Coraline és a titkos ajtó

Manapság se szeri, se száma az animációs filmeknek, és ahogy minden műfaj, úgy ez a még viszonylag friss stílus is kezd elmerülni a középszerűség tengerében. Ám mi történik, ha valaki a modern technológiára fittyet hányva alkot klasszikust?

Megmondom, mi történik. Egy olyan film kerül az asztalra (illetve a vászonra), amit élvezet nézni, mert egyedi, még úgy is, hogy tudjuk, láttunk már ilyesmit. A Coraline tipikusan az a film, amihez hasonlóval akadhatott dolga az egyszeri filmkedvelőknek (Karácsonyi lidércnyomás, A halott menyasszony), ám ugyanilyennel még biztos, hogy sosem. S nem csak azért, mert a stoptrükk animáció ritka madár, hanem mert az ennyire pazar könyvadaptáció is olyan nekünk, mint egy pohár frissítő víz a sivatag közepén. A Coraline ugyanis Neil Gaiman nem is oly régi klasszikus meséjének filmváltozata.


Tehát kapunk egy stop-motion technikával készült mesefilmet, ami a tetejébe még könyvadaptáció is. Ez a két tulajdonság még külön-külön is megnehezíti egy film minőségi kivitelezését, de együtt egyenesen a lehetetlen határát súrolják. Pláne, hogy ha valaki ismeri az eredeti történetet, és tudja, hogy szürreális volta miatt még a bábfilm sem lehet elég erős a leírt képek érzékeltetéséhez. Ám itt lép a képbe a rendezőzseni Henry Selick (Karácsonyi lidércnyomás), és mutatja meg, hogy nem létezik lehetetlen. A Coraline fantasztikusan jó film lett, olyan színvonalon tálalva, hogy előállt az a ritka eset, amikor a könyv büszkén mutathatja fel a mozgóképre álmodott változatát kistestvéreként.


A történet felvázolva nem nagy szám, ám itt nem is az alapfelálláson van a hangsúly. Coraline és családja új házba költöznek, messze mindentől és mindenkitől. A kislány egyedül van az ódon falak között, szülei pedig örülnek, ha a saját dolgaikat képesek elintézni. Ki ne akarna ilyenkor kilépni a valóságból, és egy olyan idealizált álomba csöppenni, ahol minden körülötte forog? Coraline-nak megadatik a lehetőség egy kis alagút formájában, melynek túloldalán ott van "másik anyu" és "másik apu", akik örökké törődnek vele és sosem hagyják cserben. Túl szép, hogy igaz legyen...


A film legerősebb oldala a remek forgatókönyvet leszámítva a látvány, amit a stoptrükk animáció jellegzetes stílusjegyei igazán hangulatossá varázsolnak. Minden akadozik picit, és az összes szereplő valóságos, élő hatással bír. A díszletek magukban hordozzák Tim Burton szellemi örökségét, vagyis úgy néznek ki, mintha valami bizarr horrorfilm kellékei lennének. Már itt meg szeretném jegyezni, hogy a Coraline nem kisgyerekeknek való, szóval a hatéves csöppségeket ne vigyük magunkkal a moziba. Tudom, hogy a nagy zöld korong mit jelent a plakáton, de még ezen sorok íróját is kirázta a hideg a film alatt, szóval csak óvatosan.


Ha már a látványnál tartunk, muszáj külön bekezdést szentelni a 3D-s megvalósításnak. A film idehaza is 3D-ben érkezett meg, s míg legutóbbi ilyen élményemnél nem vágtam hanyatt magam (Volt), addig itt teljesen meg voltam elégedve. A 3D-s hatások milliószor jobban érvényesültek a bábfilmnek hála, és egy-egy zavaróan gyors jelenetet leszámítva (másik apu zongora előadásánál nézegettem, hogy ül-e valaki előttem) a fejünk és a gyomrunk is megússza tortúra nélkül.


Írtam fentebb, hogy a forgatókönyv erős része a Coraline-nak, de nehéz úgy részleteznem a dolgokat, hogy ne legyek elfogult. Az összes mondat, az összes szereplő, a legelső betű és a legutolsó írásjel is jó helyen van a scriptben. Ennyire pazar megoldást egy mese felnőtt tartalommal való felruházásánál még nem tapasztaltam, és ezért nagyon örültem, hogy a film merészelt komoly hangvételt ütni. Higgye el, Kedves Olvasó, ez a film minden szinten felülmúlja az eddigi elvárásait azzal kapcsolatban, hogy mennyire lehet igényes egy 12-től 120 éves korig fogyaszthatónak szánt történet.


Mit is mondhatnék még? A Coraline lenyűgözött, és bebizonyította, hogy Mr. Selick jelenkorunk legjobb animációsfilm-rendezője. Az egész anyag olyan, mint egy jól tálalt ebéd: nincs ember, aki ne fogyasztaná szívesen, és még az előre fanyalgók is megnyalhatják mind a tíz ujjukat!