Pandorum

  • Írta: Daks
  • 2009. december 26.
Pszichológiai zavar, érzelmi labilitás, klausztrofóbia, kontrollálhatatlan őrület, hallucináció, súlyos esetben tudathasadás, kiszámíthatatlanság. Ezek a pandorum tünetei. Az űrbetegségé, mely a szokatlanul sokáig mélyhibernációban tartott asztronautákat sújtja.
Az Éden küldetésnél ötezer ember halálát okozta egy pandorumban szenvedő tiszt, aki a hajó átkától való félelmében minden hiberkapszulát evakuált közvetlenül az ébredése után. Sokak szerint ez volt az emberiség űrkori történelmének legnagyobb katasztrófája. A mentőosztagnak még csak esélye sem volt odaérni a helyszínre, a dolog azonban nem ismétlődhet meg, a hibernációt ugyanis immáron szigorú törvények szabályozzák, az űrhajók legénysége váltott műszakban kell, hogy ébren legyen, és senki sem aludhat tovább nyolc évnél.


2174-et írunk, a helyszín az Elysium űrhajó. Hatvanezer telepes tart a Tanis felé, Bower tizedes pedig egyike azon szerencsés kiválasztottaknak, akik elsőként léphetnek majd a bolygó felszínére. Az ébredés pillanataiban kapcsolódunk be az életébe, hősünknek szörnyű kínok közepette sikerül kimásznia a kapszulából, ám azonnal érzi, hogy valami nincs rendben. A számítógépek nem reagálnak, az áramellátás ingadozik, az ügyeletes csapatnak nyoma sincs, mindemellett pedig még súlyos memóriazavar is gyötri. Nem tudja, hogy ki ő, mi a foglalkozása, mit keres ezen a hajón, és egyáltalán mit kell ilyenkor csinálni, merre induljon. Szerencséjére azonban egy tiszt is ezekben az órákban tért magához, Payton hadnagy pedig nem fél kézbe venni az irányítást.


Kiderül, hogy a hajó közel sem olyan üres és elhagyatott, mint azt elsőre gondolták. Vannak rajta emberek, akik Bowerhez hasonlóan valamiért egyszer csak felébredtek a mélyaltatásból, és útnak indultak felfedezni a terepet. De pontosan mióta vannak ébren? Fogalmuk sincs. Lehet, hogy néhány hete, de az is lehet, hogy évek óta. Az Elysiumon nincs mihez hasonlítani az időt, a számítógépek nem működnek, még a csillagok is eltűntek az égről, nem is csoda hát, hogy mindenki teljesen megőrült. Van azonban valami, ami még ennél is rosszabb. A furcsa, szervízalagutakból kiszűrődő, egyre nyomasztóbbá váló hangok egyszer csak testet öltenek, és megkezdődik a vadászat. Vérszomjas szörnyalakok tűnnek fel a füstben, nincs más megoldás, futni kell.


Még belegondolni is rossz, hogy mit érezhet a legénység. Életük minden perce rettegés, szennyvíztárolókban kell bujkálniuk, nincs egy hely, ahol nyugodtan álomra hajthatnák a fejüket, a pokol teremtményei bárhol rájuk találhatnak. Ilyenkor gyorsan változik az ember. Elszigeteli magát, ösztönösen kezd cselekedni, feladja a méltóságát, és minden porcikájában alkalmazkodik a helyzethez. A legnagyobb jellemfejlődésen Bower tizedes esik át, az ügyetlen, amnéziás, nevét is csak a ruhájáról megismerő utazóból csapatvezető hajómérnök válik, míg Nadia, az útközben összeszedett deutsche amazon megbarátkozik a gondolattal, hogy normálisan is élnek körülötte, és megtanul együtt dolgozni társaival. Persze a survival kalandok alatt a kezelőben maradt Paytonról sem szabad elfeledkezni, aki bár néha a teljes idegösszeomlás jeleit mutatja, azért nagyon is tudatában van mindannak, amit csinál.


A Pandorum a valaha megjelent legjobb sci-fi történetek összegyúrásából született meg. A mindössze egyetlen elemlámpával, és egy önvédelmi pisztollyal útnak induló főhőst a Dead Space ihlette, a szellemileg teljesen leépülő, hallucináló szereplők az Event Horizon legénységére hasonlítanak, a hajót ellepő lények a Time Machine szörnyszülöttei, de felfedezhetőek még olyan alkotások is a masszában, mint a Nyolcadik utas a halál, a Descent, a Gömb, vagy a Predator. Jót lopni azonban megbocsátható bűn, és bár a Pandorum mellőz minden egyediséget és kreativitást, azért egy nagyon ügyesen összerakott, minden percében izgalmas, és persze maximálisan fosatós űrhorror lett belőle, amiért csak imádni lehet.


De miért ébrednek rendszertelenül az emberek? Mi történt a hajóval? Mióta utaznak? Mik ezek a szörnyek a fedélzeten? Hol van a legénység többi tagja? És vajon mindez valóság, vagy csak a pandorum akarja elhitetni velük? Akármi is legyen az igazság, most a legfontosabb a túlélés. Bármi áron. Szörnyű dolgoknak lehetünk a szemtanúi a kalandok során, ám ilyen körülmények között hogyan is ítélkezhetnénk bárki felett?


Nem írhatok többet a filmről. Nem szabad. Látni kell. Nem egy nagyon eredeti alkotás, kicsit klisés is, és letagadhatatlanul co-európai, de mindenki készüljön fel, hogy ezalatt a másfél óra alatt lehengerlő élményben lesz része. A feszültség pattanásig feszül benne, a hangulat sötét és nyomasztó, a történet lassan kiteljesedő, fordulatos, és fantasztikusan megrendezett. A félelem pedig mindent felemészt. Félelem a bezártságtól, félelem a reménytelenségtől, félelem a szörnyektől, félelem másoktól, de legfőképpen, félelem önmagunktól. Félelem a pandorumtól.

Rendezte: Christian Alvart
Forgatókönyv: Travis Milloy
Nyelv: angol, német, vietnámi
Szereplők: Dennis Quaid, Ben Foster, Cam Gigandet,
Antje Traue, Cung Le, Eddie Rouse
Játékidő: 108 perc

IMDB értékelés: 7.0
Rotten Tomatoes értékelés: 27%
Gamekapocs értékelés: 7.5

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...