A mai napig keserédes nosztalgiával emlékszem vissza az első S.T.A.L.K.E.R.-re. Az a kihívásokkal teli világ, ahol mi minden felszerelésünk és képességünk ellenére is sebezhetők és esendők maradunk, ahol lépten-nyomon veszély vár ránk, de közben váratlan helyszíneken futhatunk bele kincsekbe – ez a Zóna. Csak közben szerencsétlen játék évekkel a megjelenés után is olyan bugos volt, hogy hozzá képest egy első napos Bethesda-játék a japán kézművesség hovatovábbja. A folytatástól pont azt vártam, hogy felülemelkedik elődje gyengeségén, és a 2.0-s frissítés érkezését követően elmondhatom, hogy nem csalódtam. Na jó, egy picit, de az összkép így is remek lett!

Az új frissítés nem egy egyszerű patch, hisz a játék grafikus motorját is frissítették a fejlesztők, és mit tagadás: meglátszik mindenen. A környezet, bár az alap PS5-ön néhol túl látványosan tölt be, remek összhatást nyújt, az NPC-k karakteresebbek lettek, főleg az átdolgozott szinkronnak hála, a játékmenet pedig úgy maradt „stalkeres”, hogy kifejezetten gördülékenyre sikerült (na persze, az egykori önmagához képest). Nem kérdés, hogy ez az update nyújtja a Zóna eddigi legszebb és legjobb formáját. Új fegyverek, felszerelés, sőt még mutánsok is kerültek a játékba, teljesen ingyen.

És ehhez jön még ráadásul a Cost of Hope DLC, ami a fő küldetéssel párhuzamosan futó cselekménnyel operál. A legtöbb DLC-vel ellentétben nem a fő sztori teljesítése után vagy elszeparáltan játszhatunk vele, hanem szakaszosan. Relatíve korán belevághatunk, de ahhoz, hogy egyben végigjátsszuk a nagyjából a 6-8 órás kiegészítőt, bőven a fő küldetéssor háromnegyedéig kell eljutnunk. Opció, hogy egy már meglévő mentésünkkel vágunk bele, de arra is van lehetőségünk, hogy új játékot indítsunk. Két lehetőségünk van: elkezdhetjük az ajánlott, a fő küldetéssor korai szakaszára időzített mentéssel, vagy pedig egy későbbi ponton. Amennyiben az előbbit választjuk, úgy újra végig kell játszanunk a fő sztori jelentős részét, mielőtt folytatnánk a Cost of Hope-ot.

A Cost of Hope ott veszi fel a fonalat, hogy a Garbage közepén lévő táborban belefutunk egy fecsegő stalkerbe, aki néhány sörért elárulja nekünk, hogy hogyan is juthatunk be a lezárt Iron Forest területére. A titkos ösvény mellett megpróbálhatjuk a főbejáratot is, hátha nem lőnek agyon minket a katonák. Az Iron Forest területén aztán egy érdekes bagázsba futunk bele: a Duty és a Freedom egy táborban héderel. Az első játék örök ellenségei kénytelenek voltak összefogni (sőt békét kötni), hogy a területen egyre gyakrabban előforduló robbanásokat megfékezzék. Zulu, a Duty tagja és az Aréna egyik harcosa, valamint Mavka, a Freedom frakció fontos alakja és az Aréna bemondója is társunk lesz a kalandban. Az Iron Forest mellett bejárhatjuk a SIRCAA területét, sőt még az erőműhöz is eljutunk, de még egy téranomáliában is megfordulunk, amibe garantáltan belefájdul a fejünk. Ami látszólag egy sima küldetésnek indul, az végül frakciókon és területeken átívelő, összeesküvést leleplező hajsza lesz, hogy aztán a két szemben álló ideológia végül a bajtársakká váló Zulu és Mavka közé is éket verjen. Nekünk kell döntenünk, hogy kinek adunk igazat, hogy kihez húzunk, és ez meghatározza a DLC végkimenetelét is. Az, hogy melyiket tartjuk majd a jó befejezésnek, szintén rajtunk áll.

A Cost of Hope alapvetően nem borítja fel a játékmenetet, nem is nagyon teheti, hisz a kapott új területeket leszámítva ugyanott és ugyanazt csináljuk, mint az alapjátékban. És ezzel alapvetően nincs is baj, jobb úgy felfogni a DLC-t, mintha még több S.T.A.L.K.E.R. 2-t kapnánk a pénzünkért. Persze, attól függően, hogy a Duty vagy a Freedom kerül ki győztesen a harcokból, az alapjaiban változtatja meg a Zóna arculatát, de a sugárzás ugyanúgy öl, az anomáliák ugyanúgy veszélyesek, az ellenséges frakciók pedig továbbra sem kérdeznek semmit, csak lőnek ránk. Simán eltölthetünk napokat azzal, hogy bejárjuk a Zóna elhagyatott épületeit, bázisait és lerakatait, hogy aztán a zsíros loot alatt görnyedve térjünk vissza valamelyik közeli bázisra. Már persze, ha nem döglünk bele.

Anno Baloo és RangerFox is megjegyezték az alapjáték kapcsán a történet lassú indulását, és a vontatott cselekmény jellemző a DLC-re is. Nem tűnik hosszúnak az a nagyjából 8 óra (ha csak a fő küldetésekre fókuszálunk, ennél lehet kevesebb is, a mellékküldetésekkel együtt pedig jóval több is), de akárhogy nézzük, rendkívül elnyújtott a történet. Kitérők és plusz körök, ráadásul az, hogy két részre szedték, igen komolyan megtöri az amúgy sem erős lendületet. Cserébe a DLC remekül fut, pedig Unreal Engine 5-ös címek esetében azért ez nem mindig magától értetődő. Néhol tényleg meglepő részletességgel találkozhatunk, akár egy buszmegálló romjainál, akár egy lezuhant helikopternél, viszont ilyenkor üvöltő kontrasztot képeznek az alacsonyabb textúrák. A fejlesztők igyekeztek tökéletes kiegészítőt kiadni a kezük közül, bár azt azért hozzátenném, hogy egy-két softlock bug így is bekerült. Teljesítmény terén viszont tényleg nincs miért szégyenkeznie a GSC-nek, remekül összerakták a Cost of Hope-t. Kíváncsian várjuk a következő DLC-t!

A S.T.A.L.K.E.R. 2.: Heart of Chornobyl – Cost of Hope 2026. augusztus 20-án jelent meg. Mi PlayStation 5-ön játszottunk vele.