Venom filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2018. október 4.
Link másolása
Az Élet Alapítvány egyik űrhajója egy rejtélyes rakománnyal a fedélzetén lezuhan a Földre történő visszaérkezéskor. Ekkor még senki sem sejti, milyen veszedelmet készül ránk szabadítani az alapítvány vezetője, Dr. Carlton Drake.

Azok után, hogy a Sony hosszú éveken keresztül nem tudott mit kezdeni Pókemberrel, tavaly egy sikeres megállapodásnak köszönhetően végre visszatérhetett oda a karakter, ahova mindig is tartozott. A Pókember: Hazatérés pedig bizonyította, ha értő, gondos kezek közé kerül a képregényvilág egyik legkedveltebb és legismertebb karaktere, akkor annak esszenciáját megragadva szuper hősfilmet lehet építeni az esetlen, de szerethető Peter Parkerre és alteregójára. Ez a siker pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a Sony vezetősége úgy döntsön, ideje kiaknázni a még náluk maradt Pókember-univerzum szereplőiben rejlő potenciált. Korábban szó esett egy lehetséges Sinister Six-filmről, de arról is lehetett hallani, hogy idővel Silver Sable és Black Cat is kaphat különálló mozit. Végül érthető módon arra a Venomra esett a választás, aki a köztudatban legalább annyira ismert és népszerű, mint maga Pókember.

Persze a karakter nem most először mutatkozott be a gyöngyvásznon, hiszen a Sam Raimi-féle, vállalhatatlan harmadik Pókember-filmben Eddie Brock és szimbiótája már színre lépett, de ez az első alkalom, hogy igazi eredetfilmben bizonyíthatja, miért is az egyik legnépszerűbb antagonista. A Sony azonban megint elbaltázta a lehetőséget, mert hiába vannak a mozinak jó pillanatai, hiába sikerült tehetséges színészeket meggyőzni, az egész forgatókönyv egy óriási katyvasz a látottak alapján, ami valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy a vágószoba padlóján végezte sok-sok olyan jelenet, ami nem fért bele a PG-13 korosztálybesorolásba. Értetlenül állok a Sony döntése előtt, hiszen a Logan - Farkas és a Deadpool első és második része is bizonyította már, hogy a legmagasabb korosztálybesorolás ellenére is lehet valami népszerű fejőstehén. Ehhez képest kaptunk egy sokszor karakteridegen, teljesen kilúgozott Venomot, amiben a figura lényege általában elvész, ha pedig mégis villant valamit magából, akkor az eléggé gyerekes.

A történet szerint az Élet Alapítvány már nem a Földön, hanem az űrben kutatva keresi annak lehetőségét, hogyan lehetne megmenteni majd az egy generáció múlva a kihalás szélére sodródó emberiséget. Az egyik expedíció sikerrel jár, a Földre történő visszatérés közben ugyanis egy meteroron idegen életformákra bukkannak az űrhajósok. A visszatérés azonban rosszul sül el, az űrhajó lezuhan, és bár a szimbióták egy része sértetlenül előkerül, az egyik kiszabadul. A bajt azonban kezdetben nem ő, hanem az alapítvány alapítója, az istenkomplexusos Dr. Carlton Drake (Riz Ahmed) jelenti, aki kutatásai sikeressége érdekében akár ártatlan embereket is hajlandó feláldozni. Ezt neszeli meg Eddie Brock (Tom Hardy), a San Franciscóban élő oknyomozó riporter, aki egy interjú során kérdőre vonja az arrogáns Drake-et. A bosszú nem marad el, az Élet Alapítvány vezetője gondoskodik róla, hogy Brockot és menyasszonyát, Anne Weyinget (Michelle Williams) is kirúgják az állásából. Eddie élete pillanatok alatt kártyavárként omlik össze, de aztán egy újabb fülest kap, amivel bizonyíthatja korábbi igazát. Amikor azonban betör az alapítvány laboratóriumába, az egyik szimbióta megtalálja magának, ezzel pedig kezdetét veszi Brock és Venom fura házassága.

Az egész film alapvetően a csapongó, se füle, se farka forgatókönyvön és annak húzásain csúszik el. A Venom meglepően komótosan indul, ad magának időt arra, hogy felvázolja karaktereit, azok motivációit, körvonalait. Igazából már ez is eléggé sablonosra és egysíkúra sikerült, de amikor Brock és Venom végre egymásra talál, a teljes film hangvétele és tempója megváltozik. Így a második felétől egy óriási katyvaszt kapunk, amiben egyszerre akar magának játékidőt a fekete humor, az akció, a dráma, na meg persze a PG-13-as korosztálybesorolás, ami tulajdonképpen teljesen szirupossá teszi Venom fékezhetetlen étvágyát. Ennek eredményeként nemcsak a film veszíti el a kapcsolatot a nézőjével, de a néző sem igazán tudja már követni, mi és miért történik. Az eddig felépített karakterek hirtelen kifordulnak magukból, a cselekmény pedig olyan sodró lendülettel robog előre, hogy úgy érezni, egymástól függetlenül, mindenféle kötőszövetet nélkülözve zajlanak az események. A hézagokat közben klisék egész sora és egy végtelenül unalmas, hányaveti CGI-vel nyakon locsolt befejezés igyekszik betömni.

És ez azért nagyon szomorú, mert Tom Hardy és Venom párosának köszönhetően azért akadnak értékelhető, sőt, kifejezetten jól sikerült pillanatai is a filmnek. A gond az, hogy ezek csak villanásnyi momentumok, egy-egy jól sikerült egysoros, miközben az összképet távolról szemlézve elmondható, hogy az alkotók, élen a Sonyval, ismét nem vették a fáradtságot, hogy megértsék a karakter lényét, így a szélesebb közösség elérésének érdekében beáldozták mindazt, ami Venomot egy szabadelvű rosszfiúvá tette. Ezek után semmi meglepő nincs abban, hogy az erős színészi gárdából sem tudtak semmi pluszt kihozni, mindenki teljesen sablonos, unalmas. Kivéve Tom Hardy, aki elég hamar eggyé válik szimbióta albérlőjével. Erre a kapcsolatra lehetne is alapozni, de remélem, ezt már a Marvel teljes bevonásával teszi a stúdió, mert ez így megint egy nagy zsákutca lesz, nem pedig univerzumépítés.

Gamekapocs értékelés: 5.0

Venom
Eredeti cím: Venom
Rendezte: Ruben Fleischer
Írta: Scott Rosenberg, Kelly Marcel
Szereplők: Tom Hardy, Michelle Williams, Riz Ahmed, Jenny Slate, Marcella Bragio, Michelle Lee, Sope Aluko, Scott Haze
Játékidő: 112 perc
Magyarországi premier: 2018. október 4.

34.
34.
Max3000
No én is meglestem a filmet.Ha ez 5 pont,akkor egy batman v superman 1 pont.

Egyszer kikapcsolódik rajta az ember,nem egy kiemelkedő alkotás,de nem is olyan rossz,mint ahogy a külföldi nagyobb oldalról másolt kritikák leírják.
33.
33.
hedzsooo
#32: +1 Értem én ha vki lelkesedik vmiért, szeretne nagy kritikus lenni de ha vmi ennyire nem megy, akkor nem kellene erőltetnie szerintem. Attól még persze írhat, pl. cikkezhet, hírezhet + blogozhat, stb. de a kritikákat mindig azokra kellene hagyni, akik valóban otthon is vannak az adott témában...

Persze a külföldi oldalakon is ez megy, rengetegszer ajnározzák a sz@r játékot, filmet, könyvet, a jobbakat meg bezzeg kapásból lehúzzák... Mivel 1ébként meg fingjuk sincsen az adott műfajban, stílusban... ;) De hát vmiből fizteni kell a számlákat is ugye, szóval ha pl. egy nagy kiadó szerkesztősége (nem a GK-ra gondolok itt persze, hanem pl. IGN) 1 zengedelmes kritikát vár 1 aktuális, mainstream címmel kapcsban, hát azt kapják az ügyeletes kritikusuktól, érkezik a mainstream, agyatlan kritika is. :)
32.
32.
zsocc-nrg
Eddig se nagyon adtam a kritikusok szavára de az biztos hogy mostantól még inkább betartom eme szokásom. Baromi jó film volt, pörgős, látványos, vicces, néhol drámai, nem volt csapongás a történetben (úgy tűnik nem ugyanazt a filmet néztük). Nem is értem mi a francnak néznek kritikusok ilyen filmeket ha nem tudják önfeledten élvezni mert hogy csak a lehúzás megy, az is biztos. De bezzeg a rém unalmas művészfilmek... Hát azok Oscar-jelöltek...
31.
31.
delphijos
#28: Biztos jobban érdekelne ha Neked kéne ennyi lóvét “megelőlegezni”. Biztos hogy Te is próbálnád minimalizálni a kockázatot.
30.
30.
hedzsooo
#29: +1 Nagyon jó feldolgozás lett! Teljesen vállalható látványvilággal, akik nem ismerik a képregényeket azoknak is szórakoztató lehetett beülni rá, + pl.számomra is teljesen rendben volt! Nem értem én sem mire ez a nagy lehúzás, persze ha a külföldi sajtó szidja mint a bokrot, akkor itt is egyből hasonlót kell várni, ennyi...

A lényeg, hogy a nézők javának tetszet, így jöhet majd 1 folytatás! :)
29.
29.
Yato
Tegnap nézem meg. Nekem kellemes csalódás volt, nem tudom a sok hülye kritikus miért húzta így el.
28.
28.
Gykrizsi
#27: Lehet, de ez speciel engem nem is érdekel
27.
27.
t0mchee
#25: Azok nem szólítanának meg ennyi embert = nem hozna ennyi lóvét.
26.
26.
kastorhun
Most jöttem a moziból, és nekem tetszett.
10/7
A film legnagyobb hibája hogy rosszul lett megírva a fő történet és a cselekmény.
De számomra maguk a párbeszédek, a karakterek közötti kapcsolat, és a remek akció jelenetek megmentik a filmet.
25.
25.
Gykrizsi
#23: Abszolút, ezt a pénzt értelmes filmekre is lehetne költeni
23.
23.
#2: Szeirntem ezt az egész szuperhősös témát el kéne engedni, rém gagyi az összes, gyártótól függetlenül.

22.
22.
t0mchee
A végleges filmben miért mások a pocsolyák, mint a trailerben...?
21.
21.
Extol
Akkor ebből se lesz mozizás, már a predator-ra se ültem be
20.
20.
Szerintem ezt a filmet nem is azért csinálta a Sony, hogy a klasszikus értelemben véve sikeres legyen. Inkább csak egy megszokott, középkategóriás termék, amiről most mindenki szívesen beszél. A nagy pénzt szerintem ott akarják húzni, ha sikerülne a karaktert passzívan rátukmálni és megfizettettni a Marvel-el.
19.
19.
Őrnagy
#15: Ja, hát az atmoszféra teremtéshez érzék kell, azt nem lehet pénzért megvenni.
18.
18.
Back2U
Még jó hogy nem PEGI..
17.
17.
Shady1717
#10: John Wick pegi 13?:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
16.
16.
Beniciodeltoro
#12: PG18 nálunk a John Wick

https://www.imdb.com/title/tt2911666/parentalguide

#15
Emlékszem mikor nálunk a moziban adták nem engedett be minket a jegyszedő még szülővel se az Alienre, lehettem kb 14 és 18 éven felülieknek szólt, de hozzánk nem 79-be érkezett mikor készült, hanem jóval később.
De az a film tényleg paráztató, manapság ilyeneket nem igen készítenek moziba.
15.
15.
Aanash
Miért kell egyfolytába látvány hulladékokat csinálni.
Az Alien 1 se hű de látványos, nagyon nem is akciódús (szerintem) és mégis mekkora sikere van a mai napig.
Atmoszférája van.
Ami jelenleg a filmek 98%-ból hiányzik.
14.
14.
ARTURUS22
Én megnéztem nekem, nagyon tetszett, kellemesn csalodtam a 13 karika ellenére is.
12.
12.
lesik20
#10: Várjál már. a Pegi Pan European Game Information jelent, vagyis csak játékokat osztályoznak

A John wick Meg Rater R vagyis csak felnöteknek (MO-n mondjuk asszem 16-os karikát kapott))
11.
11.
user101
Szerintem meg a Liza a Rókatündér megeszi az egész marvelt uiverzumostúl, sótlanul, borstalanul !!! Remélem az X a rendszerből törölve is olyan jó lesz, mint az előd !
10.
10.
Beniciodeltoro
Pár napja láttam a Bosszú angyalát, pegi 16-os, de nagyon ott volt, elég rendesen irtotta a kartelt a csaj benne.
John Wick pegi 13, pedig arra is azt gondolná az ember hogy minimum pg16.
9.
9.
Beniciodeltoro
#7: Hollywood mindig ott szarja el, hogy a produceré az utolsó vágás joga, a rendező meg bele megy, de több gázsit kap cserébe.
Ezért utálom hollywoodot csak a bevétel számít, az hogy egy normális filmet kiadjanak azt magasról lexarják.
8.
8.
Bnecne
#6: Engem az animáció darabossága írtóan zavar,lehet hogy csak én vagyok vele így,de szerintem moziban végig sem tudnám nézni :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...