S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl teszt

Egyelőre még mindig nehéz elhinni, hogy az elmúlt napokban a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobylal játszottam, ugyanis a GSC Game World kultjátékának a folytatásáról ugyanazt gondoltam, mint a Half-Life 3-ról (vagy egy normális Duke Nukem Foreverről); hogy soha nem fogom már a kezem között tartani. Remélhetőleg az utóbbi is egyszer rám cáfol, de az ukránok játéka már itt van, és habár a fejlesztés nehézségekkel teli volt, hiszen többek között a srácoknak a szó szerinti földi pokollal is szembe kellett nézniük az elmúlt években, ők így sem adták fel.

A videojáték fejlesztés nem egy egyszerű művészet. Különösképpen nem, hogy ha éppen bombákat dobálnak az otthonodra. Az első résznél a GSC Game World főként anyagi nehézségekbe ütközött - ugyanis nem csak nehéz, de mindig is drága mulatság volt játékot fejleszteni -, ezúttal emellett még egy háború elől is Prágába kellett menekülniük a készítőknek. Szerencsémre elképzelni sem tudom, hogy mennyire lehet fizikailag és mentálisan megterhelő, hogy ilyen körülmények között fejlesszen az ember játékot (ráadásul pont egy FPS-t!), és ugyan alaposan ki fogok térni a játék negatívumaira is, de még a legnagyobb hiba is eltörpül az elismerésem mellett, hogy az ukránok tető alá hozták a S.T.A.L.K.E.R. 2-t.

Protagonistánk - Skif - ezúttal kellemesebb helyzetből indul, mint 17 évvel ezelőtti alteregója , hiszen amellett, hogy nem küzd amnéziával, nem is egy hullaszállító kocsin közeledik a Zónába. Ugyanakkor ő is egy stalker, tehát egy afféle szerencsevadász, aki a Csernobili atomkatasztrófa által érintett Zónába merészkedik, és testi épségét nem féltve próbál radioaktív kincseket jó fizetség reményében kijuttatni onnan. Egy viszonylag rutin - és meglehetősen rosszul ütemezett, illetve unalmas tutorialként is szolgáló - szkenner melónak induló küldetésnél csatlakozunk be Skif kalandjaiba, ami a félúton persze katasztrófába torkollik. Miután szerencsére nem dobjuk fel a radioaktív bakancsot, a támadóink nyomába eredünk, és ezzel megindul a hajtóvadászat, amiből természetesen később a Zóna frakcióinak a viszálykodásába is belecsöppenünk majd alaposan.

A S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl első pár órája a cselekmény szempontjából nem indul túl acélosan: sok a rohanj ide-oda feladat, ami az alaposan felduzzadt térkép miatt hatványozottan érezhető lesz. Gyorsutazásra csak limitáltan lesz lehetőség, így jobb, hogy ha előre felkészülünk a sok sétálásra/futkorászásra a küldetések között, amikből az opcionális mellékfeladatok ezúttal sokkal izgalmasabbra sikerültek. Egy-két helyen még választási lehetőségek elé is kerülünk dialógusok formájában, ami nem csak egy a beleélést segítő elem, hanem még a befejezést is befolyásoló mechanika. Emellett pedig már az első órákban is találkozunk olyan apró, szintén szabadságot nyújtó szituációkkal, ahol választhatunk, hogy például egy konfliktusban melyik fél pártjára álljunk.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a S.T.A.L.K.E.R.-játékok bája soha nem a fősztori vonala adta, hanem az, ahogyan a random felfedezés közben beszippant a játék semmihez sem hasonlítható és lehengerlő atmoszférája. Az előző részek rajongói tudják, hogy mire gondolok, amikor az elsőre kihaltnak tűnő tájon felmorajlik egy pár mutáns fenevad hangja, majd néhány távoli mennydörgéssel beköszönt egy komolyabb esőzés, és menedékbe húzódva vizsgálod, hogy működik egyáltalán még a szebb napokat látott puskád, illetve, hogy maradt-e még valami harapnivaló a táskádban. Na igen, az ilyen és hasonló helyzetekben erőlködés nélkül berántja majd a játék világa az ilyesmire fogékony érdeklődőket.

A fentebb említett minimális RPG-elemek mellett a S.T.A.L.K.E.R. 2 továbbra sem riad el egy-két túlélőjátéktól kölcsönzött mechanika implementálásától sem, így például a tárhelyünk menedzselésénél nem csak a cuccaink méretére, de a súlyára is oda kell figyelnünk. Szintén nem árt figyelni a fegyvereink állapotára, hiszen ha azok már nagyon kopottak, akkor befüstölhetnek, és nagyon nem egészséges a tűzharcok alatt a beakadt töltényeket igazgatni. Ez utóbbi egyébként a Far Cry 2-höz hasonlóan roppant látványosan le van animálva, ami még jobban feldobja az egyébként is kifejezetten élvezetesre sikerült gunplayt.

Visszatérő stalkereknek nem lesz meglepetés, hogy a mutánsok és ellenséges frakciók mellett maga a Zóna is folyamatosan az életünkre fog törni a különböző anomáliákkal, amiből kitűnik ezúttal az Emisszió. Amikor ez a furcsa jelenség történik vörösbe borul az egész égbolt, és villámgyorsan óvóhelyet kell találnunk, vagy más különben pillanatok alatt roppant sugárzó személyiségé változunk. A S.T.A.L.K.E.R. 2 egyébként sem finomkodik a karakterünkkel: már normál fokozaton is villámgyorsan széttépnek a szörnyek, de skulóból sem kell túl sok, hogy a töltőképernyőn találjuk magunkat.

Habár mindez idáig jól hangzik, sajnos a legújabb S.T.A.L.K.E.R.-ben is rengeteg apróbb hiba, kifagyás és bug (vagy helyi nevén: anomália) rondít bele az összképbe. Az első részből átemelt, önállóéletet élő AI a harcok alatt például rengeteg elképesztő ostobaságot képes csinálni, de a szörnyek mozgása is valahogy úgy lett belőve, hogy néha esélytelen eltalálni őket, ahogy “belevetődnek” a karaktermodellünkbe - ez különösen igaz kontrollerrel. És ha már a kontrollernél tartunk; Xboxon az analógkarok dead zone-ja nagyon furán lett beállítva, vagy de az is lehet, hogy az input lag zavar be, de mind a performance és mind a quality módban darabosnak érződik a lövöldözés.

Ahogy az imént említettem a két grafikai opciót csak az erősebb Microsoft konzolon váltogathatjuk, Series S-en be kell érnünk a 1080p/30fps-sel. Series X-en a 30fps-es Quality mode-ban már 4K-ra skáláz felfele a játék, és viszonylag stabilan tartja a képkockaszámot. A performance mode viszont majdnem, hogy soha nem éri el a konstans 60fps-t, így a kisebb-nagyobb kilengések miatt meglehetősen inkonzisztens élményt nyújt a S.T.A.L.K.E.R. 2. PC-n is hasonlóan főleg CPU-limitált a játék, - pláne a sok npc-t felvonultató táborokban - de szerencsére az FSR, DLSS és a frame generátor segítségével még egy szerényebb konfig is boldogul a játékkal. Aki persze natív felbontásban futtatná a játékot, annak bizony szét kell törni a malacperselyt.

A combos gépigény pedig azért furcsa, mert habár nem egy csúnya játék a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, de azért kimagaslóan szépnek se lehet nevezni. Az Unreal Engine 5 sablon assetjei miatt egy keveset még az egyéniségéből is veszített a látvány - olyanokról már nem is beszélve, hogy a 17 évvel ezelőtti elődben még volt például torkolat- és tábortűz által vetett fény/árnyék effekt, ami itt valahogy kimaradt. A hangeffektek - különösképp a fegyverek - viszont nagyon jól szólnak, ahogy a minimalista aláfestő zene is jól kiszolgálja a képernyőn zajló eseményeket. Egyedül csak arra figyeljetek, hogy ha jót akartok, akkor a szinkront nagyon gyorsan rakjátok át ukránra, mert nem csak autentikusabb lesz az élmény, de úgy nem is kell hallgatnotok a borzalmasra sikerült angol szinkronmunkát.

A S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl igazából minden hibájával és erényével egy szerelmeslevél első körben a fanoknak, és csak utánuk próbál meg új játékosokat is Zónába csábítani. Az előző epizódok ismeretében a bugok valószínűleg senkit nem leptek meg - és remélhetőleg hamarosan javítva lesznek -, illetve ha más nem, akkor a modderek által, akik feltételezhetően a Heart of Chornobylt is alaposan kezelésbe veszik majd, hogy kultstátuszba emelkedhessen. Amennyiben pedig még mindig bizonytalan vagytok a vásárlást illetően, akkor érdemes először a Game Passen belül egy próbát tenni a játékkal, mert így minimális pénz befektetéssel vághattok neki a Zóna rejtelmeinek.

A S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl PC-re és Xbox Series X/S-re jelent meg. Mi PC-n és Xbox Series X-en teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

• 2023 legjobb játékai - szerintetek
• Húsz cím, amivel játszanod kell 2024-ben
• Húsz cím, amivel játszanod kell 2023-ban
• Húsz cím, amivel játszanod kell 2022-ben