy wikipédia szócikkeket hallgasson, hanem azért, hogy berakja a kedvenc rádióállomását, feltekerje a hangerőt és beletaposson a gázba! Nos, erre itt aztán lesz lehetőség bőven, mivel alapból majdnem 600 különféle teljesítményosztályba sorolt verda várja azt, hogy megkaparintsuk őket. A felhozatal természetesen a későbbiekben tovább nő majd, ugyanakkor már ez is megsüvegelendő szám, ráadásul a japán helyszín okán a keleti gyártók igencsak túlsúlyban vannak, ami számomra különösen jól esett. Az már kevésbé, hogy az országra oly jellemző, néhol meglehetősen elborult tuninglehetőségek nem nagyon jelennek meg a műhelyekben. Persze, akad néhány közkedveltebb autótípus, köztük az újonnan bevezetett kei (a japán autópályákon legálisan közlekedő legkisebb gépjárművek) osztály, amiknél akár 3-4 meghökkentő elem is fellelhető a menüben, illetve visszatérnek az előre elkészített Forza Edition szörnyetegek is, de nagy általánosságban elmondható, hogy aki mondjuk egy Need for Speed Underground szerű neonőrületet vár, az könnyedén hoppon maradhat és ezen az sem segít érdemben, hogy immáron az ablakokra is matricázhatunk.
Sztori és tuning terén tehát majdnem minden ugyanolyan, mint régen volt, viszont ahová ezzel szemben sokkal markánsabban belenyúltak a készítők, az maga a jutalmazási rendszer. A korábbi Forza Horizon részeket számtalanszor érte az a kritika, hogy nem igazán érezni bennük a haladást, ami valljuk be, így is volt. A játékok szinte végtelen számban öntötték ránk a különféle pörgetéseket, amikkel, kis szerencsével ugyan, de pillanatok alatt autógyűjtőkké válhattunk, ráadásul, mivel a versenyeseményeken belül bármivel mehettünk, hiszen a gép mindig hozzánk igazította az ellenfelek teljesítményét (ez utóbbi most is így van), ezért amint szert tettünk a kedvenceinkre, onnantól kezdve, legalábbis offline módban, elveszett a „szerezd meg hát mind” életérzés. Kicsit sokáig tartott ugyan, de végül rájöttek erre a fejlesztők is, aminek folyományaként mostantól minden megváltozik, ami többek között annak köszönhető, hogy ahogyan fentebb már említettem, nem egy nagymenő sztárversenyzőként, hanem egy nevesincs senkiként regisztráljuk magunkat az idei fesztiválra.
Természetesen a pörgetés rendszere nem tűnt el teljesen, viszont jóval szűkebb marokkal méri a rendszer, a frissen bevezetett karszalagok intézménye pedig gondoskodik arról, hogy a teljes garázsunkat használni kelljen a különféle futamok során. A színekkel jelzett szintek tehát valójában amolyan felső teljesítményhatárként üzemelnek, amit kötelezően be kell tartanunk, vagyis, legalábbis kezdetben, rá leszünk kényszerítve a gyengébb verdák használatára is. Egyébként, ha teljesítünk egy versenyt, akkor megnyílnak a korábbi részekben látott testreszabási opciók is, alapból azonban ezek nem érhetőek el. Szintén tetszett, hogy az előrehaladásunkhoz szükséges Horizon, illetve Japan pontokat többféle módon is megszerezhetjük, azaz, egyáltalán nem leszünk rákényszerítve semmire, hiszen a menüből elérhető kihíváscsoportok bővelkednek a lehetőségekben. Nyilván versenyekkel, különféle úthálózatok, nevezetességek feltérképezésével, illetve történeti események teljesítésével tudunk majd a leggyorsabban haladni, ugyanakkor, akinek nincs kedve mindehhez, az bármikor elindulhat táblákat, vagy épp régiós kabalákat lezúzni, úgysem fog igazán kimaradni semmiből. Sőt, ajánlott minél többféle elfoglaltságot keresni a minden korábbinál nagyobb és elképesztően változatos térképen, mert az ily módon teljesített kihívások nemcsak a nagy közösbe adnak bele, hanem ezáltal még hozzájuk köthető, egyedi jutalmakra is szert tehetünk.
Remek ötlet, hogy ez utóbbiak csak a legritkább esetben merülnek ki pörgetésben, többnyire ugyanis különféle testreszabási lehetőségeket, illetve elkölthető pénzt kapunk, ha viszont sikerül elég szintet lépni az adott szegmensben, akkor akár egy nehezen megszerezhető csodaverdával is megajándékozhatnak minket. Az újrastrukturált rendszer remekül működik és miközben előtérbe helyezi az apránként feloldott versenyek és történeti események teljesítését (amiknek a végső célja, az egyedi kihívásokkal teli Legend Island feloldása) buzdít a felfedezésre is (hiszen például ezek nagy része alapból meg sem jelenik a régiómóddal kiegészült térképünkön), aminek hála sokkal könnyebb elveszni a világában, mint korábban bármikor. Mondjuk ebben az is hatalmas segítség, hogy audiovizuális szempontból egészen elképesztő az, amit a Playground Games letett az asztalra. A helyszín megvalósításáról korábban már ódákat zengtem, de emellett a kocsik is megkapták ugyanezt az aprólékos, részletgazdag törődést, méghozzá kiváló optimalizáció mellett, sőt, visszatér az évszakváltás folyamata is (méghozzá sokkal fajsúlyosabb módokon, mint legutóbb), ami miatt újra és újra érdemes lesz visszatérni ebbe a csodálatos, virtuális homokozóba. Ez ráadásul ezúttal szó szerint értendő, mivel mostantól nemcsak kedvenc autóinkat építhetjük át, hanem a garázsainkat is, sőt, idővel szert tehetünk egy egész birtokra is, amit aztán kedvünkre cicomázhatunk.
Persze mindez senkit sem érdekelne akkor, hogyha az árkád vezetési élmény rossz lenne, szerencsére azonban itt erről szó sincs, ráadásul a segédleteknek hála akármikor személyre szabhatjuk a kihívást (még bekapcsolható robotpilótát is kapunk). Bármelyik autóra is essen a választásunk, földöntúli élményben lesz részünk, kezdve a jóval élethűbb hangzástól, a bőséges stílusválasztékot biztosító rádióállomásokon át, egészen a sokkal részletesebben kidolgozott belsőnézetekig és törésmodellig (ami a karcolásokon túl immáron a visszapillantók letörésében is megmutatkozik). Leírhatatlanul gyönyörű érzés, ahogy példának okáért egy csodaszép Subaru Impreza volánja mögött drifteljük át az éjszakai hegyi szerpentineket, vagy épp egy agyontuningolt Dodge Chargerben ülve próbáljuk meg megdönteni a haverok által nemrégiben felállított gyorsulási rekordokat. Annyi teendő és lehetőség, ami csak arra vár, hogy felfedezzük őket, majd a teljesítésükkel újabb és újabb plecsnit szerezzünk az albumunkba és eközben feljebb jussunk a ranglétrákon.
Utóbbiakat természetesen a sorozat hagyományaihoz híven akár többedmagunkkal is megtehetjük, mivel bármikor becsatlakozhatunk a barátainkhoz, létrehozhatunk egyedi kihívásokat, sőt, az alapos kibővítésen átesett, bárhol használható EventLabnak hála olyan elborult versenyeket is megalkothatunk, mint amilyeneket nekünk is teljesítenünk kell a karszalagunk szintlépésekor (azt a piszkosul látványos mechás agymenést sohasem fogom elfelejteni). Emellett még az összes korábban közkedvelt többjátékos opció is visszatér, szóval se offline, se online nem fogunk szűkölködni a teendőkben. Főleg, miután elkezdődnek a havi rendszerességgel elstartoló eseménynaptárak, aminek keretein belül újabb és újabb jutalmakat szerezhetünk majd, igaz, ez a korábbi részekben is jelenlévő rendszer a teszt írásának pillanatában még nem volt elérhető.
A Microsoftnak tehát hatalmas szerencséje volt a Forza Horizon 6-tal kapcsolatban, mert miközben zöldre festett Frank Drebinként tetszelegve éppen magukra gyújtották a teljes Xbox divíziót, a Playground Games csapata előkúszott a romok alól és menti, ami még menthető. Odáig azért nem merészkednék el, hogy az évek óta tartó lejtmenetet ez a japán kiruccanás fogja megállítani és visszafordítani, az viszont biztos, hogy ez az utóbbi időszak legjobb lépése a helyes irány felé. Egy csodálatosan szép, kézzel írott szerelmeslevél a száguldás rajongóihoz, amit akár még a teljes ár kifizetése nélkül, GamePass előfizetés birtokában is maradéktalanul kiélvezhetünk. És élvezzünk is ki minden egyes pillanatot, amit a Forza Horizon 6 nyújtani képes, mert pontosan az ilyen semmihez sem fogható, életre szóló élményekért érdemes gamernek lenni.
A Forza Horizon 6 május 19-től érhető el Xboxra, illetve PC-re. Mi utóbbin hajtottuk meg, méghozzá egy i7-10700, 32 GB RAM és egy RTX 3060 TI társaságában.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.