Jégkorszak 3: A dínók hajnala

  • Írta: Ca$h
  • 2009. július 22.
Manny és Ellie gyereket várnak, és ahogyan az lenni szokott, a szerelmespárok ilyenkor a legboldogabbak életük során. Manny túlbuzgóságában azt se tudja, mit tehetne kedveséséért, hogy megkönnyítse annak várandós napjait, időnként ezzel kicsit teherré válva mások számára.
Diego kissé maga alatt van, mert rá kellett jönnie, hogy sajnos az idő vas foga őt is elérte, nem mennek már olyan könnyen a dolgok, mint a régi szép időkben. Sid semmit sem változott, maximum annyit, hogy úgy érzi, neki is családra lenne már szüksége az igazi boldogság megtalálásához. Scrat persze meg pontosan azt csinálja, amiben a legjobb; fáradhatatlanul üldözi a makkot. Minden megváltozik azonban, amikor Sid egy véletlen folytán rábukkan három hatalmas tojásra és eluralkodnak rajta az anyai ösztönök…


Manny, a filozofikus mamut, Diego, a vadász kardfogú tigris, Sid, a kis bugyuta, de imádnivaló lajhár, és végül mindenki nagy kedvence; Scrat a mókuspatkány ismét visszatértek a mozivászonra, hogy immáron a harmadik alkalommal varázsoljanak el minket egy szórakoztató, látványos, tanulságos, de legfőképpen rekeszizom szaggató történettel.


Ki gondolná, hogy már hét év eltelt azóta, hogy először megláttuk őket a mozivásznon, azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy már három éve is megvan annak, hogy másodjára találkoztunk velük. A 2002-es Jégkorszak, az egyik első ékes példája volt annak, hogy a számítógépes technológia bőven elérte már azt a szintet, hogy teljes értékű mozifilmet lehessen készíteni a segítségével. Éppen ezért volt elkerülhetetlen a folytatás, ami minden szempontból lepipálta elődjét, még úgy is, hogy a szükséges rosszként feltüntetett, „mindenki megtalálja a párját” - még a kihalófélben lévő mamut is - sztereotípiából is ügyesen sikerült kimászni. Igazából szépen le is zárták a történetet, elégedett mosollyal jöhettünk ki a moziból, de a nagy sikernek hála, trilógiává bővült ez az aranyos kis tanmese, és ahogyan a több részes történeteknél lenni szokott, a forgatókönyvírók beleestek pár fájdalmas klisébe. Ezek közül nekem legfőképpen a túlságosan nyálas és kispolgári, gyereket várunk és mindenki csak akkor lehet boldog, ha van utódja vonal fájt. A második pedig a föld alatt még mindig burjánzó életkörülmények között lézengő dinoszauruszok voltak. Persze nem szabad elfelejteni, hogy ezt a részt is azok készítették, akik a korábbiakat, tehát sejteni lehetett, hogy ezt a kissé kellemetlen légkört valahogy helyre fogják rakni nekünk.


A recept igencsak egyszerű, ugyanis a csapat kibővült Buck-kal, a rettenthetetlen menyéttel, aki tökéletesen passzol a történetbe, és félig őrült, félig mókamester, mindentudó stílusával rögtön belopja majd magát a szívünkbe és öröm lesz nézni minden egyes megmozdulását. Természetesen mindenki nagy kedvence; Scrat is egyre több szerepet kapott, és a mókuspatkány-lány vonal kifejezetten megtriplázza majd a nevetéssel töltött pillanatok hatékonyságát. A végkifejletről nem is beszélve, ami idáig minden Scrat történet etalonjává avanzsálta ezt a részt.


Az eleinte kissé kellemetlen és túlságosan utópisztikus nyáladzást szerencsére hamarosan felváltják az izgalmasabbnál izgalmasabb, lélegzetelállítóan látványos jelenetek (ezt főleg a 3D-s változatban lehet megcsodálni), és természetesen az eltelt percek, amolyan tökéletesen olajozott gépezetként termelik ki a jobbnál jobb poénokat. Egyik nagy kedvencem Bucktól származik:
- Úúúúristen… halljátok ezt a hangot? (kérdezi Crash remegő hangon)
- Áááááá csak a szél beszél! (Buck szemét hunyorítva)
- Óóóó igen? És mit mond! (Crash kissé felbátorodva)
- Neeem tudom, neeem tudok szélül! (Buck lassan, sokatmondó tekintettel)
A Scrat vonal természetesen ismét zseniális, amolyan üdítő intermezzóként jelenik meg újra és újra, ezúttal mesterien beleszőve magát a történésekbe. Sid hozza a formáját, főleg Geszti Péterrel a mikrofon mögött (nem mintha John Leguizamo kevesebb lenne nála), a kis pici T-rexekről nem is beszélve, akik annyira aranyosak és ennivalóak, hogy még én is elfogadnék egyet otthonra. Igaz maga a történet nem egy nagy szám, erőteljesen sokat loptak a Jurassic Parkból, de ezt talán megbocsátjuk a készítőknek, hiszen senki se egy orosz dráma mondanivalóját várná el ilyen mesétől.  


A Jégkorszak harmadik része egy tisztességes iparos termék, látszik, hogy a dolgukat remekül értő, jó munkásemberek készítették. Hihetetlen látványvilággal, technikai megoldásokkal, mesteri szinkronnal és poénokkal fűszerezett kis gyerekeknek készült tanmese ez, amit a felnőttek is kifejezetten élvezni fognak, és sokszor elgondolkoznak majd azon, milyen egyszerű és boldog is lehetne az életük, ha nem bonyolítanának ennyire túl mindent. Szinte minden korosztálynak, minden szinten csak ajánlani tudom!

Rendezte: Carlos Saldanha
Forgatókönyv: Yoni Brenner
Zene: John Powel
Szereplők: Animált figurák
Játékidő: 94perc

IMDB: 7.4
Saját vélemény: 8.0

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...