Venom filmkritika

Azok után, hogy a Sony hosszú éveken keresztül nem tudott mit kezdeni Pókemberrel, tavaly egy sikeres megállapodásnak köszönhetően végre visszatérhetett oda a karakter, ahova mindig is tartozott. A Pókember: Hazatérés pedig bizonyította, ha értő, gondos kezek közé kerül a képregényvilág egyik legkedveltebb és legismertebb karaktere, akkor annak esszenciáját megragadva szuper hősfilmet lehet építeni az esetlen, de szerethető Peter Parkerre és alteregójára. Ez a siker pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a Sony vezetősége úgy döntsön, ideje kiaknázni a még náluk maradt Pókember-univerzum szereplőiben rejlő potenciált. Korábban szó esett egy lehetséges Sinister Six-filmről, de arról is lehetett hallani, hogy idővel Silver Sable és Black Cat is kaphat különálló mozit. Végül érthető módon arra a Venomra esett a választás, aki a köztudatban legalább annyira ismert és népszerű, mint maga Pókember.

Persze a karakter nem most először mutatkozott be a gyöngyvásznon, hiszen a Sam Raimi-féle, vállalhatatlan harmadik Pókember-filmben Eddie Brock és szimbiótája már színre lépett, de ez az első alkalom, hogy igazi eredetfilmben bizonyíthatja, miért is az egyik legnépszerűbb antagonista. A Sony azonban megint elbaltázta a lehetőséget, mert hiába vannak a mozinak jó pillanatai, hiába sikerült tehetséges színészeket meggyőzni, az egész forgatókönyv egy óriási katyvasz a látottak alapján, ami valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy a vágószoba padlóján végezte sok-sok olyan jelenet, ami nem fért bele a PG-13 korosztálybesorolásba. Értetlenül állok a Sony döntése előtt, hiszen a Logan - Farkas és a Deadpool első és második része is bizonyította már, hogy a legmagasabb korosztálybesorolás ellenére is lehet valami népszerű fejőstehén. Ehhez képest kaptunk egy sokszor karakteridegen, teljesen kilúgozott Venomot, amiben a figura lényege általában elvész, ha pedig mégis villant valamit magából, akkor az eléggé gyerekes.

A történet szerint az Élet Alapítvány már nem a Földön, hanem az űrben kutatva keresi annak lehetőségét, hogyan lehetne megmenteni majd az egy generáció múlva a kihalás szélére sodródó emberiséget. Az egyik expedíció sikerrel jár, a Földre történő visszatérés közben ugyanis egy meteroron idegen életformákra bukkannak az űrhajósok. A visszatérés azonban rosszul sül el, az űrhajó lezuhan, és bár a szimbióták egy része sértetlenül előkerül, az egyik kiszabadul. A bajt azonban kezdetben nem ő, hanem az alapítvány alapítója, az istenkomplexusos Dr. Carlton Drake (Riz Ahmed) jelenti, aki kutatásai sikeressége érdekében akár ártatlan embereket is hajlandó feláldozni. Ezt neszeli meg Eddie Brock (Tom Hardy), a San Franciscóban élő oknyomozó riporter, aki egy interjú során kérdőre vonja az arrogáns Drake-et. A bosszú nem marad el, az Élet Alapítvány vezetője gondoskodik róla, hogy Brockot és menyasszonyát, Anne Weyinget (Michelle Williams) is kirúgják az állásából. Eddie élete pillanatok alatt kártyavárként omlik össze, de aztán egy újabb fülest kap, amivel bizonyíthatja korábbi igazát. Amikor azonban betör az alapítvány laboratóriumába, az egyik szimbióta megtalálja magának, ezzel pedig kezdetét veszi Brock és Venom fura házassága.

Az egész film alapvetően a csapongó, se füle, se farka forgatókönyvön és annak húzásain csúszik el. A Venom meglepően komótosan indul, ad magának időt arra, hogy felvázolja karaktereit, azok motivációit, körvonalait. Igazából már ez is eléggé sablonosra és egysíkúra sikerült, de amikor Brock és Venom végre egymásra talál, a teljes film hangvétele és tempója megváltozik. Így a második felétől egy óriási katyvaszt kapunk, amiben egyszerre akar magának játékidőt a fekete humor, az akció, a dráma, na meg persze a PG-13-as korosztálybesorolás, ami tulajdonképpen teljesen szirupossá teszi Venom fékezhetetlen étvágyát. Ennek eredményeként nemcsak a film veszíti el a kapcsolatot a nézőjével, de a néző sem igazán tudja már követni, mi és miért történik. Az eddig felépített karakterek hirtelen kifordulnak magukból, a cselekmény pedig olyan sodró lendülettel robog előre, hogy úgy érezni, egymástól függetlenül, mindenféle kötőszövetet nélkülözve zajlanak az események. A hézagokat közben klisék egész sora és egy végtelenül unalmas, hányaveti CGI-vel nyakon locsolt befejezés igyekszik betömni.

És ez azért nagyon szomorú, mert Tom Hardy és Venom párosának köszönhetően azért akadnak értékelhető, sőt, kifejezetten jól sikerült pillanatai is a filmnek. A gond az, hogy ezek csak villanásnyi momentumok, egy-egy jól sikerült egysoros, miközben az összképet távolról szemlézve elmondható, hogy az alkotók, élen a Sonyval, ismét nem vették a fáradtságot, hogy megértsék a karakter lényét, így a szélesebb közösség elérésének érdekében beáldozták mindazt, ami Venomot egy szabadelvű rosszfiúvá tette. Ezek után semmi meglepő nincs abban, hogy az erős színészi gárdából sem tudtak semmi pluszt kihozni, mindenki teljesen sablonos, unalmas. Kivéve Tom Hardy, aki elég hamar eggyé válik szimbióta albérlőjével. Erre a kapcsolatra lehetne is alapozni, de remélem, ezt már a Marvel teljes bevonásával teszi a stúdió, mert ez így megint egy nagy zsákutca lesz, nem pedig univerzumépítés.

Gamekapocs értékelés: 5.0

Venom
Eredeti cím: Venom
Rendezte: Ruben Fleischer
Írta: Scott Rosenberg, Kelly Marcel
Szereplők: Tom Hardy, Michelle Williams, Riz Ahmed, Jenny Slate, Marcella Bragio, Michelle Lee, Sope Aluko, Scott Haze
Játékidő: 112 perc
Magyarországi premier: 2018. október 4.