A humoristából horrorfilmes rendezővé avanzsált Zach Cregger pályafutása több ponton is hasonlóságot mutat Jordan Peele életútjával. Karrierjét kellemes sitcomokkal kezdte, majd a könnyed komédiák és ilyen-olyan vicces mellékzöngék után hirtelen egy teljesen más műfajba nyargalt át, munkássága azonban mégsem vett 180 fokos fordulatot, stílusjegyeit és stilisztikai eszközeit a borzongás zsánerébe is sikerült átmentenie. Pont mint Peele-nek. Első filmjét (a 2022-ben bemutatott Barbárt) a kritikusok és a nézők is egyaránt keblükre ölelték, sokan rögtön a horror új csodagyerekének kiáltották ki. Pont mint Peele-t. Debütáló alkotása nem fukarkodott a szimbólumokkal, a fanyar kikacsintásokkal és jelenkorunk ideáira, trendjeire, agendáira való reflektálással, szóval minden olyan témával, amelyek nélkül mintha a poszt-modern horrorok nem is tudnának létezni, és amelyek miatt rögtön megérted, hogy miért áll a film 90 százalék felett a Rotten Tomatoes-on. Nem pont úgy mint Peele-nél.
Az alapvető különbség ugyanis az, hogy amíg Peele-nél a mögöttes üzenet és a közölni kívánt mondanivaló nemegyszer rendesen agyonnyomja a logikát, hovatovább, lassan már minimum egy tucat magyarázó videót kell végignézni YouTube-on, hogy egyáltalán legyen valami halvány fogalma az embernek, mit is látott a filmjeiben, addig Cregger teljesen közérthetően kommunikálja ezeket a dolgokat, ami nem feltétlen megy a végeredmény kárára. Jól lehet, azért a Barbár erejéből is sokat elvettek a szájbarágós, egyoldalú, az aktuális hollywoodi “divatot” meglovagoló témák, de az kétségbevonhatatlan, hogy az író-rendezőnek két dolog nagyon ment: a humor és a borzalom összemixelése, illetve a mesteri feszültségteremtés, amely során pusztán egy-egy kamerabeállítással is képes volt ránk hozni a frászt.
Új művében, a Fegyverekben is ugyanerre a terepre téved – csak ezúttal a fent említett kellékek nélkül. A helyszín egy hétköznapi kisváros, amelynek unalmas életét egy váratlan és rejtélyes eset kavarja fel: egy általános iskolai osztályból az összes gyerek eltűnik egy kivétellel, pontosan ugyanabban az időben. A közösség tagjain természetesen rögtön eluralkodik a pánik és a kétségbeesés, senki sem tud semmit, mindenki magyarázatokat keres, miközben nem csak a rendőrség, hanem a köddé vált kölykök tanárnője és egy feldühödött szülő is igyekszik fényt deríteni a titokra – ám az már a legelejétől bizonyos, hogy semmi sincs rendben, és az esetet további furcsa és természetfeletti dolgok követik. A Fegyverek tehát egyszerre idézi meg Stephen King legjobb regényeit, David Lynch szürreális, bizarr stílusát és Paul Thomas Anderson filmjeit (különösen a Magnóliát), szóval ahogy általában, úgy most sincs új a nap alatt, a történet igazából se nem túl eredeti, se nem túl komplex, ráadásul megvan az a hátulütője is, hogy mikor fény derül a cselekmény gerincét képező rejtélyre, a leleplezés már nem akkora durranás, mint azt az addig ügyesen és következetesen építgetett misztikum indokolná.
Ezért a szokásos kliséket és sablonokat kiküszöbölendő, Cregger többszólamú történetmeséléssel és non-lineáris narratívával bolondította meg a filmet. A sztorit különálló fejezetekre bontja, akár egy tévésorozatot, és ezek közül mindegyik más-más karakterre koncentrál, tehát ugyanazokat az eseményeket az eltűnt iskolai osztály tanárnőjének (Julia Garner nagyszerűen életre keltett karaktere, Justine egyébiránt remekül prezentálja a mostanság sajnos kifejezetten populáris tömegmanipuláció és ellenségkép-teremtés jelenségét), az egyik köddé vált gyermek édesapjának (Josh Brolin figurája a családi tragédia okozta melankóliát, dühöt és zavartságot hivatott megjeleníteni, ám erőltetett megoldások helyett a forgatókönyv finoman, apró utalások szintjén kezeli a témát, ami így sokkal jobban üt, a színész pedig kiválóan meg is birkózik a kiszabott feladattal), egy helyi rendőrnek (Alden Ehrenreichnek eddig nem volt túl nagy szerencséje a hollywoodi blockbusterekkel, de az ilyen kisköltségvetésű filmes mellékszerepek remekül mennek neki), egy drogos betörőnek, az iskolaigazgatónak és a egyetlen megmaradt kisfiúnak, Alexnek a szemszögéből mutatja be.
A történések persze több ponton is metszik egymást, és az eklektikus elbeszélésmód, valamint az egyéb agyafúrt húzások (Cregger mindig a drámai csúcspontokon vágja el az aktuális főszereplő saját szálát és vált egy másikra) nem titkolt szándéka a feszültség folyamatosan fenntartása és fokozása, amely során addig-addig pakolgatja egymásra az audiovizuális dinamitot, amíg az végül a néző arcába robban. A film utolsó harmadáig teljes bizonytalanságban ringat minket, direkt nem árul el sokat, csak épp annyit, amennyivel semmiképp se lankadjon a figyelmünk, de még véletlenül se tudjuk összerakni a teljes képet. Cregger kiemelt tehetséggel vezeti a sztorit, a lendület és a tempó végig megmarad.
Emellett az író-rendező kényesen ügyel arra is, hogy a Fegyverek lehetőleg ne simuljon bele túlságosan az aktuális témákba vicsorgó farkasként belekapó, de épp ezért egyre unalmasabbá és semmitmondóbbá váló poszt-modern horrorfilmek sorába, azaz a szimbolizmus háttérbe szorul (van egy-két ilyen feature is, de ezek még pont jól sülnek el, plusz tulajdonképpen kevés közük van a történet lényegéhez), indokolatlan jump scare sincs minden második jelenetben, és a humoros vonal sem tapossa el a nyomasztó, sötét atmoszférát. Ami utóbbit illeti, a Fegyverek igazi ereje pont eme két műfaj összeütközésében rejlik: egyrészt ott vannak a precízen megkomponált felvételek (Larkin Seiple operatőr nem mindennapi képi világot teremt) és a szintén frappánsan használt suspense, ami egy pillanatra sem feledteti el velünk, hogy egy horrort nézünk, másrészt a humor is annyira átszövi a sztorit, hogy nem egy olyan alkalom lesz, amikor nehéz kibírni térdcsapkodós röhögés nélkül. Ez a kettősség szinte tökéletes.
Ezért, ha a Fegyverek nem is az idei év legjobb horrorja (mondjuk amilyen felhozatal volt eddig, nem is lenne ördögtől való gondolat annak nevezni), mindenképp egy figyelemre méltó alkotás a műfaj kedvelőinek, ami nem az eredetiségével nyűgöz le, hanem épp ellenkezőleg, az ezeréves sablonokat nagyszerűen felhasználó és azt izgalmasan összekutyuló narratívájával. Az elmúlt években számos friss, ígéretes horrorrendező kerül a porondra, akik mostanra sokat veszítettek kezdeti lendületükből: Ari Aster nem villantott igazán nagyot az utóbbi időben, Fede Álvarez átment egyszemélyes tribute-bandába, nem több egy tisztességes iparosnál, és Jordan Peele is egyre inkább belebolondul a saját agymenéseibe, és bár egyáltalán nem kizárt, hogy végül Cregger is hasonló sorsra jut, ha a következő filmjeivel is képes lesz tartani legalább ezt a szintet, amit a Fegyverekben ,a horror rajongók már borítékolhatóan jól fognak járni.
Gamekapocs értékelés: 8
Eredeti cím: Weapons
Rendező: Zach Cregger
Forgatókönyvíró: Zach Cregger
Producer: Zach Cregger, Roy Lee, Miri Yoon, J. D. Lifshitz, Raphael Margules
Szereplők: Josh Brolin, Julia Garner, Alden Ehrenreich, Austin Abrams, Cary Christopher, Benedict Wong, Amy Madigan
Operatőr: Larkin Seiple
Vágó: Joe Murphy
Zene: Ryan Holladay, Hays Holladay, Zach Cregger
Gyártó: New Line Cinema, Subconscious, Vertigo Entertainment, BoulderLight Pictures
Forgalmazó: Warner Bros. Pictures
Játékidő: 128 perc
Eredeti premier: 2025. augusztus 8.
Hazai premier: 2025. augusztus 7.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.